Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)
Fallenbüchl Zoltán: Pest város népességének származáshelyei a statisztika és a kartográfia tükrében, 1687-1770 = Die Stammorte der Bevölkerung der Stadt im Spiegel der Statistik und der Kartographie, 1687-1770 239-287
Székesfehérvár a 6o-as években több bevándorlót: de számban ezek is messze elmaradnak a Duna menti városok mögött. Figyelemre méltó az is, hogy az 1762 és 1769 közt felvett 5 székesfehérvári származású polgár főként kereskedő, ezek pedig mozgékonyabbak, mint az iparosok. Pozsony és Nyitra megyékből az intenzívebb bevándorlás forrásaink tanúsága szerint az 1710-es években kezdődött, a 20-as években kulminált: a 30-as években ismét lecsökkent felére, harmadára, s csak az 1750-es években emelkedett ismét. Trencsén, Turóc, Bars, Hont, Zólyom, Árva, I^iptó megyék esetében is tapasztalható ugyanez a jelenség. Az 1730-as évek csökkenése ugyan kisebb-nagyobb mértékben az egész országra vonatkozik, néhány megyét kivéve (Vas, Zala); de sehol sem öltött olyan méreteket, mint az északnyugati országrészben. Ennek oka alighanem elsősorban abban rejlik, hogy északnyugatról főként jobbágylakosság áramlott Pest felé, ennek költözése elé pedig az 1730-as évektől egyre több akadály gördült. Pozsony és Nyitra megyékben az iparosság aránya kedvezőbb: 1720—1729 közt a Pozsony megyéből jöttek közül (25) 10 főnek ismeretes a foglalkozása: ebből 3 iparos, 7 operarius és famulus. Nyitra megyénél (26) pedig 9 közül 3 : 6 az arány. Ha feltételezzük, hogy itt a foglalkozási megjelölés hiánya szakképzetlen kétkezi munkásokra enged következtetni — ezt azonban nem tehetjük fenntartás nélkül —, valószínűleg még nagyobb a — főként jobbágyi környezetből jövő — napszámosság aránya. De még Pozsonynál és Nyitránál is sokkal nagyobb ez a különbség a többi északnyugati megyénél: így pl. Turóc megye esetében (összesen 16 bevándorló) 7 munkásra esik 1 iparos. Sok, foglalkozási megjelölés nélküli adatnál a ,,Slavus" bejegyzés mutat arra, hogy szlovák jobbágyból lett napszámosról van szó, aki a nagyarányú pesti építkezésekhez vagy a polgárok szőlejébe jött ide dolgozni. Az is jellemző, hogy mikor az 1750-es években ismét emelkedett az északnyugati megyékből érkezők száma, ez az 1720-as évek szintjének felét sem érte el. Pozsony megye elérte ugyan a régebbi szintet, de ezt annak köszönhette, hogy magából a koronázó városból jóval többen jöttek, mint három évtizeddel előbb: a vidéki népesség ekkor kevésbé költözött Pestre, mint korábban. Az utóbb érkezettek között már nagyobb volt az iparosság aránya is. Pozsony mellett főként Nagyszombat városa adott számottevő iparost. Az északkeleti megyék bevándorlói már kezdettől fogva igen heterogének: az 1720-as években ezek közt is, mint csaknem az egész ország területéről beszármazottak sorában a kétkezi munkások voltak túlsúlyban. A Heves és Borsod megyeiek között viszont elég magas a nemesek arányszáma. Ez a vidék az egész korszakban meglehetősen egyenletesen szolgáltatott bevándorlókat. Mindjárt a felszabadulás után megkezdődött a Mátra- és Bükk-vidékről a bevándorlás: a földrajzi közelségen kívül alighanem az is szerepet játszott ebben, hogy Pest megye újjáalakulásakor az első alispán, Sőtér Ferenc is gyöngyösi származású volt. 7 Utóbb főleg Egerből az összes beköltözők aránylag nem túlságosan nagy számához képest sok iparos telepedett le végleg polgárként Pesten: kardműves, 271
