Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 5. (Budapest, 2002)

MÚZEUMUNK TÖRTÉNETÉBÓL, ÉLETÉBŐL - BACZONI TAMÁS: Válogatás a Hadtörténeti Múzeumban található magyar vonatkozású rohamsisakokból

a MÁVAG gyártotta. A Légoltalom részére két további változat készült, az „A" jelű csak színében (tábori barna helyett kékesszürke) tért el a katonaitól, a „B" jelűt megerősített béléssel és állszíjjal, valamint alumíniumból préselt fejvédő keresztpánttal látták el. A „B" jelű sisakot a légoltalmi tűzoltók részére rendszeresítették, és ezt vette át utóbb a polgári tűzoltóság is, noha részükre eredetileg egy másik típust terveztek. Létezett egy korábbi típusú légoltalmi sisak is, ami külsejében teljesen eltért az osztrák-magyar és magyar hagyományoktól (leginkább a 28 M. csehszlovák sisakra hasonlít), ennek gyártásáról és használatáról azonban sajnos egyelőre semmit sem tudunk. Az első világháborús (15 M-nak elkeresztelt) sisakokat tovább használta a honvédség, ez gyakran látható például a keleti fronton készült felvételeken is. A rohamsisakok könnyített változatát is rendszeresítették 1933-ban tisztek részére, díszöltözetben való viselésre. (1935-ben az új rohamsisak rendszeresítése után az alumíniumsisakból is új típust vezettek be.) A második világháború idején is használtak zsákmányolt sisakokat, igaz nem a honvédségnél, hanem a rendörségnél: a budapesti harcokban részt vett rendőr-rohamzászlóaljat látták el 26 M. francia (vagy ugyanilyen jugoszláv) sisakokkal (a sisakok homlokrészére magyar címeres jelvényt illesztettek). A háború után az újjászerveződő demokratikus honvédség minden rendelkezésére álló hadianyagot igyekezett felhasználni. így a 47 M. rohamsisak gyakorlatilag nem egy új típust jelentett, hanem a meglévő magyar és ahhoz igen hasonlító német sisaktesteket használták fel, új béléssel és új festéssel ellátva. A szovjet befolyás erősödésével gyakorlatilag a honvédség (hivatalos nevén ekkor már Magyar Néphadsereg) teljes fegyverzetét, egyenruházatát és felszerelését a második világháborús szovjetre cserélték. így 1950 M. rohamsisak néven a szovjet 40/43 M. rohamsisakot rendszeresítették. Az 50 M. sisaknak létezett egy „dísz" változata is, matricázott, illetve festett homlokjelvénnyel. Hivatalos minta-megkülönböztetést nem kapott, de gyakorlatilag csak díszszemlékre vagy propagandafotózás céljaira adták ki. A haditechnika fejlődése az 1970-es évek elejére tett szükségessé újabb változtatásokat, az 1970 M. rohamsisak a kor technikai újításaival próbált megfelelni a követelményeknek. A sisaktest gyakorlatilag változatlan maradt, a korábbi rendkívül egyszerű, de ergonómiailag nem megfelelő bélést egy sokkal bonyolultabb (és drágább) bőr-bélésre cserélték ki, és a sisaktestet festés helyett szinterezéssel (egyfajta műanyag bevonat) látták el. Ez a típus a kilencvenes évek elejéig állt szolgálatban, de az alkalmazott újítások gyakorlatilag nem váltak be. A szinterezés csillogott, ami egy rohamsisaknál nem éppen előnyös, ezenkívül egy idő után elöregedett és lepattogzott, a bélés pedig nem biztosított tökéletes felfekvést. A 70 M. sisak „alváltozatainak" a forgalomirányítók és katonai rendeszek részére rendszeresített megkülönböztető festéssel ellátott sisakok tekinthetők, és a béke idején ugyanezek számára előírt rohamsisak formájú műanyagsisakok. A kilencvenes években a szinterezés helyett ismét egy mattfestéssel ellátott változatot rendszeresítettek (hivatalos minta-megjelölése nem ismert), illetve megindultak különféle kísérletek a harmadik évezred követelményeinek megfelelő sisaktípus kialakítására. A mai napig nem dőlt el, hogy a szovjet típusú sisaktest megtartásával (korszerűsített béléssel) vagy az amerikai PASGT kevlársisak átvételével kívánja a honvédség a problémát megoldani. (Átmenetileg, például nemzetközi gyakorlatokon használtak izraeli kevlársisakokat is.) A Hadtörténeti Múzeum Felszerelés-gyűjteménye számos magyar vonatkozású rohamsisakot őriz, köztük nem kevés - ma már ritkaságnak számító - első világháborús darabot is, melyek szerencsésen túlélték a második világháborús nagymérvű pusztulást.