Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

MŰSZAKI SZAKMÚZEUMOK - P. Nagy Sándor: A Magyar Vegyészeti Múzeum

9. ábra. Fazekas mesterség a XIX. sz. elején A XIX. század első szilveszterét még gyertyák és mécsesek fénye mellett ünnepelték hazánkban, de a korszerűbb, jobb megoldásokra irányuló törekvések már e század első felében sikerrel jártak. Széeshényi István első angliai útjáról 1816-ban hazatérve, „gázfőző-készüléket" készítetett nagycenki kastélyának világítására. 1837-ben az akkor még új Nemzeti Színházat is házi gázelőállítóval szerelték fel és világították ki. Jókai Mór szerint: „Ennek a gáznak kicsit áporodott savanyukáposzta szaga volt, de eltűrtük nemzeti büszkeségből." A kiállítás további része — többek között — bemutatja a tűzgyújtás ősi eszközeit: a kovakövet és a taplót felváltó „mártó gyufát" vagy „gyúló kórót", majd az Irinyi János által tökéletesített dörzsgyufát, mely már nem robbant, hanem „zajongás nélkül" gyulladt. A jól áttekinthető tablók, a működőképes modellek, a kiállított fényképek és tárgyi emlékek szemléletesen rajzolják fel a látogatók előtt vegyiparunk reformkori arculatát. „A szocialista vegyipar 25 éve" című kiállításunk a második világháború pusztításait követően újjáéledt és rendkívüli mértékben élretört vegyipar negyedszázados történetét, eredményeit ismerteti. Az 1845—49. évek közötti időszak kezdetén a vegyipar a háborús károk megszüntetése mellett a gyári dolgozók és a lakosság szélesebb körének közszükségleti cikkekben mutatkozó igényeit igyekezett kielégíteni. Az államosítást követő első három éves terv végén vegyiparunk már 75%-kal termelt többet, mint 1938-ban. A vegyipari termékek gyártása már ekkor nemcsak mennyiségileg fejlődött, hanem megkezdődött számos új termék, pl. acetaldehid, aceton, textilszínezék, triklór-