Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum és társintézményei a felszabadulás óta

annyira jellemző tárgyi emlékei. Olyan emlékek, amelyek nélkül az elmúlt 5—6 évtized anyagi kultúrájára vonatkozó ismereteink hiányosak és elégtelenek volnának. Az ebvédjegytől a férfi keménygallér és a női cipő különféle változatain át kerámiaműhelyeink kiváló és ritka alkotásáig terjedt Höllrigl figyelme. Gyűjteményeinek közgyűjteményekbe (egy részét a Történeti Múzeum vette át) való kerülése igen sok hézagot pótol, sok, addig észre nem vett lehetőségekre hívta fel a figyelmet. A mintegy másfélezer tárgynyi Höllrigl-gyűjtemény kiemelkedőbb darabjai : városlődi porcelántálak, strassburgi fajansztál és XIX. századi magyar keménycserép készítmények. Viselettörténeti emlékek mellett meg kell emlékeznünk a Höllrigl-könyvtár művészettörténeti könyveiről is, mely értékes gyarapodást jelentett könyvtárunknak, duplumanyaga pedig a vidéki múzeumok könyvtárainak jutott. Tömegében nem tartozik a nagyméretű ajándékok közé, de értékénél és jelentőségénél fogva komoly nyereséget jelent Szablya Frischauf Ferenc festőművész, az Iparművészeti Főiskola nyugalmazott tanárjának ajándéka, 35 darabból álló Kuny Domokos gyűjteménye (1953). Zilzer Vilma és Zilzer Piroska pedig ez évben, elhunyt nővérük, a kiváló keramikus Zilzer Hajnalka hátrahagyott alkotásainak gyűjteményét, több mint 200 tárgyat ajándékoztak Múzeumunknak. Ezáltal ennek a kitűnő művésznek életművét a maga fejlődésében tudjuk bemutatni. Itt kell megemlékeznünk Schwaiger Imréről is. Schwaiger Imre, miután 25 éven keresztül ismételt nagylelkű ajándékaival a Keletázsiai Művészeti Múzeum indiai gyűjteményét emelte világviszonylatban is jelentős nívóra, nyugalomba vonulása előtt, 1939-ben egy 127 darabból álló, legtöbb darabjával kiemelkedő értéket képviselő rnűtárgyanyagot ajándékozott Múzeumunknak. A háború kitörése miatt a londoni magyar követségen rekedt ládák 1950-ben érkeztek meg. Főleg ennek az utolsó Schwaiger-ajándéknak köszönhető, hogy a Keletázsiai Művészeti Múzeum indiai kőplasztika anyaga, elsősorban a gandharai anyag, India művészetének fejlődését gazdagon és nagyszerű műemlékekkel mutathatja be. Folytathatnók még az ajándékozók népes seregének felsorolását. Nincs rá módunk azonban, hogy ezzel a kérdéssel még bővebben foglalkozzunk, csak rá akarunk mutatni, hogy a gyűjtők és szakemberek nagy ajándékai mellett ott találjuk a Múzeum barátainak legnépesebb táborát, á dolgozó tömegből származó ajándékozókat, akik nem egyszer számukra igen jelentős áldozatot hoznak, hogy Múzeumunkat gazdagíthassák. Meg kell még említenünk özvegy Parti Jánosné, nagytétényi gumigyári munkásnő nevét, aki Dáni Géza közbenjárására öt értékes viselettörténeti emléket adott Múzeumunknak. Meg kell említenünk azt a maglódi termelőszövetkezetet, mely Zsolnay-vázát ajándékozott nekünk. Meg kell említenünk az olyan eseteket, mint özvegy Kántor Aladárné nyugdíjas esetét, aki gyűjteményünkben nem szereplő típusú Sarreguemines-tárgyat ajándékozott. És meg kell említenünk a csepeli Rákosi Mátyás Műveknek azokat az öntudatos munkásait, akik éber figyelemmel kísérik a beolvasztásra kerülő keleti eredetű színesfém anyagot, melyből Múzeumunk már több száz értékes műtárgyat választott ki, a Rákosi Mátyás Művek vezetőségének megértésével. Mindez arra mutat, hogy a magyar múzeumügy, az új szocialista szemléletű múzeum iránt a legszélesebb rétegekben, valamint a régi gyűjtők között is nagy szeretet, megértés és áldozatkészség mutatkozik. Mindez arra mutat, hogy az eddiginél többet és nagyobb szeretettel kell foglalkoznunk barátainkkal, ajándékozóinkkal, gyűjtőink-