Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Marosi Ernő: A Parlerek és a "szép stílus", 1350-1400, európai művészet a Luxemburgok idején : késői megjegyzések a kölni Schnütgen-Museum 1978-79-es kiállításához = Die Parler und der "schöne Stil", 1350-1400, Europäische Kunst unter den Luxemburgern : verspätete Bemerkungen zur Ausstellung von 1978/79 des Schnütgen-Museums/Köln 319-336
A témakör és a célkitűzés meghatározása a kiállítás plakátjain és katalógusában különösen körmönfont körültekintéssel sikerült. A legegyértelműbb a két évszám: 1350—1400, s a 14. század második felét jelölné, ha mindennek egyáltalán lenne más jelentősége, mint a hozzávetőleges időrendi eligazítás. Egyébiránt egyik dátumnak sincs határt jelző szerepe, sem a Luxemburgiak, sem a Parierek szempontjából. Az utóbbiakra nézve legfeljebb annyi a jelentősége, hogy nem a kölni Heinrich Pariert, a Schwäbisch Gmünd-i építőmestert, hanem fiát, a prágai építőmester Peter Pariert hangsúlyozza, s még leginkább a gmündi szentély 1351-es építéskezdetére vonatkoztatható. A kiállításra válogatott tárgyak azonban egyik határdátumot sem tartották tiszteletben. Igy a „Parierek" kifejezés elsősorban az építőmester-kőfaragó család prágai ágának és második generációja tagjainak tevékenységét jelenti, különös tekintettel a Prágában írott forrással biztosított és datált művekkel szereplő Peter (II. Ottokár tumbája) és Heinrich (eddig „IV." Heinrich, Vencel-szobor) tevékenységére. 6 Ez a szó a „szép stílus" kifejezéssel áll kapcsolatban, ami művészettörténeti szempontból meglehetősen világos célkitűzést jelent. Az a tény, hogy a kiállítás címében is a cseh művészettörténetírásban meghonosodott, mindenekelőtt az 1400 körüli képzőművészetre alkalmazott kifejezést fogadta el (krásny sloh) az „internacionális gótika", „lágy stílus" stb. kifejezések helyett, határozott állásfoglalást jelent. 7 Vállalta ugyanis Prága művészeti központ-szerepének vizsgálatát, különösen a Parler-család második és harmadik generációjának művészettörténeti jelentőségére, nézve. Ez a kérdés mint a Parlerfiak, az ún. „Junker von Prag" kérdése régóta (Otto Kletzl) szerepel a szakirodalomban, kitüntetett szerepet kapott a cseh kutatásban (Albert Kutál), sa kiállítást megelőző időben új formában vetődött fel. A probléma megfogalmazásához hozzájárult az a tény, hogy Kari Heinz Clasen a szép Madonnák (ez az eredeti, ábrázolás-típust jelző kifejezés, amelyre a „szép stílus" műszava támaszkodik) megalkotását szélsőségesen kisarkított feltevéssel, egyetlen, nyugatról, a Rajna-vidékről a német lovagrend területére, Sziléziába, majd Prágába vándorló mesternek tulajdonította (1972). Vele szemben Gerhard Schmidt Heinrich („IV.") Parler oeuvre-jében kereste a szép stílus gyökereit, s épp a kiállítás kapcsán merült fel Peter Parlernek magának a szerepére nézve is néhány feltételezés. 8 Az új feltevések mögött meghúzódó elképzelések meglehetősen világosak: azok, aki Peter Parler művészetében keresik a szép stílus gyökereit, a csehországi belső fejlődésre helyezik a hangsúlyt, míg Heinrich Parler kezdeményező szerepének feltevése a nyugati eredetű stílusimpulzusoknak biztosít nagyobb szerepet, tekintve, hogy jól dokumentált prágai jelenléte, kölni utazása és családi kapcsolatai, valamint működése a brünni őrgrófi udvarban erre életrajzi forrásokkal is alátámasztható alkalmat nyújtanak. Ezért kaptak hangsúlyos szerepet a kiállításon a személyével és működésével kapcsolatba hozható műalkotások: a kölni dóm Petersportalja, a Parler-jegyes női büszt-konzol, a Moravsky Sternberkből való Szép Madonna. A kutatásból, úgy látszik, kitörölhetetlen az a földrajzi fogalmakkal kifejezett antinómia, amelyet Walter Paatz úttörő tanulmányában egy közép-európai amplitúdójú inga két kilengésére egyszerűsített (Ost-West-Gefalle illetve azt követő WestOst-Gefälle). 9 A német szakirodalomban régóta meghonosodott fogalom, a „Parierzeit", amely a 14. századi művészeti jelenségek sokféleségét egyetlen domináns és elterjedt jelenség nyomán nevezi meg, ugyanakkor inkább a változások korszakaként, átmenetként jelenik meg, mint a családnévvel hangsúlyozott azonosság és egyformaság időhatározójaként. 321
