Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)

SZEMLE – RUNDSCHAU - Haulisch Lenke: Az 1980-85. közötti új szerzemények kiállítása Kiscellben = Ausstellung der Neuanschaffungen zwischen 1980-1985 in Kiscell 235-240

a periódusban hazánk területén. Valamennyi Kiss Horváth Lászlótól, a szecessziós korszak lelkes gyűjtőjétől származik, aki napjainkban vált jószemű, áldozatkész felkutatójává ennek az időszaknak. Plasztikai adalék az előbbiekhez Kövesházi Kalmár Elza mázas kerámia domborműve, feltehetően azonban már a húszas évekből. Az anyag kronológiai feldolgozása további munkára ad lehetőséget a múzeum dolgozói számára. A19. sz-i arcképeket ebben a csoportban kiegészíti Mednyánszky László Farkas Istvánról rajzolt portréja és Rippl Rónai József Nemes Marcell feleségének ravatalát ábrázoló pasztellképe. A két háború közötti grafikai anyagból kiemelkednek a Má-ban reprodukált Mattis Teutsch-metszetek eredetijei és a stílusban hozzájuk közelálló festmény: a Lélekvirágok sorozat egy variációja. Az utóbbi kisméretű, ám szép példány, egyik reprezentatív darabja lehet a múzeum 20. századi gyűjteményének - megérdemelné a legjobb körítést (passzpartu, keret), mellyel jelenleg még nem rendelkezik. Csak üdvözölhetjük a gyűjtési terület nyitottságát a korabeli progresszív művészet felé, mely nem csupán Derkovits Gyula rézkarcaival, Bortnyik Sándor, Kassák Lajos grafikáival, Vajda Lajos Leányikonjával, Kmetty János egy szép önarcképével és Márffy Ödön Lovasok című képével dicsekedhetik, de közgyűjteményeinkben általában még kevéssé exponált nemzetközi vonatkozású művekkel is (Mattis Teutschéi is azok!): mint Molnár Farkas Színpadi jelenete, Gross Bettelheim Jolán grafikája, két Scheiber Hugó pasztell, mely utóbbiak közül a portré kiváló kvalitást képvisel - sajnos azonban restaurálásra szorul. A kevéssé ismert Kosa Györgyné Molnár Mária szobrászművészetét szuggesztív hatású bronz képviseli Tömeg címmel és egy fametszet. A harmincas évek közepéről láthatunk itt egy olyan Anna Margit-festményt, amely szinte a Schmidt kastély környékére emlékeztet, abban az időben fiatal művészeink egyik kedvenc sétahelyére. Tihanyi Lajos és Kádár Béla kevésbé jelentős lapjai mellett viszont szerepel egy szép példány Molnár C. Pál 1930-ban keletkezett garfikai műveiből: Páholyban címmel. Az 1945 utáni évekből unicum mű: Bálint Endre rajzolt plakátja Kroniss Dezső kiállításához, az Európai Iskola idejét idézi föl. És képviseli itt azt még Bálint Endrének két másik korai műve is, Anna Margit három kis festménye, illetve rajza, Bán Béla kompozíciója, Gadányi Jenő tájképe, Martyn Ferenc illusztrációja, Barta Lajos szobrai. Amikor idáig jutunk a kiállított művek végigkísérésében, lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson valaki, aki 1934-től, a hitleri Németországból való hazatérése után itt élt egy ugrásra a Kiscelli Múzeumtól: a Kiscelli utca 76. szám alatt, akinek útja olyan gyakran vezetett fel a domboldalra egyedül, de még inkább a korszak vajúdó művészeinek kíséretében, akikkel együtt iszogatott Soproni kékfrankost a környék kocsmáiban és énekelte velük a legszebb magyar népdalokat, aki lelkes propagálója volt mindannak, ami a jobbért, az emberért volt a legsötétebb időkben is, aki nem egy művészben tartotta aJelket és újította meg alkotóerejüket megjelenő, és meg nem jelenhető írásaival: Kállai Ernő, 20. századi műkritikánk felülmúlhatatlan, klasszikus alakja. Nem véletlen, hogy a Műcsarnoknak jelenleg is két szereplője idézi a nevét. Gyarmathy Tihamér az ő emlékének ajánlotta kiállítását (nem első eset az ilyenfajta visszautalás Kállai Ernőre). De a svájci Max Bill, akinek ugyancsak most és ugyanott látható kiállítása, amikor sajtófogadásán valaki megkérdezte, volt-e szerepe a magyar konstruktivista művészetnek abban, hogy kiállítását Magyarországra hozta - a világhírű svájci 236