Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)
Jankovich Miklós: Buda város keresztény tanácsa a török hódoltság korában = Der christliche Rat der Stadt Ofen (Buda) zur Zeit der Türkenherrschaft 147-159
szobás hajlékából az első házát vendégének átengedje, nem lehetett Budának egy mostoha körülmények közt élő magyarja. Valószínű, hogy „ez az egy magyar, ki a templomot is bírta", az ugyancsak protestáns és magyar szállóvendégének tisztségéből eredő szerepkörét és jelentőségét — az egyháznak ez időben papja nem lévén — eltúlozva adta elő. Három évvel később, 1686-ban, — mint arra még rámutatunk — Vetsey Mátyás személyében Budának ismét van protestáns papja. A hívek számát illetően, ha ez nem is volt nagy, és — feltételezve, hogy a Várban valóban csak egy magyar lakott — a városban való jelenlétük még az 1686. évi ostrom idején is kimutatható: Cornaro velencei követ jelentésében hat Budáról kimenekült magyart említ. 22 Az itt közölt források adatainak látszólag ellentmond Scherer György jezsuitának az 1595. évi pozsonyi országgyűlés idején megtartott és Kin trewherzige Vermahnung cím alatt kiadott beszéde, amelyben arról ad hírt, hogy a török Budán ez évben elvette a keresztények templomát. 23 Gárdonyi, a már említett munkájában, legfőképpen erre az adatra alapozza a keresztény hitélet megszűnésére vonatkozó feltételezését. Ha nincs is okunk a hír megbízhatóságát kétségbevonni, a budai protestáns egyházra mégsem vonatkoztathatjuk. Ismerve e kor felekezeti ellentétektől áthatott légkörét, biztosra vehetjük, hogy a jezsuita Scherer keresztény megjelölés alatt kizárólag csak katolikusokat értett, a templom elvétele tehát csak a katolikusokat érintette. Amíg tehát Budán a katolikusok hitélete ettől az időponttól kezdve valószínűleg a boszniai ferencesek megjelenéséig szünetelt, a protestánsoknál ez nem következett be, hiszen Rozsnyay értesülése szerint is Szolimán császár privilégiuma az utolsó magyar éltéig érvényben volt. Erre utal Bocatiusnak már említett közlése, majd I^ampe Adolfnak História ecclesiae reformatae című munkája is, amely protestáns magyar papoknak Budán 1629-től 1686-ig terjedő időben való működését biztonsággal állítja. 24 Hasonló viszonyok lehettek a pesti oldalon is. Az evangélikus prédikátorok jegyzékét magában foglaló XVIII. századi kéziratos munka a Túróc megyei Ivánkafalva prédikátoráról, Bartholomaeides Jánosról megemlíti, hogy 1674-től kezdődően a pesti egyházat vezette. 25 Az a kép, amely az itt közölt — eddig részben ismeretlen — forrásanyag felsorolásával elénk tárul, új megvilágításba helyezi Buda és Pest hódoltságkori történetét. Annak ténye, hogy fővárosunk a török uralom idején, ha nem is tisztán magyar, de mindvégig keresztény város maradt, elsősorban a budai kereszténység XVII. századi kipusztulásáról szóló tévhitet dönti meg. Ez a felismerés egyúttal lehetőséget ad arra is, hogy a Buda katolikus tanácsának létezésére utaló adatot megfelelő történeti keretbe illeszthessük és ugyanakkor megállapítsuk azt is, hogy a középkori Buda városi életének folytonossága a hódoltság idején is fennállott, és ennek fonala akkor szakadt meg, amikor a császári csapatok 1686-ban Budát elfoglalták. Ezen kitérés után fordítsuk figyelmünket ismét tanulmányunk eredeti tárgykörére, Buda város tanácsának már említett levelére, amelynek keltezési időpontja mind ez ideig tisztázatlan. Mint említettük, 154
