Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 16. kedd - 183. szám - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Honnan kapták meg a gyermekeim adatait?” címmel - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):

516 ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most megkérdezem Szabó Szabolcs képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Parancsoljon! SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, azért nagy különbség van abban, hogy egy jóval azután írt levélben, amit a polgármesternek ír a miniszter asszony, hogy lejárt a határidő, azt írja, hogy ő nagyon sajnálja, az egészen más, minthogyha odaállnának a csepeliek elé, és azt mondanák, hogy emberek, sajnáljuk. Én ezt úgy veszem, hogy akkor most sem kaptunk konkrét garanciát arra vonatkozóan, hogy fog-e járni a HÉV vagy sem, mert azt mondta, hogy igyekeznek. Azt hívják kormányzásnak, hogy összehangolok dolgokat, például beruházásokat, és vállalom felelősséggel, garanciával vállalom, hogy egy bizonyos beruházást, vagy összekapcsolódó beruházásokat mikor, hogyan, meddig valósítunk meg. És itt most nem arról van szó, hogy én azt gondolnám, hogy önök bosszantani akarják a csepelieket, csak bosszantanak minket, mert nem tudunk közlekedni. Volt egy működő HÉV, azt mondták fél évig nem fog működni, most azt mondják, 14 hónapig nem fog működni, és ezt sem akarják garantálni. Én azért féltem államtitkár urat, nehogy úgy járjon, mint a Csepeli Csőgyárral, mert amiatt még mindig önre haragszanak egyébként, és én ezt szeretném elkerülni, hogy itt vállalja a garanciát. (Dr. Fónagy János: Ez a dolgunk.) Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.) (Hiszékeny Dezsőt a jegyzői székben Szabó Sándor váltja fel.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Nem mondta ki, hogy elfogadja-e, vagy nem fogadja el. (Szabó Szabolcs: Nem fogadom el.) Tehát nem fogadta el az államtitkári választ. Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalra a mai ülésnapunkon fog a későbbiekben sor kerülni. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Honnan kapták meg a gyermekeim adatait?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „Honnan kapták meg a gyermekeim adatait?” címmel. Tisztelt képviselő asszony, tájékoztatom önt, hogy Soltész Miklós államtitkár úr fog önnek válaszolni. (Jelzésre: ) Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon! BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Egy problémára szeretném felhívni a figyelmet, amely arról szól, hogy milyen állapotban vannak ma Magyarországon a személyes adataink, milyen védelem alatt állnak. Néhány nappal ezelőtt az ikerlányaim személyre szólóan címzett levelet kaptak, amelyben arról kérdezték őket, hogy kívánnak-e egy ikerregiszterhez csatlakozni, amelyet a Semmelweis Egyetem kezelé-sében kívánnak megalkotni. Előre mondom, hogy teljes mértékben egyetértek ezzel a kutatással, ezzel a felhívással, amivel fordultak hozzám és a gyermekeimhez, viszont egyetlenegy kérdésre nem kaptam választ, amit a tájékoztató levél is tartalmaz. Engedjék meg, hogy olvassak belőle: „Tájékoztatom, hogy sem az ön neve, sem lakcíme, sem egyéb személyes adata nem került kiadásra az egyetem számára. Jelen levelet a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 18. §-ának (4) bekezdése alapján kapta, mely szerint a járási hivatal kapcsolatfelvételi kérelemre értesítőt küld a megadott személy számára.” Több oka is van, amiért benyújtottam ezt az interpellációt, mert képzeljék el, hogy körülbelül 160 ezer embernek postáztak ki a XXI. kerületi csepeli kormányhivatalból személyre szóló levelet. Én egyetlenegy kérdést szerettem volna megtudni a kormányhivataltól, hogy a mellékelt levél alapján melyik járási hivatalnak kellett volna ezt a levelet kiküldeni, mivelhogy az én gyermekeim az én háztartásomban élnek Kabán, Hajdú-Bihar megyében. De kiderült, hogy mindenki Csepelről kapta. Felhívtam a csepeli kormányhivatalt, ahol

Next

/
Oldalképek
Tartalom