Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)
TANULMÁNYOK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA: KAKAS MÁRTON A MŰTÁRLATBAN
személyzet, s szűk körre szorított, csekély az actio, — mint a csatának egyes jelenetein; ellenben hiányzik az eszme, mely a compositiónak egységet adjon. Ismétlem azonban, én a festészet terén „a mohácsi csatánál" nálunk, tőlünk, nagyobb s nehezebb kísérletet nem ismerek." 19 Jókai sorait olvasva meglep, milyen pontosan érzékeli ennek a bombasztikus műnek az ürességét, frázisokból építkező mondanivalóját. Ugyanakkor tudván-tudja, hogy a Párizsban készült kép minden hibájával együtt is, a magyar művészet jelentős állomása. Ezután néhány hónapon át sorozatban jelennek meg Jókai kritikái a Pesti Napló-ban. 20 Ebben a lapban komoly hangot üt meg, írásai a „tanító kritika" példái, de a kioktató, okoskodó hangnemet mellőzve. Szívesen feszeget elvi kérdéseket, mint pl. milyen is az igazi „műítész"? Ezt hosszasan taglalja, végső konklúziója: „Ha van valami, mi a szemlészt, akár a közönségre, akár a művészetre hatni képessé teszi, az nem lehet más, mint a szemlészetében nyilatkozó ügyszeretet, melyet nyilt önállóság nélkül képzelni nem tudok." Felveti hogyan ábrázolható az „erkölcsi szép" és az „erkölcsi rút" egy műalkotáson, és arról a kardinális kérdésről polemizál, hogyan is tekintsen a bíráló a magyar mesterek képeire? 2 ' A pártatlan hozzáállást tartja kívánatosnak, csak a kezdők iránt javasol türelmet. Egyidejűleg a Vasárnapi Újságban 22 már mint Kakas Márton rátalált egy hangra, ami más, mint a Pesti Naplóban alkalmazott tárgyilagos, elmélkedően komoly irány. Ám itt is gyakran túllép a képzőművészeti alkotások interpretációjának elemi fokán, formai és tartalmi kérdéseket elemez, összefüggéseket keres, de ezt oly magától értetődően teszi, hogy a közönség észre sem veszi, hogy meggondolkodtatják. Csipkelődő, kijózanító hangja különös jelentőséget kap a tudálékos, fellengzős és demagóg művészeti írások közepette, sőt, néha azok paródiájaként hat. Neki nem imponál semmiféle nagyság, bombasztikus nemzeties küldetés. Átlát a szitán, felismeri és felrója a képmutató tehetségtelenséget, mind a külföldi, mind a honi anyagban, még ha magyaros köntösbe bújik is. A művészeti élet nagy eseménye volt 1856-ban az első történelmikép-pályázat, amelyet a műegyesület vezetősége meghirdetett, a célból, hogy több alkotás közül választhassa ki a részvényeseknek szánt jutalom-műlap előképét. A pályázatot általában sikeresnek értékelték, de Kakas Márton elégedetlen. Felrója, hogy a mindössze három pályázó egyike, Szale István nagyon tehetségtelen festő, és Dugonics Titusz Nándorfehérvár ostrománál című 21 képének hibáit sorolja: „a festő az egész históriai adoma értelmét elvette azáltal, hogy Dugonics mellé még egy másik magyar vitézt is festett, aki egy másik felhatoló törököt épen akkor aprit le kis baltával. Hiszen ha ketten lettek volna odafenn, akkor semmi oka sem lett volna Dugonicsnak magával együtt lerántania a törököt a mélységbe, mert a társa segített volna azt onnan leexpediálni bérmentetlenül... még hibásabb a kivitel, ...hogy a jámbor törököt a szakállánál fogva húzza le a mélységbe Dugonics, ez lehet igen eredeti és valószínű, de festményen igen comicus hatású gondolat..." 24 A fiatal Ujházy Ferenc: Kinizsi rohama kenyérmezőn 1479. című 25 képét sikerültebbnek ítéli, de kifogásolja, hogy a magyar figurák kidolgozottabbak a törököknél. Végül a díjnyertes Than Mór: Imre király elfogja testvérét Andrást a dalmatiai határokig vert zendülők táborában, 1204 évben 26 című képét megdicséri, de nem állja meg, hogy meg ne jegyezze: jobb mint a Mohácsi csata képe volt. Jókai igen szigorú a történelmi kompozíciókkal, méltóságot, pátoszt, hitelességet vár el, pl. Vizkelety Béla — egy másik csekélyebb képességű hazánkfia — Kenyérmezői csata 27 című (150 ft.) alkotásából ezt
