Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)
Szemző Hanna: Balesetek és társadalmi szabályozás Budapesten a XIX-XX. század fordulóján 215-234
BALESETEK ÉS TÁRSADALMI SZABÁLYOZÁS BUDAPESTEN A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN hezen alkalmazkodtak az új körülményekhez, és a fegyelmezetlenségük kifejezetten megnehezítette az új munkavállalók betanítását. 27 Az egyik csak nehezen megszokható újdonságot a menetrendek megjelenése jelentette mindenki számára. A menetrendek elterjedése egyszerre tette az utazást kiszámíthatóvá és ezáltal rövidebbé, egyúttal átalakította és szabályozta a nyilvános viselkedést is. Ahogy a már említett siklóbaleset is kitűnően példázza, időbe tellett megszokni, hogy a záróra valóban záróra. A kortársak közül talán csak Mikszáth Kálmán értette ezt meg, aki a baleset utáni „boszorkányüldözésre" reagálva, amit a lapok indítottak, visszautasította az állítólagos „ázsiai" viszonyok létezését; azt a következtetést vonta le, hogy egyszerűen „...nem jó a siklón járni, amikor már nem jár a sikló". 2S A menetrendek megjelenése egyik jele volt annak a mélyreható változásnak, ami az idő szerepének a felértékelődését jelentette a nagyvárosokban. Ahogy Georg Simmel is hangsúlyozza a modern metropoliszról írt híres esszéjében, a nagyvárosi lakosságnak az időhöz való viszonya egészen sajátos, függő viszonnyá vált, olyasvalamivé, ahol az idő - és annak szimbóluma, az óra - rendszert vitt be a városi élet kuszaságába, mert megteremtette a kiszámíthatóságot. 29 Budapest esetében a Műegyetemen állt az az óra, melyhez mindent - többek között az állomásokon található szerkezeteket is - igazítani kellett. Az időn kívül megváltozott a sebességhez való viszony is, amit - sok más dologgal együtt - szintén szabályozni kellett. Száguldó villamosok, akárcsak Szép Ernő már idézet írásában, egyrészt a rohanó nagyvárosi élet, másrészről pedig - éppen a balesetek miatt - a nagyváros veszélyeinek a szimbólumaivá váltak. Talán ez magyarázza, hogy a zugligeti katasztrófa után tartott miniszteri értekezleten Selley Sándor belügyminisztériumi tanácsnok a sebességkorlátozásban jelölte meg a balesetek mennyiségi csökkentésének a helyes módszerét, bár magát a zugligeti katasztrófát nem a túlságosan engedékeny sebességkorlátozás okozta. Ennek ellenére Selleyéhez hasonló megnyilatkozások bőven akadtak a balesetet követően. A katasztrófa másnapján az egyik szemtanú, a Friss Újságban dramatizált beszámolója szerint, látva a megállóban tömegesen várakozó utasokat, inkább gyalog indult el; beszámolójából szintén a sebességtől, különösen pedig a sebesen száguldó gépektől, való félelem olvasható ki. Hátrafordulva csodálkozva láttam, hogy a kocsi, amelyiken nem volt kocsivezető, szédületes sebességgel robog lefelé. A kocsi másodpercznyi gyorsulását legalább száz méterre becsülöm. A következő pillanatban, mintegy tíz lépésnyire tőlem, a kocsi valósággal felugrott. Körülbelül huszonöt czentiméter magas lehetett az ugrás. 30 Részben a félelemnek, részben a tényleges veszélynek volt köszönhető, hogy a sebességkorlátozás szabályozása kifinomult rendszerré vált a századfordulón: az utca 27 BENCE et al. 1987. 168. 28 Pesti Hírlap, 1896. június 20, 3. 29 SÍMMEL 1973. 30 Friss Újság, 1900. június 6, 2. 223
