A Közlekedési Múzeum Évkönyve 5. 1979-1980 (1981)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 171 - Dr. Jasinszky István: Adatok a Lujza út történetéhez 227

Az egykori történelmi utak építésének indokolásából kitűnik, hogy a József, Károly és Lujza utak egyaránt alapvetően a magyar feudalista, majd feudál-kapitalista érdekeknek megfelelő célt szolgáltak. Eszerint természetesen fontos volt azok kapcsolata a korábbi magyarországi úthálózattal is. Ezért vessünk egy pillantást a 18— 19. századi Magyarország útviszonyaira. Űttörténeti előzmények Magyarországon Úthálózatunk korszerűsödése csak a múlt században kezdődött, és akkor is csak igen lassú ütemben. A Közmunka és Közlekedési Minisztérium 1885. évi kiadványában olvashatjuk i

1 „.. . az ország területén helyenként a római korszakból fennmaradt út és híd töredékeinek kétségtelen maradványaival találkozunk, mindamellett az országnak a magyarok által történt elfoglalása után csaknem nyolc századon át (szerző kiemelése) a rendszeres útépítésnek semmi nyomára nem akadunk, mit leginkább azon csaknem egész Európában észlelt körülményeknek lehet tulajdonítani, hogy a 18. század előtt a közlekedés fontosságának érzete nem vert gyökeret a nemzet életében, s a közforgalom kielégítése nem tartozott a társadalom nélkülözhetetlen igényei közé .. ." Ha talán e megállapítás a társadalom igényeinek meghatározásában némileg túlzott is, útjaink korabeli siralmas állapotát nem vitathatjuk. Hazai útviszonyainkban meginduló lassú fejlődés különböző korokhoz kapcsolódik. Mária Terézia gazdaságfejlesztő intézkedései némi javulást eredményeznek a korabeli útviszonyokban, //. József idejében pedig — 1781—1790 — néhány utat építenek, sőt kibocsátották „Az utak és hidak tsináltatására szolgáló regulák"

2 c. rendelkezést is. Azonban még a 19. század közepén is gyakoriak azok a leírások, különböző rajzok, metszetek, színes nyomatok, amelyek az akkori Magyarország útjainak járhatatlanságáról, hasznavehetetlenségéről tesznek tanúbizonyságot.

3 Széchenyi István „Hitel" c. munkájában így írja le korának útépítési módszerét:

4 „. . . ásatik 5—6 ölre egymástul közegyenleg két mély árok, 's az áldott termékeny föld árkok közé domboltatik fel, száz meg száz szekér, ezer meg ezer ember mozog, 's a' ráfordított physikai erogatum iszonyú .. . Mennél magsb a' töltés, annál jobbnak, vélik az utat némelly 'vármegye és szabad királyi városbeli útkészítők, 's mennél domborúbb, a' víz lefolyására, annál helyesbnek; midőn azonban a' magasb töltésnek közönségesen csak azon haszna szokott lenni, hogy a' kocsi, melly dűl, nagyobbat dűl, 's az utazó benne kékebbre üti testét, — a' domború út pedig arra hasznos, hogy a' ráhányt föld mélyebb, a' sár nagyobb 's így a' süllyedés bizonyosb . .." S ha a szépirodalomban keresünk jellemzést hazai útviszonyainkhoz, Jókai Mór Egy magyar nábob c. regényének bevezető részéből idézhetünk,

5 amelyben a csárda felé haladó hintó mintha csak a Széchenyi által leírt úton haladna: „... A nehéz kasornya magas rugóin akkorákat vetődik, hogy szinte felbillen ..." 1 A hazai közmunka és közlekedési ügyek története és fejlődése. Közmunka és Közlekedési M. K. Ministerium, Bp. 1885. 3—4. p. 2 Az utak és hidak tsináltatására szolgáló regulák. „Nemes Trattnern Tamás udvari nyomtató és könyvtáros Béts" [évszám nélkül, feltehetően 1700-as évek második felében]. 3 L. pl. Antalffy Gyula: A honi utazás históriája. Athenaeum, Bp. 1943. 269+32 p. és Antalffy Gyula: így utaztunk hajdanában. Panoráma, Bp., 1975. 559 p. (Angol nyelven: A Thousand Years of Travel in Old-Hungary. Corvina, Bp., 1980.) 4 Gróf Széchenyi István: Hitel, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi István, Pest, 1830. 108—109. p. (Hasonmás kiadás: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1979.) 5 Jókai Mór: Egy magyar nábob. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1962. 12. p. 228