Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)
Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141
134 FEKETE I v AJOS S valóban, ahogy egyesek a Balkán szoros völgyeiből vagy Anatólia belsejéből Budára vetődve pénzt áldoztak, hogy ezt a várost az iszlám életébe szervesebben bekapcsolják, mások viszont innen is régi hazájukra gondoltak : boszniai falvak dzsámijai, banjalukai dzsámi, csataldzsai, belgrádi hán, piróti, isztanbuli j ótékonysági intézmények budai törökök pénzén épültek, 4 9 ) s a vakuf budai pénztára a mohamedán szent városoknak, Mekkának és Medinának évenkint küldött szultáni szubszidiumhoz is rendszeresen hozzájárult. 50 ) Buda tehát nem indult elhanyagolt és magárahagyott mohamedán szigetnek. A külső anyagi keretek, a dzsámik és mecsetek s ezeknek belső szellemi éltetői, az iszlám világi papsága és szerzetesei, majd tovább ezek munkásságának anyagi gyümölcsei és új életet adó magjai, a közjóléti célú, vallási jellegű, alapítványok mind azt mutatják, hogy a tÖrökmohamedán világ egész lelkével magához ölelte, saját világába, saját szentjeinek oltalma alá vonta ezt a várost ; még nem múlt el az a nemzedék, amely teljes pompájukban ragyogni látta a katolikus egyház főpapjait, és Buda közelebb állt a mekkai Fekete Kőhöz, mint Szent Péter sírjához. Nem az akaraton és elhatározáson, hanem a mohamedán egyház tanításán és példaadásán múlott, hogy a város mindezek után éppen úgy nem lett teljesen mohamedánná, ahogyan a török népi erők hiánya miatt törökké sem lett ; az új vallás sem a nyugati, sem a keleti keresztényeket, sem a magyarokat, sem a balkáni szlávokat, sem a zsidókat nem hódította meg, testületben nem hódított meg senki mást, csak a cigányokat. Pedig szervezet, intézmény és ember bőséges mennyiségben volt beállítva az új egyház szolgálatába, a hívők tanítására és népiesére, szinte fölös számban. A mohamedán vallástan tanítása ugyanis nem adott sok munkát, a vallásgyakorlatok vezetése és az évenkinti két ünnep, a nagy »áldozati ünnep« (kurban bajrami) és a kis »cukor-ünnep« (seker bajrami) kevés ceremóniájának végzése szintén nem volt különösen fáradságos. Ami nehézség az egyházi személyek teendőinek ellátásában mégis előállt, onnan eredt, hogy a vallás alaptételei, melyeket a mohamedán egyház hirdetett és a követők, az »igazhívők«, a »magukat az Istennel szemben megadók«, azaz müszlimánok, vagy Mohamed neve után »mohamedánok« tudni tartoztak, nem török nyelvű, hanem idegennyelvű forrásokon alapultak, s azokat a hívők közvetlen vezetés nélkül nem tudták elsajátítani. A mohamedán szentkönyv, a Korán ugyanis arab nyelven volt írva, és annál inkább hivatalos magyarázatra és tanításra szorult, mert lefordítását a törvény tiltotta, s ugyanúgy arab nyelven volt megírva a szentkönyv kiegészítésére szolgáló hagyomány (hadisz) is. Noha a hittételek magukban véve egyszerűek és könnyen érthetők voltak, írástudók segítsége kellett hozzá, hogy a tanítás lényegét meg lehessen ismerni. A mohamedán vallás öt dolgot tett hívei számára egyházi parancsolattá : a hitvallást, a naponkint ötször megszabott időpontban és formák között végzendő imát, a szegények támogatására és a hitterjesztés céljaira szolgáló adófizetést, az egy hónapig tartó böjtöt és a mekkai szent helyeknek az életben egyszeri meglátogatását. Az öt parancsolat közül a legkisebb megterhelést a hitvallás jelentette, mert elmondása nem volt fárasztó. A hitvallás (sehádet) alapjául szolgáló szöveg a Koránban négy rövid állításból áll : »Vallj ad, hagy O,
