Budapest Régiségei 33. (1999)

A SZENT ZSIGMOND TEMPLOM ÉS A ZSIGMOND KOR BUDAI SZOBRÁSZATA : KONFERENCIA A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN, 1996 - Marosi Ernő: A budavári Zsigmond-kori szobrok kérdései huszonkét év (és a Szent Zsigmond templom feltárásai) után 93-101

szobrok művelődéstörténeti vonatkozásaival." Ebben Canellieri és Huizinga nyomán - mindenekelőtt az úgynevezett frankó-flamand kulturális kör s a burgundi udvari művészet hagyományos képe volt a vezércsillaga.'

2 Magam más felfogáson nevelkedtem, amelynek középpontjában a nagyrészt elpusztult Párizs művészete áll - ennek szempontjából mindaz, ami a francia hercegi apanázstartományok művészetében megjelenik, a központ kultúrájának visszavert képe. Ezenkívül a mi generációnk a 14-15. századi közép-európai udvari kultúrát sem tekintette már nemzeti művészeti kérdésnek. A mi középkorkutató generációnk irányt mutató munkái közé tartozott Walter Paatz programadó tanulmánya a késő középkori művészetben egymást váltó nyugat-keleti és kelet-nyugati tendenciákról,

1

' Otto Pacht munkássága az internacionális gótika gyökereiről,

14 s már előttünk voltak Gerhard Schmidt résztanulmányai a Pelican History of Art tervezett 14. századi szobrászattörténeti kötetéhez." A tudománytörténeti választóvonal éppen 1974-ben húzódik, amikor Karl-Heinz Clasen közreadta a Szép Madonnákról szóló nagy monográfiáját, s ezzel az egyetlen mester Drang nach Ősienként rekonstruált pályájáról szóló rekonstrukciójával kesztyűt dobott az egész újabb kutatásnak."

1 A könyv recenziós visszhangja a nevezetes Historikerstreit hangnemére emlékeztetett.

17 Ebbe a légkörbe illeszkedett a szobrok első, előzetesnek tekintett tudományos ismertetése Zolnay Lászlótól, Szakái Ernő, Szalay Zoltán és Boda Jenő kiegészítő közleményeivel a Budapest Régiségei XXIV. kötetében 1977-ben, illetve Zolnay László azonos szövege, a magam előzetes művészettörténeti megjegyzéseivel, az Acta Históriáé Allium XXII. kötelében 1976-ban." Lényegében mindmáig ezek a közlemények határozzák meg a szoborleletről való gondolkodásunk útját. Az alapvelő kiindulópontot mindeddig a stíluskritikai-stílustörléncti vizsgálati módszer jelentette,

19 tehát annak tudomásul vétele, hogy a lelőhely nem volt azonos a szobrok rendeltetési helyével (kétféle magyarázati feltevés merült fel: a hulladékdepó, illetve a műhely); ezért olyan eljárás követendő, mintha ismeretlen lokalizációjú tárgyakkal lenne dolgunk. Egyedül a budai várbeli rendeltetést, illetve a helyi készítést fogadtuk el biztos tényként. Ugyancsak a formális megközelítést hangsúlyozta a természetesen mindjárt felmerülő portré- és keresztény ikonográfiái azonosítási javaslatok

2

" távoltartása. Attribútum vagy ábrázolási típus ugyanis csak egészen kivételes esetekben áll rendelkezésünkre. A datálás és a művészettörténeti besorolás alapja így a stíl us történeti -stíluskritikai analízis lett. Különösen a kívülállók szeretik ezt az eljárást a legszembetűnőbb demonstrációs módja nyomán „analógiás" módszernek jellemezni - ez nyilvánvaló félreértés: az analógia csak szemléltetőeszköz, s helyes alkalmazásában inkább mutat rá valamilyen differentia specifica jelenlétére, mint a tökéletes, szériaszerű azonosságra. Sokkal nagyobb probléma, hogy az egész módszer a műértő sajátos tapasztalati anyagában és ízlésében gyökerezik, s nem nélkülözi az irracionalitás bizonyos elemeit. Célja a művészegyéniség azonosítása, s e tekintetben soha nem lehet tudni, mely pontig mozgunk a korszak általános ábrázolási-formálási szokásainak körében, a stílustörténet terrénumán, s hol érkezünk az individuális vonásokhoz, a kézírásszerű jegyekhez, a stíluskritika tárgyaihoz. A megkülönböztetést még komplikálja a középkori műhelyszervezet kollektív jellege, a benne érvényesülő munkamegosztás. Mindebből adódik, hogy 1976-ban, tudásunk és megfigyelési lehetőségeink akkori állapotában, elsősorban két alapvető stílusváltozat elkülönítésére volt lehetőségünk: az egyik az, amelyet Bécs és a großlobmingi műhely említése jellemez eléggé konkrétan, a másikat, amelyet Brabant - és vélhetően az Alsó-Rajna-vidék - közvetítésével igyekeztünk visszavezetni a 14. századi francia udvari művészei André Beauneveu által képviselt irányzaláig, ennyire konkrét címzéssel nem sikerült ellátni. Mindenesetre. 1976-ban, tapogatózás szerűen, még a lehetséges stiláris párhuzamok szélesebb körével számoltunk, mint utóbb, amikor a stílustörténeti szálak némelyikét elejtettük. (Ilyenek voltak pl. akkori utalásaink a 15. század eleje szászországi szobrászatára, Conrad von Einbeckre, a 15. század elejének terrakottaszobrászatára - különösen ez utóbbiak nyernek most újból nagyobb jelentőséget.

21

) Feltevéseinket azóla mindig alkalmi felkéréseknek, érdeklődésnek megfelelve - többször is sikerült elismételnünk, kifejtenünk.

22 Az 1976-os javaslatokhoz képest mindenekelőtt Zolnay László és részben Szakái Ernő egy merev stíluskritikai képnek, tiszta attribúciónak ellentmondó megfigyelései értelmében haladhattunk előre. így erősödött a műhelyjelleg figyelembevétele, 1. annak tudomásul vételével, hogy a szobrok kél nagy tematikai ciklusában egyaránt kimutatható a großlobmingi műhely részesedése; 2. a két alapvető irányzaton kívül különböző „kezek", műhelyrészlegek részesedésének megkülönböztetésével, gyengébb vagy eltérő kvalitású kőfaragók közreműködésének kimutatásával. Stílustörténetileg és kronológiailag is a legjelentősebb ezek közül az ún. „Stibor-mester";

2- 3. a két alapvető irányzat szignifikáns típusai közötti keveredés, vegyülés jelenségeinek igazolásával; 4. egyazon munkadarabon is a tervezés, a nagyvonalú kidolgozás és a részletmegmunkálás munkáiban más-más közreműködők feltételezésével. Ezeket az eredményeket kíséreltük meg felvázolni 1987ben, a Zsigmond-kiállításon bemutatott válogatással,

24 bemutatni a Vármúzeum jelenleg is álló kiállításán.

25 Ez az alapja az 1989-ben Zolnay László akkor már sajnos posztumusz tanulmányával kiadott könyv képrészében előadott csoportosításjavaslatnak,

26 s legutóbb, a Der Meister von Großlobming kiállítási katalógus számára írott tanulmányomnak.

27 A budai szoborlelet magyarországi fortuna crilicája különös irányt vett. Egyik ágát, amely a stílus szélesebb körű magyarországi elterjedésének, bizonyos mértékig meghonosodásának feltevésén alapul, elsősorban Török Gyöngyi képviseli, különösen 1981-ben, az Acta Históriáé Artiumban publikált tanulmányában.

2

" Kiindulópontja a Fonyódról a veszprémi Egyházmegyei Gyűjteménybe került Fájdalmas Krisztus-szobor, amelynek ausztriai stiláris forrása nyilvánvalóan közös a budai szobrok egy részének feltételezhető ausztriai eredetével. Ebből kiindulva a Nemzeti Galéria egy ismeretlen helyről származó, szent királyt ábrázoló szobrát is a budai Zsigmond-kori műhely94