Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Markó Árpád: A felszabadítás eszméjének magyar apostola : gróf Zrínyi Miklós 1-12

2 MARKÓ ÁRPÁD tollal, a nemzet közönye, a bécsi udvar nemtörődömsége, vezértársainak rosszakarata ellen, abban a szilárd meggyőződésben, hogy »ha okvetetlen bizodalmat nem találunk csak a mezitelen reménységben, szükséges, hogy oltalmat nézzünk magunknak magunk emberségében és vigyázásunkban Isten után« . . . »gondolom, hogy itt mondja valaki : mind igaz ez, de mi magunktól elégtelenek vagyunk magunk oltalmára. Úgy vagyon az, meg kell vallanunk, a török erejéhez képest mi csak nyomorultak vagyunk« . . . »de ha a kénytelenség, szükség, fatális nécessitas megorvoslotta görögökben szívüknek lágyságát, sőt tunyaságát, [a kis görög csapat hősies küzdelmére gondol, Xerxes perzsa király hatalmas seregének megverésénél] miért minékünk is, lévén szintén abban az elkerülhetetlen veszélyben ügyünk, nem csinál egy férfiú gondolkodást szívünkben, hogy vagy megoltalmazzuk magunkat vitézi módra, vagy haljunk meg« . . . »mert én nem látok egy szomszédot is, sem egy idegen nemzetet is, aki a mi kedvünkért örömest szerencséltesse a maga békességes voltát a mi veszedelmünkkel« . . . »Fegyver, fegyver, fegyver kívántatik és jó vitézi resolutio, ezenkívül én semmit sem tudok, sem mondok« . . . «ha kérded kit kívánok oltalmamra, azt mondom, a magyart kívánom. Miért? azért mert ez a legalkalmatosabb, legerősebb, leggyorsabb és ha akarja, legvitézebb nemzetség« . . . »csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára militarem disciplinam, — egy nemzetnél sem vagyunk alább valók és ha kevesen vagyunk is, nem oly kevesen azért, hogy a török ebekkel meg ne bánassuk, hogy ily semminek tartottak minket.« (Idézetek az Áfium-ból.) Ez volt Zrínyi Miklós törökverő terveinek alapgondolata, s ha ennek a gondolatnak fejlődését az események vonalán követjük, akkor arra a meggyőződésre jutunk, hogy — habár akkor, amikor Budavára 1686 szeptemberében felszabadult, Zrínyi már 22 év óta ősei mellett pihent a csáktornyai várhoz tartozó Szent-Ilona kolostor kriptájában — nem nehéz felfedezni nevének, működésének eszmei kapcsolatát Buda visszafoglalásával és hatását a keresztény fegyverek e döntő győzelmére. Tudjuk azt, hogy Buda felszabadításának katonai története e győzelmet a nyugateurópai nagyhatalmak és a pápa anyagi támogatásával összegyűjtött császári és szövetséges sereg (a hivatalos megjelölés szerint »kaiserliche und alliierte Reichstruppen«) dicsőségének tulajdonítja. Ezt senki sem vonja kétségbe. A Lotharingiai Károlytól vezetett sereg körülbelül 90.000 főből állott. Buda alatt eredetileg csak alig 3000 főnyi magyar katona volt gróf Esterházy János főkapitány parancsnoksága alatt. Később az ország különböző váraiból, területeiről mindig több és több magyar csatlakozott hozzá. Koháry István seregéből Bercsényi Miklós sellyei, gróf Erdődy György lévai, Bottyán János esztergomi kapitányok csapataikkal. A Pálffy, Balassa, Batthyány, Czobor-családok tagjai kisebb-nagyobb csapattal. Végül szintén Buda alá kerültek Scherffenberg és Caraffa császári tábornokok seregével Csáky László, Barkóczy Ferenc és Petneházy Dávid huszárjai. Mindezek együttvéve alig 14—15.000 főnyi erőt képviseltek, tehát a nagy felszabadító seregnek csak kis részét. A várvívás különböző mozzanataiban, főleg pedig a váron kívül, a Duna partjain felvonuló törökökkel való csatározásokban dicsőségesen részt