Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Gyömrei Sándor, Az első pesti kereskedelmi részvénytársaság : A Magyar Kereskedelmi Társaság

írásával ellátott jelentésében arra hivatkozott, hogy a panaszolt eladás folytatására alapszabályai 33. §-a értelmében jogosított, eszerint ugyanis minden, Pestre bizományul küldött mindenféle gyármű cikkek és ter­mények eladását eszközölheti és evégre nyílt áruraktárt tart. A törvény pedig a részvénytársaság megalakulását csak a Váltótörvényszéknél való bejelentésre kötelezi. 117 A Helytartótanács azonban kedvezőtlen döntést hozott. Kimondotta, a társaság főcélja lévén nagyobbszerű vállalatok alapítása és folytatása és az alapszabályok idézett szakasza csak a betároltatásra és nem pedig a helybeli árusításra vonatkozik, ezért meghagyja, hogy a városi tanács a társaságot »munkálkodásának önszabta határai pontosabb betartására utasítsa«. Ily módon a kormány­hatóság nemcsak a kőszegi posztósok készítményeinek forgalmazásától tiltotta el a társaságot, hanem elvi döntésével elébe vágott annak is, hogy más manufaktúra jellegű vállalkozások cikkeinek terjesztését kezébe vehesse. 118 A társaság foglalkozott egy gyapjúmosó vállalat létesítésének tervével is. Erre mutat Jusa brünni nagykereskedőnek levele. 119 Ővele kívánták a vállalatukat finanszíroztatni. Jusa késznek mutatkozott ugyan 40 000 Ft-tal hozzájárulni a vállalkozáshoz, de olyan jogokat követelt a vállalat vezetésében, ami a további levelezést — úgy látszik — elvágta. A kb. 224 000 Ft befizetett tőkével elért eredmények mellett a nehézségek nagyok voltak. Súlyos közlekedési akadályokat kellett le­küzdeni. A szállítási zavarok pl. annyira késleltették a repcének külföldre való szállítását, hogy nyolc hónapig feküdt a pénz a küldeményben. Vasúti összeköttetés híján nagyon nehéz Fiúmén át szállítani. Ha magas a Száva vize nem hajózható a folyó, ha leapad, annál kevésbé. Ha Bosz­niában zavargások törnek ki, akkor a határőrvidéki katonák akik egy­szersmind fuvarosok, nem vállalhatnak fuvart Károlyvárostól Fiúméig. »Ahány megye, ahány város, annyiféle mérték Fiúmétól Ung megyéig. Fiúméban star szerint mérnek, Károlyvárosban kisebb a véka a pozsonyi mérőnél. Sziszeken nagyobb. Ha számlát kap a külföldi Ma­gyarhonból, visszariad a sokféle mértéktől. Köböl, kila, véka, pesti, pozsonyi mérő és mégis mind különböző mérték, valóságos hydrája a forgalomnak.« 120 A társaság első üzleti évéről tárgyaló közgyűlés elé a választmány önelégült jelentést terjesztett. 121 »A társaság hitele nemcsak Európa szerte, hanem a távolabbi világrészeken is meg van alapítva. Ezen hitel okozá, hogy ámbár még 2624 részvényünk nincs kibocsátva, mégis jónak véltük a részvénykibocsátást ideiglenesen felfüggeszteni, mert az ügyvitel kedvező állapota mellett hitelünknél fogva olcsóbb erővel ren­delkezhetünk, mint mellyel az alaptőke szaporodás nyújthatott volna. S így nem tartottuk méltányosnak olyanokat osztosztatni a nyereség­ben, kik, midőn intézetünk mégcsak keletkezendőben vala, megvonták tőlünk csatlakozásukat. . . 9804 pft költség és a befizetett alaptőke 5%-os kamatainak kielégítése után 16 698 pft tiszta nyereséget mutat 224

Next

/
Oldalképek
Tartalom