A Közlekedési Múzeum Évkönyve 9. 1988-1992 (1994)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 33 - Hidvégi János: A gépjármű-közlekedési gyűjtemény újabb fejlődése, 1980-1992 69

A második világháború előtti magyar motorkerékpárok begyűjtése az idő előrehaladtával egyre reménytelenebb feladatnak látszik. Az elmúlt időszakban egyetlen ilyen motorkerékpárt sikerült beszereznünk. A 20-as évek végén készült Dormán-Villiers helyreállítása és tudományosfeldolgozása a jövő feladata lesz. Valamivel szerencsésebb helyzetben voltunk a háború után gyártott típusokkal. Ezek közül sikerült az 1952-ben készült 250-es Csepelt, Bervát, Danuviát, valamint a Pannóniák két utolsó prototípusát begyűjtenünk E két utóbbiról a későbbiekben szólunk részletesebben. 1982-ben sikerült megvásárolnunk egy 250-es Csepelt. A második világháború után gyorsan újraindult a motorkerékpár-gyártás Csepelen, a Weiss Manfréd Művekben. 1946-ban már készültek korszerű 100 cm

3-esek, amelyeket a 125-ösök követtek. A 250-esek terveit Jurek Aurél főmérnök és Ritter Ödön mérnök 1948-ban készítette el. 1950 tavaszán a bécsi nemzetközi autó- és motorkerékpár-kiállításon már be is mutatták a járművet. A látogatók érdeklődve figyelték az ikerhengeres, Amál karburátorral felszerelt gépet. A kétdugattyús motort rövid ideig gyártották. 1950-ben már próbapadon volt a lényegesen egyszerűbb egydugattyús erőforrás. A motorkerékpár más szerkezeti részeit is módosították, így a jármű önsúlyát mintegy 12 kg-mai csökkenteni tudták. Az új modell gyártása 1951-ben indult meg. Az 1952-ben a már sorozatban gyártott járműveket rendszeresen szerepeltették külföldi kiállításokon. Az érdeklődés nem maradt el, nagy számban szállítottak belőle a volt Szovjetunióba, Csehszlovákiába, Romániába, Bulgáriába, Lengyelországba, de vásároltak belőle Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Hollandiában, Indonéziában, Indiában és Kínában is. A motorkerékpár viszonylag olcsó, egyszerű és megbízható volt. Hazai és nemzetközi versenyeken is jeleskedett. 1952-ben e típusok nyerték a hazai hadseregbajnokságot, ugyanakkor a Delhi és Madras közötti 3350 km-es távon is első helyen végeztek. Az 1954. évi finnországi 1500 km-es megbízhatósági versenyen 50 induló közül ketten értek hibapont nélkül célba: Csepregi György 250-es Csepellel és egy finn versenyző Jawán. A motorkerékpárok az első hónapokban sötétszürke, csaknem fekete alapszínnel és fehér csíkozással készültek. A honvédségnek szállított gépek piszkoszöld színűek és fehér csíkozásúak voltak. 1952-től a tank két oldalát ezüstszínű betéttel, benne szárnyas kerékkel díszítették, készültek krómozott kormánnyal, küllőkkel és abroncsokkal felszerelt modellek is. A Csepel 250-eseket 1954-ig gyártották majd, a Pannóniák követték őket. Az 1982-ben beszerzett eredeti állapotú motorkerékpárt az új épületszárnyunk megnyitása - 1987 - óta láthatja a közönség állandó kiállításunkon, más magyar gyártmányú járművek között (3. ábra). Ajándékba kaptunk - több más mellett - egy Vespa Super Sport robogót. A jármű jól beleillik a robogósorunkba, ahol magyar, német, cseh gépek mellett már egy, a robogó szülőhazájából származó kétkerekűt is elhelyezhettünk. A jármű érdekessége, ami sokszor még a gyakorlott motorost is megtréfálja, a súlypontja. A motort és a hajtóművet nem a jármű tengelyvonalába építették be, hanem attól jobbra, a hátsó tengely mellé. Az állványról leállítás pillanatában a gép jobb oldalra akar dőlni, és mivel a vezető általában a bal oldalon áll, kellemetlen a jobbra dőlő jármű. A robogók története a második világháború utáni időkig nyúlik vissza, amikor óriási volt az igény olcsó közlekedési eszközre. Az első Vespa 1946-ban készült, a robogózás az '50-es évekre érte el csúcspontját. A robogó népszerűsége Olaszországból indult el, az '50-es években majdnem minden motoiAcrékpárgyár megpróbálkozott robogó piacra hozás? ú. Nem volt ez másképp nálunk sem, ez id^ *ájt készültek a Pannik és a Tündék. A motorizáció nagyarányú fejlődésével és a gépkocsifenntartás költségeinek csökkenésével a robogók - átmenetileg - szinte teljesen eltűntek- A '80-as évek végétől újraéledt a robogózás, mind az üzemben tartás kedvező költségei, mind a zsúfolt városi forgalomban való előnyös használhatóságuk miatt. A múzeumnak ajándékozott robogó kifogástalan, fényezése is eredeti, jó állapotú, tisztítás után kiállítható (4. ábra). Gyűjteményünket nemcsak a régi járművek vásárlásával igyekeztünk gyarapítani, hanem új,