Kreutzer Andrea - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 10. (Budapest, 2008)

KÖZLEMÉNYEK - KEDVES GYULA: Emléknap vagy ünnep? - út a Magyar Golgotára. Gondolatok egy ünnepi beszéd ürügyén

A császári-királyi hadsereg oroszokhoz rendelt összekötő tisztjeinek nem csekély bosszúságára oldalukon hagyott honvédtiszti kardok azonban csak a felszínt jelentették. Az orosz katonai beavatkozás részleteit rögzítő megállapodás az orosz hadsereget hadifoglyai átadására kötelezte, s a teljhatalommal felruházott császári fővezér, Haynau táborszernagy magyarországi működése nem sok jóval kecsegtetett. Augusztus 22-én Paszkevics tábornagy, az orosz főparancsnok Nagyváradon utasítást adott a honvédtisztek császári hatóságoknak történő átadására. Sorsuk ezzel megpecsételődött. A kálváriajárás innen Arad felé folytatódott, ahonnan már csak az utolsó útjukra indulhattak mártírjaink október ó-a hajnalán. Most pedig tegyük helyére a kezdőbetűket! Gyulán még hiányzott a 2. betű, a V., Gróf Vécsey Károly tábornok, az V. hadtest parancsnoka ugyanis akkor, amikor tábornoktársai a városba érkeztek fogolyként, még csapatokat vezényelt. Hadtestével és a Kmety-hadosztállyal éppen a Maroson történő átkelésre készül, de csak azért, hogy kicsúszva a császári csapatok gyűrűjéből ő is az oroszok előtt tegye le a fegyvert Borosjenőnél augusztus 21-én. Törzsével és lovassága egy részével továbbment Nagyváradra, a cári csapatok főhadiszállására, s onnan kísérték Aradra, ahová a leendő mártírok közül utolsónak érkezett. Gyulán csak részben volt meg a 3. és a 8. betű, a D és az L is. A már életében legendássá vált Damjanich János tábornok, a tavaszi hadjárat talán legnagyobb hőse, utoljára Arad vára parancsnoka ugyan 19-én megérkezett Gyulára, ahová lábatörött nyomorékként szállították az oroszok a magát megadó erődből, hogy aztán társaival együtt majd a császári-királyi hadsereg hurcolja vissza ugyanoda, de a parancsnoki szállás helyett már a cellába. Már a Gyulára szállítás is erősen megviselte a törött lábát, így mindvégig a Wenckheim-kastélyban berendezett betegszobájában tartózkodott. Betegágya volt a központ, ide gyűltek öszsze a tábornokok, akiknek legnagyobb részét szintén a kastélyban szállásolták el. Dessewffy Arisztid tábornok és Lázár Vilmos ezredes azonban nem volt Gyulán. Ok a császári-királyi csapatok előtt tették le a fegyvert augusztus 19-én, tehát aznap, hogy Damjanich Gyulára érkezett. Okét egyenesen az aradi várba kísérték. Lázár Vilmos a IX. hadtest parancsnoka volt, ami elegendőnek bizonyult a kivégzéséhez akkor is, ha nem viselt tábornoki rendfokozatot. Dessewffy Arisztid Lázár ezredes elődje volt a IX. hadtest élén, majd a szabadságharc utolsó heteiben a Szegednél összevont hadsereg lovasságának főparancsnoka lett. A Sarkadról Gyulára érkező tábornokok mérvadó vezéregyénisége Aulich Lajos volt, akit nem is annyira hadügyminiszteri tisztsége emelt az élre, sokkal inkább a szakmai tudásán és becsületességén alapuló tekintélye, amely a tavaszi hadjárat sikereit követően övezte. Ott voltak a hadtestparancsnokok: a mindig megbízható Poeltenberg Ernő a VTI. hadtest éléről (eredeti nevén Ernst Poelt von Poeltenberg, bécsi osztrák, egy birodalmi államhivatalnok fia), a republikánus forradalmár, Nagysándor József az I. hadtest éléről és egy másik külföldi, az ottlévők legfiatalabbika, talán mégis a legtehetségesebb hadtestparancsnok, a hesseni német születésű Leiningen-Westerburg Károly gróf a III. hadtest éléről. A horvát születésű, de egri illetőségű Knezic Károly Leiningent megelőzően volt a III. hadtest parancsnoka, majd egy tartalék seregtestet alakított. Mindkettejüket magyar feleségük hajlította a nemzet szolgálatára. A hadügyminisztérium