Budapest Régiségei 27. (1991)

TANULMÁNYOK - Gábori Miklós: A paleolitikum utolsó szakasza Magyarországon 15-22

A gravettien földrajzi csoportjai a magyar medencében vázlatosan a következők: a) A medence északkeleti része, közelebbről a Bodrog, a Hernád folyók völgye. Fontosabb állomások Bodrogkeresztúr (28 700 év), Árka két telepszinttel (18 700 és 17 050 év), Hidasnémeti (Simán K. közlése) stb. Ezek a folyók menti dombhátakon helyezkednek el. Iparukat jellemzi az igen jó nyersanyag; az eszközkészletben gyakoriak a vésők, pengék, vakarópengék, néha nyeles hegyek stb., míg a nagy „gyaluk" elhasznált magkövek. Variábilisabbak, mint a többi területen, és az eszközök, Hidasnémeti kivételével, nagy méretűek. Kérdés, hogy a típusok mérete egy-egy fácies sajátsága, vagy a nyersanyag következménye-e? Mindkét lehetőség mellett és ellen vannak érvek. Magunk részéről egyre inkább látjuk a nyersanyag minőségének jelentőségét, amire olyan nyersanyagszegény területen, mint nálunk, kiáltó példákat ismerünk. Az említett csoport a kelet-szlovákiai telepek sorával függ össze. b) A Duna meander vidéke. Kis kiterjedésű lösztelepek és alkalmi táborhelyek. Sorban találjuk őket a Duna partjain — mindig az alsó teraszon, és mindig ott, ahol a réncsordák átkeltek. Hidromorfológiai szempontból ezek a pontok ma is felismerhetők. Néha csak alkalmi, ismétlődő vadászállomások, és rendszerint két horizontúak. Érdekes kérdést vet fel a két szint azonos helye és a köztük levő korkülönbség. Fontos állomások Pilismarót I (Öregekdűlő), Pilismarót II (Pálrét), Pilismarót III (Diós), Esztergom, Dömös (egy sátor alappal), Szob (fosszilis csigagyújtőhely) stb., majd a Duna bal partján több állomás nyoma, végül délre Budapest-Csillaghegy. Ezeken a lelőhelyeken a nyersanyag relatíve elég jó minőségű. A szerszámok kisebbek, mint az előző csoportéi. Az eszközkészletekben rövid vakarok, pengék, kis gravetthegyek, egy-két atipikus nyeles hegy stb. ismert. A véső ritka, és néha speciális típusok is fordulnak elő. A csoport részben Nyugat-Szlovákia, részben Alsó-Ausztria telepeivel függ össze (1.: ékszer csigák eredete Ausztriában). Az állomások kora valószínűleg a Lascaux—Ságvár interstadiális körüli. C-14 dátum erről a területről egyelőre még nincs. c) A medence belső területe. Kis állomások a Dunántúlon és a Duna—Tisza folyók között. Alacsony löszhátakon, vagy a síkságból kiemelkedő pontokon helyezkednek el. A ságvári telep kivételével egészen alkalmi, átmeneti táborhelyek, — anyaguk egy tucatnyi eszköz, igen kis tűzhelyek, néhány állatcsont stb. A lelőhelyek: Ságvár (két kultúrréteggel, kunyhókkal, agancskapákkal, bâton percé-vei, „parázstartó lyukakkal", tűzhelyekkel, távoli eredetű ékszerrel; 18 900 és 17 760 év); Dunaföldvár (12 110 év, - kizárólag mammutfeldolgozó hely); Zalaegerszeg (12 125 év), délebbre Szeged, Madaras (18 000 év) stb.

12 A nyersanyag nagyon gyenge minőségű, gyakran kis kavicsokat használnak fel, a szerszámok kicsik, gyakran atipikusak: rövid vakarok, pengetöredékek, egyegy gravetthegy, à dos abattu penge, Ságváron pièces esquilles stb. A vésők feltűnően ritkák, de vésőszílánkok léteznek. A lösz-sztyeppének ezek az állomásai a belső cirkuláció, a periodikus ÉNy—DK, ül. fordított irányú vándorlás pontjait jelzik. A Délen fekvők az észak-jugoszláviai lelőhelyekkel függek össze, míg Ságvár ipara erős hasonlóságot mutat az észak-boszniai Kadar telepével.

13 A három földrajzi csoport természeti környezete eltér egymástól, és ez az eltérés ma is létezik. Az egész felső-pleisztocénban más a Dunától nyugatra eső régió, amely mediterrán klímahatások alatt áll, és más a Tiszától keletre eső száraz, hűvös (esetenként mocsaras) terület. Az északkeleten levő telepek szintén hideg, de nedves régiókban fekszenek. A zsákmányban a rén, a ló mellett még előfordul az Alces. A Duna meander vidéke mindig nedvesebb és enyhébb éghajlatú volt a medence belső területénél. Ezt mutatják a lösz-rétegtani vizsgálatok is: a gyakori, könnyen képződő fosszilis talajok, vékony humuszhorizontok, amelyek kronológiailag néha megtévesztőek. A zsákmányban* a rén és kisebb számban a ló fordul elő. A mammut száma elenyésző. A medence belső területe jellegzetes lösz-sztyep, de az alkalmi vízfolyások mentén galériaerdők éltek (pl. Ságváron hód fordult elő). A zsákmányban dominál a rén, mellette még ló fordul elő. A mammut igen ritka; ez az állat a Würm vége felé szinte teljesen eltűnik. Nincsenek mammutvadász-telepek, — Szeged, Dunaföldvár csak alkalmi feldolgozóhelyek. A Dunától nyugatra eső régió ebben az időben sem volt teljesen fátlan — ez egy erdős sztyep —, a déli területeken viszont a Würm 3 alatt extrémen kontinentális klíma, helyenként tundra alakulhatott ki. Megjegyzések a felső paleolitikum eredetéről A felső paleolitikum eredete egész Európában egy régi téma, tele kérdőjelekkel. Magyarországon különösen húsz-harminc évvel ezelőtt volt egy erős tendencia, amely mindegyik civilizációt és ipart a helyi előzményekből akarta levezetni. Lassan kialakult egy szemlélet, mondhatnánk, „kontinuitáskényszer", amely már szinte kényszerképzet lett. Ez a nézet a biológiai evolúciót és a kultúrevolúciót azonosnak vélte, amiből abszurd teóriák születtek. A kontinuitás, az átmenet kérdése különösen három ponton merült fel és létezik ma is: a moustérien és a szeletien között, az aurignacien eredeténél, és az aurignacien—gravettien között. Vannak azonban problémák ezeknek az iparoknak a belső fejlődése, a fázisaik terén is. A problémákat és véleményeinket a legrövidebben vázoljuk fel. 1. A „valódi szeletien" Magyarország ÉK-részén, a Bükk-hegység keleti oldalán, szűk körzetben ismert. Az ipar eredetét hosszú időn át a helyi moustérienből származtattuk. A tétel alapja az volt, hogy a Bükkhegység moustérienjében — elsősorban a Subalyukbarlang anyagában (két neandertáli csontvázzal) — „szeletienizálódás" kezdődik: bifaciálisok, régies levél17