Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - L. NAGY Zsuzsa: Politikai erők, politikai harcok Budapesten a századfordulótól a második világháború végéig - GERELYES Ede

Az országos kormányzatot felügyeleti jog illette meg, amely azonban elvben nem terjedhetett tul az önkormányzati hatáskörben hozott határozatok törvényességének felülvizsgálatánál. A kapitalista várospolitika egyik sajátos ellentmondása az volt, hogy a fővárosi terület élén királyi jelölés alapján választható főpolgármester állt, aki azonban a megyei főispánokhoz hasonlóan a központi hatalom orgánuma volt. A főváros élén álló közgyűlés lett volna hivatott arra, mint azt az 1930. XVIII. törvénycikk indokolása álszent módon mondja ki: a területén lakó és tartózkodó népesség uralkodó hangulatának hü kifejezője, - irják ezt az 1930. szeptember elsejei tüntetés évében. A törvény félrevezető indoklásával szemben a kitűnő várospolitikai szakember, dr. Wildner Ödön határozottan leszögezte: "Ez a képviselet- a törvényhatósági bizottság -annál nagyobb mértékben domborodik és érvényesül, mentül szélesebb körű választójog alapján és az akaratnyilvánítás szabadságát mentül jobban megvédő módon történő gyakorlása utján jut mandátumhoz. " Wildner Ödönnek ma is helytálló megállapítása a kapitalista önkormányzat alapvető problémájára, a széleskörű választójog hiányára hívta fel a figyelmet. Elég, ha csak a főbb statisztikai adatait vizsgáljuk a 70 év szavazási arányának; 1873-ban a körülbelül 300 ezer lakosú városban alig több mint hatezren, tehát a lakosság 2-2, 5 százaléka szavazott le. 1900-ban a több mint duplájára nőtt lélekszámú városban 3,6 százalékra emelkedett a számuk, s az első korszak végére megközelitette a 10 százalékot. A Magyar Tanácsköztársaság idején megtartott első szabad választáson - hozzávetőleges számításaim szerint - ez a szám a hatszorosára nőtt. 1920-ban a fővárosi lakosság 50 százaléka szavazott le. Kapitalista körülmények között az volt a legnagyobb arányú részvétele a lakosságnak, 410 ezren szavaztak. Ekkor jelentek meg kapitalista körülmények között először a nők is az urnáknál. Ettől kezdve fokozatosan csökken a választók részvétele a szavazásokon. 1930-ban már csak 27,9 százalék volt a leszavazottak aránya. Ebben már csak a felszabadulás után történt változás. 1945-ben a lakosság 72,8 százaléka vett részt a választásokon. Ha az 1873. évi 300 ezres fővárosi lélekszámot az 1945. évi, háború utáni 885 ezres lélekszámmal, az 1873. évi körülbelül 6 ezer szavazatot az 1945. évi 612 ezres szavazattal vetjük össze, azt látjuk, hogy a város lélekszáma háromszorosára, az aktiv szavazók száma százszorosára emelkedett. Nyilvánvaló, hogy az önkormányzat elvének megfelelő városi testület az utóbbi esetben jöhetett létre. Az önkormányzat érvényesülésének, más szóval mondva az össz-lakosság számára ténylegessé válásának a széleskörű választójog hiányán kivül további jelentős akadályai is voltak. Ezek egyike volt több mint 40 éven át a virilizmus. A fővárost alkotó városok egyesítését megelőzően az országgyűlési törvényjavaslat vitájában a vagyoni cenzus, a virilizmus jelentős ellenzékre talált, de ellenezték az egyesítés alatt álló városok vezető testületei is. így a főváros esetében az általános gyakorlattól eltérő módozatú kompromisszum született. Nem automatikusan kerültek be a legtöbb állami egyenes adót fizetők, hanem az 1200 legtöbb adót fizetőkből választottak első izben 1873. szeptember 27 és 28-án 200-at. Ezzel a kompromisszummal elérték, hogy nem csupán tőkések, ház és földtulajdonosok számára nyilt külön lehetőség a város vezető testületébe való bekerülésre, hanem jelentős jövedelmű Íróknak, művészeknek, és más értelmiségi foglalkozásuaknak is. Az első virilista lista 200 neve között ott olvashatjuk Ullmant, Wolfnert, a későbbi kapitalista fejlődés ismert és hírhedt neveit, de a történelem fintora, hogya virilizmus ellen számtalanszor szótemelő Jókai Mór is a virilista listán került a főváros vezetésébe. De ezen a virilista jegyzéken a korszak kiemelkedő építészeinek nevét is megtalálhatjuk. Ha a létrejött bizottság társadalmi összetételét vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a döntő szó a tőkések és birtokosok kezébe került. A konkrét összetétel a következő volt 1873-ban: nagyiparos 6 % nagykereskedő 6 % kis- és közép iparos és vállalkozó 12,8% kiskereskedő 11,4% ház- és földtulajdonos 18,5% tisztviselő 15,9% ЯЭ