A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 89 - Dr. Dienes Istvánné: Hieronymi Ottó Ferenc élete (1803—1850) 131

csak annyit enyhült, hogy a halálos ítéleteket — amelyeket változatlanul sorozatban mondtak ki Aradon a katonák, Pesten a polgári személyek fölött — nem hajtották végre olyan lázas sietséggel.

134 Hieronymi p-reben végül is nem került sor ítélethozatalra: a meggyötört vádlott 1850. április 30-án meghalt.

135 Mert ölni sokféleképpen lehet, nemcsak golyóval és kötéllel; ősi receptje ez a mindenkori zsarnokságnak. „Az én kihallgatásokkal és keserűséggel megölt férjemet, Hieronymi Ottó Ferencet. .," — ezekkel a vádló szavakkal kezdi kérvényét az immár özvegy Terézia asszony, amikor 1850. július 22-én kegydíjért folyamodik lovag Mitis Ferdinánd miniszteri biztos, osztálytanácsoshoz. Nem előzmény nélkül. Valaki a régi munkatársak, barátok közül bizonyára szót emelt a család érdekében: június 28-án hivatalos iratban adták az özvegy tudtára, hogy „kegydíj és nevelési járulék megadása iránt" tegye meg a szükséges lépéseket. „Elhalt férje politikai magatartását a jórradalom alatt bár nem lehet igazoltnak tekinteni, mégis... a táborszernagy és hadseregparancsnok úr őméltósága, báró Haynau a folyó év június 23-án kelt 3905/12 580 sz. rendeletével közölte a tisztogatásra vonatkozó iratok felülvizsgálatát." Utólag úgy döntöttek — közli az irat —, hogy amennyiben Hieronymi életben maradt volna, javasolták volna a kegyelemre. Özvegy Hieronymi Terézia kérvénye — 8 sűrűn teleírt, gyöngybetűs oldalon — megrendítő olvasmány. Mellékletei között csatolja a hat árva keresztlevelét és a szegénységi bizonyítványt; leírja, hogy az elhalálozott „.. .mindig hű és odaadó feleségének semmi vagyont nem hagyott hátra... Eddig a kérelmező azon csekély bevételből élt, amelyet ingóságainak eladásával szerzett... de rövidesen — a legszigorúbb takarékosság ellenére — borzalmas szükségében idegen emberek jótékonyságát kell igénybevennie ahhoz, hogy a saját és gyermekei életét fenntartsa..." A kérvény — számos szolgálati bizonyítvány csatolásával — ismerteti Hieronymi pályafutását, a Dunatérképészetnél és a pozsony—nagyszombati vasút építésénél szerzett érdemeit. Megemlíti, hogy „.. .a Magyar Középponti Vasút műszaki vezetése viszonyaihoz képest ragyogó pénzügyi feltételeket ajánlott fel, melyeket azonban nem fogadhatott el, mivel ennek feltétele volt az állami szolgálatból való teljes kilépése, s ezt ő nem tudta összeegyeztetni kötelességérzetével." Nem hallgatja el az amúgy is ismert tényt: „Hieronymit 848. évben a középítkezések törvényes magyar minisztere, méltóságos gróf Széchenyi István kinevezte a magyarországi királyi vasútépítési osztály főnökének" A további eseményekről azonban már nem esik szó. „Bár halálakor nem töltött be fix alkalmazást... mégis, mint vezető mérnök fejezte be életét." Keserűséggel említi fel, hogy „.. .jelenleg kevés kivétellel valamennyi magasabb állást az egykori térképészeti mérnökök töltik be.. .",

136 akik közül az egyik legkiválóbbnak szerencsétlen özvegye és árvái súlyos nélkülözés elé tekintenek. Az ínség felemlegetése nem volt eltúlzott, taktikai dramatizálás: családi emlékezetből tudjuk, hogy Hieronymi Károly, az akkor mindössze 13 éves legidősebb gyermek — a későbbi miniszter — tejet és pékárut hordott ki házakhoz, hogy a nyomasztó gondok között élő család fenntartásához az így keresett krajcárokkal hozzájáruljon. Hieronymi hat árvája közül négy fiú volt: Károly, Béla, Géza, Kornél, és két leány: 134 Az aradi vértanúk, i. m. 55. p. 135 Halotti levele is a megsemmisült anyagban volt. 136 Ez bizony így volt. Zelenka Lajos — mint láttuk — már 1850. január 4-én újra igazgató-segéd, pedig a forradalmas napokban ugyancsak buzgólkodott: „Zelenka, Berger etc. küldöttségben, parancsoló petíciót átnyújtani nekem!!" — írja naplójába Széchenyi 1848. április 17-én, leplezetlen ingerültséggel (i. m. 1231. p.). A legkitűnőbb mérnökök: Reitter Ferenc, Keczkés Károly, Tenczer Károly és a többiek is sorra feltűnnek az önkényuralom alatti hivatalokban. Mi egyebet tehettek volna? Az értelmiségnek nem volt módja „passzív rezisztenciát" folytatni, nem lévén birtoka, ahová visszavonulhat. 12* 179