H.Gyürky Katalin: Üvegek a középkori Magyarországon (BTM műhely 3. kötet Budapest, 1991)

Üvegkészítés a középkori Magyarországon

nagy hatást gyakorolt azoknak az országoknak üveggyártására, amelyeket a kereskedelem évszázadokon keresztül szorosan összekötött. Ez a hatás később is érvényesült, csak intenzitása csökkent. A német üveggyártás saját típusai között is van néhány, amely az itáliai formákból alakult ki, pl. az ú.n. "Krautstrunk", az "Angster", vagy a "Maigelèin". Ezek mellett azonban vannak teljesen saját formáik, amilyen a "Stangenglas", a "Passglas", stb. Franciaország egész területéről nagyon csekély régészeti adatot ismerünk, annál többet DélFranciaország: Provence középkori üveggyártásáról, ahol a levéltári adatok a 12. századtól kezdve tudnak saját üvegkészítésről, a 14. század elejétől kezdődően pedig már gazdag leletanyag ad lehetőséget a sajátos, francia típusok megismerésére (Foy 1975, 103-138.). Ezek a típusok bizánci örökség alapján helyi ízlés szerint alakultak ki. Az itáliai középkori üveggyártásról előző fejezetünkben már beszéltünk, ezért itt csak néhány apróságot kívánunk hozzáfűzni. Velencének a korai időben Torcelló volt a kikötője, ahová keletről érkező hajói befutottak. Itt lengyel régészek végeztek feltárást és 7-8. századi üveggyártás nyomait találták meg (Gasparetto 1965, 239/1-8.). A muránói világhírű üveggyártásnak tehát hosszú előzményei voltak. Tudjuk azt is, hogy Muránónak Itáliában volt egy versenytársa. Genuától északra fekvő Appeninekben, Altare vidékén voltak üveghuták, amelyek közül már fel is tártak egyet a Monte Leccon (Fossati-Mannoni 1975, 31-97.). Az itt gyártott üvegek formái különböznek a velenceiektől. Úgy gondolom, érdemes ezeket is megismerni, ha tájékozódni akarunk. Az áttekintés legfontosabb tanulsága az, hogy az üvegkészítést a magasszintű római ipar után a népvándorlás kora nem törölte ki az emlékezetből, hanem az átívelt a középkorba is, és nagyon sok helyen űzték ezt a mesterséget. Gyakorisága a fazekas mesterségével vetekedett, csak jóval kevesebbet tudunk róla amannál. Ezen a térképen Magyarország sem lehet teljesen fehér folt, legfeljebb csak annyi késedelemmel kell számolnunk, amennyivel a magyarok megtelepedése a Kárpát medencében a népvándorlás utolsó hullámaként ment végbe, és a nemzetközi kereskedelembe az első városok létesülése után kapcsolódott csak be. Legkorábbi üvegleleteinkről szóló fejezetünkben elmondottuk, hogy számítani lehet arra, hogy a legkorábbi üvegtárgyak bizánci területről érkeztek görög kolostoraink felszereléséhez. Idegen példák alapján feltételezhetjük azt is, hogy bencés kolostoraink egyikében-másikában készíthettek üveget. Nálunk azonban eddig csak nagyon kevés esetben tártak fel kolostorhoz tartozó gazdasági részeket. E téren még sok adósságunk van. Mindenesetre egyetlen feltárt középkori üveghutánknál 13-15. századi kisérőleleteket találtunk, ami már a 13. századi magyarországi üvegkészítés bizonyítéka. A hutát Nógrád megyében, Diósjenőtől néhány kilóméterre a Börzsöny erdejében, a Nagy Gál rét mellett tártam fel Miklós Zsuzsával (MTA Régészeti Intézet) együtt, 1987-ben (publikációja előkészületben). A huta minden településtől távol volt, ezért az ott talált korhatározó edénytöredékek kizárólag a hutát működtető mesterek háztartási felszereléséhez tartoztak és ezért a huta működésének idejét is bizonyítják. Egy középkori üveghutát nem csak a három, egymás közelében fekvő kemence igazol. Ez önmagában még kevés. Környezetében elő kell kerülnie a gyártás hulladékainak is: kiégett, eltörött és szemétre vetett tégely töredékeknek, melyeknek belsejében repedezett, vastag üvegolvadék maradt. Jellegzetesek az apró gömb-, vagy cseppalakú üvegmaradványok, a pipáról lecseppenő, vagy a halmazállapot megvizsgálásának okából szándékosan lecseppentett anyag. Deformálódott hulladékok, amelyek az üvegtárgy készítése közben levágott részletekből keletkeztek. Ezek mindenképen a helyszínen maradnak. Szerencsésebb esetben előkerülhetnek szerszámok és formák is, ezeket azonban többnyire magukkal vitték, ha a hutát elhagyták és tovább vándoroltak. Az üvegtípusok eredetének eldöntésére — természetesen — a legszilárdabb bizonyíték a huta mellett talált tárgy. Mivel azonban termékeiket eladásra készítették, a rontott darabokat pedig beolvasztották, nem minden esetben lehet ilyeneket találni. A középkori üveghutát igen szemléltetően irta le a 12. században a szerzetes: Theophilus Presbyter, mégis tanácsos minden esetben a feltárt maradványokat is alaposan megvizsgálni. Előfordulhat például, hogy nem 3 kemence kerül elő, hanem jóval több, mert a hosszú ideig tartó működés után a kiégett kemencék helyett újabbakat is építettek a közvetlen közelben. A három kemencének azonban egymás közelében kell lennie, mert egyazon folyamat egymást követő szakaszait szolgálják ki. Egynémely szerencsés esetben a kemence felépítéséből is megmarad annyi, hogy szerkezetét és működését megfigyelhetjük. A 14. századtól kezdve néhány oklevéladattal már igazolni tudjuk üveghuták létezését. Az egyik oklevelet sokat idézték, tehát jól ismert. Ez 1551-ből való, egy teplicei huta eladásáról szól, és a hutáról megállapítja, hogy már 200 éve működik, — tehát 1351-től — (Takáts 1900, 478.). A másik adat 1360-ból való. Ebben az esztendőben egy bizonyos Peter Glaser engedélyt kért Túróc vármegye elöljáróságától huta alapítására Körmöcbánya közelében és a működéshez szükséges fa kitermelésére az Urwald-ból (Vávra 1954, 172.). Középkori kultúránkat többszöri erőszakos pusztítás semmisítette meg. A 12. századból, amelyben a francia katedrálisoknak színes üvegmozaikból készítettek ablakot, nálunk eddig nem kerültek elő ablaküveg