Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Fabó Beáta: Iskolaépítés a fővárosban 61-76

Az egyes épületek építési programját a tanügyi bizottság munkálta ki az érintett iskolaszékek véleményezésével. A bizottmány a terveket és a költségvetés-tervezetet magánépítésszel készíttet­te el. A tervezői díj az előírásoknak megfelelően a költségterv fél %-a volt, ami a későbbiekben emelkedett. Majd ezután a Mérnöki Hivatal foglalkozott az építéssel: kidolgozta a részletes kivi­teli terveket, és ellátta az 50 000 Ft-nál kisebb értékű épületek építés vezetését. A közgyűlés 1871­ben hozott határozata szerint 50 000 Ft felett a városi épületek művezetését - külön bizottmány felügyelete mellett - magánszakértő biztosítja. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a művezeté­sekkel magánépítészeket bíztak meg, hiszen az építkezések túlnyomó részének költségei jóval meghaladták a megadott pénzhatárt. A második építési ciklusban (Temető u., Két Nyúl u., Nagykereszt u.) 18 a bizottmány a tanács felhatalmazása alapján azt javasolta, hogy a Mérnöki Hi­vatal végezze a művezetést. Több indok is szólt emellett: a létszámuk növekedett, a hivatal végez­te a tervek módosítását, és anyagilag is kedvezőbb volt. Az olcsón épített kőbányai ligettelki isko­lánál azonban a bizottmány magántervező megbízását látta jónak (a nagy távolság okozta idővesz­teség és a magas napidíj miatt). A gyakran ott tartózkodó Feszi Frigyest javasolta felkérni a mun­kára. A Két Szív utcai elemi és a Nagymező utcai polgári iskolánál szintén Feszi Frigyest és tár­sát bízta meg a tanács az építésvezetéssel és azokkal a munkákkal, melyeket a többi esetben az építést felügyelő bizottmány látott el, jóllehet az utóbbinál a minisztérium ezt kifogásolta. A kivi­telezésre a vállalkozó nyilvános árlejtésen (ma versenytárgyalás) nyerhette el a munkát, melyet 7-10 százalékos „felárért" vállalt el (a költségvetés 7-10%-a). A tervezők személyét Békey választotta ki. Az első időszakban a terveket általában Vassél Ala­jos, 19 a második ciklus terveit pedig - Vassél Alajos halála után - többnyire Feszi Frigyes és uno­kaöccse, László készítette el. A későbbiekben Feszi László, Máltás Hugó szerepelt tervezőként. A tervezők és építési vállalkozók között gyakran ott találjuk a különböző bizottsági tagokat vagy képviselőket, például Feszi Frigyes Békey mostohalányának a férje volt, s bátyja városi tanács­nok. 20 Egy alkalommal, amikor a középítési bizottmány erősen megbírálta a Feszi Frigyes által ter­vezett Két Szív utcai iskola terveit, Békey azzal vágott vissza, hogy az itt bírált megoldások elő­fordultak a Temető utcai iskola terveinél is, akkor azonban nem tett kifogást a bizottmány; az a 2. kép. Újlak új iskolája. BFL, Közületi Tervtár

Next

/
Oldalképek
Tartalom