A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 131 - Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet: A bérkocsiipar járművei 255

10. ábra. Bérkocsi fogat 1910 körül mivel ugyanolyan típuscsaládból származó bőrfélfedeles hintókat, ún. „fajdánokat" használtak. A csukott kocsik a „batár"-nak nevezett típuscsoportból kerültek ki: a kocsitest vagy „kupé" homlokzati része egyenes volt (elülső nagy méretű ablakkal), kétoldalt egy-egy ajtóval nyílt, és a bak (a hajtóülés) a kupé ajtóval ellátott részéhez csatlakozott olyan magasan, hogy alatta az első kerekek teljesen elfordulhattak. A lámpákat a kupé sarokoszlopaira erősítették fel. (A nyitott kocsiknál a hajtóülés mellé kerültek, a kocsi oldalára.) A nyitott hintóknál a kocsitest hátsó része — a jellegzetesen mélyített lábtartókkal — a kényelmes le- és felszállást segítette, míg a magasra épített bak ezeknél is abból a célból készült, hogy a kocsi eleje, a forgóalváz teljesen alá-, illetve körbefordulhasson. A bérkocsik hajtóülésén többnyire nem használtak ún. „hajtópárnát"; a fényezett bakra vagy „putniládára" pokrócot fektettek és azon ülve hajtottak. A nyitott kocsikhoz esővédő bőr (vagy viaszkosvászon) takaró is tartozott; az ún. pótülés fölött tartották. A bérkocsik belsejének bélelésére a szabályrendelet bőrt írt elő. (Az 1884-es alaprendelet még türelmi időt hagyott a más anyaggal — például posztóval — bélelt belső áthúzatására, de a századfordulóra már egyértelműen a bőrborítás volt a kötelező.) Ugyancsak a századfordulót követően rendelték el a „közönség kényelme érdekében" a következőket: „a kocsi ablakai fel- és lehúzható függönyökkel látandók e/."25 25 Tervezetként: Fővárosi Közlöny, 1901. január 4-i sz. 22. p. Végleges szöveg: „A kocsinak belül bőrrel kell bevonva lennie és ablakai fel- és lehúzható függönyökkel látandók el." Fővárosi Közlöny, 1903. március 13-i sz. 313. p. 267