Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 3. évf. / 1880 (Budapest, 1880)
III. M. k.államvasutak
}í. kir, államvasutak. 289 mennyisége, a balogfalvai állomáson hasonlókép a nagymérvű faszállitmányok és tózeg-küldemények, valamint a verbovskói állomáson is a feladásra kerülő szállítmányok folytonos szaporodása indokából váltak szükségessé. A ruttkai állomáson az északi vonalak állomásainak virágok kai való ellátása czéljából növényház épült. A kőbányai hizlalda állomásán a Bosznia és Szerbiából jövő sertések lerakása, illetve megvizsgálása czéljából külön rakodó állíttatott elő, s a kőbányai állomás bővítési munkálatai is csaknem teljesen befejeztettek. A kőbányai állomás megnagyobbítása, mely czélra 50,000 frtnyi költség irányoztatott elő, mellőzhetlen volt, minthogy az összekötő vasút megnyitása után négy irányból összpontosuló és ugyanannyiban szétágazó forgalomnak ezen állomás meg nem felel s majdnem egészen átalakítandó lesz. A budapest-ferenczvárosi állomáson a marliaszállitó kocsik tisztítása czéljából vizállomás és kocsimosóhely állíttatott elő, mintegy 40.000 frtnyi költséggel. A budapest-kelenföldi állomáshoz vezető út teljesen helyreállíttatott s ugyancsak ezen állomáson a borszállitraányok felrakása czéljából ideiglenes rakodó építtetett. Gödöllő állomáson a rakoda azon czélból lett meghosszabbítva, hogy azon legalább 4 kocsi egyszerre kirakható legyen. — A zákány-zágrábi vonalon G db ellenfallal biró fahid vasszerkezettel lett átépítve. Egy hid a katonai hatóság kívánalmára kibővittetett 3'5 méter nyílásra és vasszerkezettel láttatott el. — Ezen átépítések az emiitett vonal fakidjai nak utolsó sorozatát képezik, úgy hogy e vonal összes fabidjai, a Drávahid kivételével, vasszerkezetre vannak átépítve. — A fiumei állomáson a kikötő I. sz. rakpartján épített tárházhoz egy raktárvágány állíttatott elő. Kiépíttetett továbbá ezen állomáson egy gabnaszin mellékvágánynyal és a Zichy-molóra vezető vágány, s a petróleumtárház a Loquei állomáson csaknem teljesen elkészült. A károlyvárosfiumei vonalon a szent-annai bevágás felett fennállott faszerkezetű felüljáró vasszerkezetűvé alakíttatott át, — a keleti vonalakon pedig nyolcz darab kisebb-nagyobb bid lett vasszerkezettel átépitve. — A budapesti főműhelyben vizvezeték és mozdony-hidmérleg, acameralmoraviczai állomáson jégverem, a bánréve-füleki vonalon egy új áteresz létesíttetett, — a mihálczfalvi rév kiépíttetett, — s még több apró építkezések és leltári beszerzések teljesíttettek. Az itt felsorolt munkálatok összköltsége 196.7G4*51 frt, melyből az 1879. évi rendkívüli hitelt 109,07G*52 frt, — az üzleti számlát 18,353-38 frt s az új építkezési számlát 69,334 61 frt terheli. Ezen tökéletesbitési munkálatok mellett, jelentékenyek azon befektetések és helyreállítások is, melyek a pályafentartási szolgálat számlájának terhére 1879. évben teljesíttettek. — Ezekről már azért is meg kell e helyütt emlékezni, bogy a pályafentartási kiadásoknál az előző 1878. évi eredmény nyel szemben mutatkozó 447,444*48 frt több kiadás kellőleg felvilágosítva legyen. A pályafeutartás terhére ugyanis az 1879. évben az összköltségek szaporítására nagy befolyást gyakorló következő beszerzések és befektetések eszközöltettek, u. m. a régi erőmütani védjelzök helyett több állomás számára villanyos Magyar Vasúti Évkönyv 1880. 19