Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 2. hétfő - 16. szám - Szabó Szabolcs (LMP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „10 percenként jár a csepeli HÉV - Ez már a megoldás?” címmel - ELNÖK: - CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: - ELNÖK:
891 beszerzéséhez egy előtanulmány, hogy leírják, hogy végül is milyen járműveket kellene majd valamikor a jövőben beszerezni; konkrétumot nem volt hajlandó, nem tudott mondani legutóbb, és megjegyezte, hogy jelenleg járműátcsoportosít ásokkal biztosítható a szolgáltatás fenntartása, a szükséges azonnali járműfelújítási tevékenységet a társaság megkezdte. Én akkor is egy picit ezt nehezményeztem, hogy nem elég konkrét válasz. Ehhez képest azóta újabb fejlemény, hogy egyszer csak bejelent ette a MÁV, a csepeli HÉV üzemeltetője, hogy egyébként megint megritkítja a járatokat, és meghatározatlan ideig 10 percenként fog járni az egyébként csúcsidőben 6 percenként közlekedő csepeli HÉV. Engem önmagában az is zavart egyébként - majd tegye meg, le gyen szíves, államtitkár úr, és ezt közvetítse a MÁV felé , hogy nekem mint utasnak ezt egy Facebookbejegyzésből kellett megtudnom, semmilyen más módon nem tájékoztattak sem engem, sem semelyik más utast. Másrészt meg, megmondom őszintén, sokkal nagyobb problémának tartom azt, hogy láthatóan ez az egész folyamat, ez az eseménysorozat azt mutatja, hogy a MÁV nem képes ezzel a bindzsizéssel fenntartani a csepeli HÉV üzemeltetését, nem jött be az a húzás, amit önök kitaláltak, hogy átadják a MÁVnak a HÉV üz emeltetését. Kérdezném egyrészt, hogy lesze ennek valamikor felelőse - ez egy fontos kérdés , másrészt meg, hogy akkor konkrétan próbáljunk meg már valamit kitalálni arra, hogy mikor lesz rendes HÉVközlekedés Csepelen, mert azt gondolom, hogy a csepelie k nem ezt érdemlik. Kérdezném: ezt érdemlik a csepeliek? Várom a válaszát. (Szórványos taps az LMP soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, Szabó Szabolcs képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak. CSERESNYÉS PÉTER innovációs és techn ológiai minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy, ahogy ön is mondta, igen, nem először beszélünk erről a témáról, erről a területről. Amint az már a beszélgetésünk, a kérdésfeltevés és a válas zok kapcsán elhangzott, a MÁVHÉV Zrt. ez év februárjában jelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy a folyamatos műszaki vizsgálatok során bizonyos típusú járműveknél anyagfáradást és nagyobb fokú korróziót észleltek. Fel kellett tehát készülni é s fel is készültek arra, hogy a járművek állapota szükségessé teheti azok olyan mértékű átcsoportosítását, ami adott esetben a kiadott menetrendet is befolyásolja. Az első kerékrepedés bekövetkezése óta a járműveket folyamatosan vizsgálják a karbantartó üz emek. A repedéssel érintett járműveket az utasok biztonsága érdekében a forgalomból azonnal kivonják, és a lehető legrövidebb időn belül meg is javítják. Jelenleg járműátcsoportosításokkal biztosítható a szolgáltatás olyan mértékű fenntartása, amit ön idé zett, de természetesen ezen változtatni szeretnénk és fogunk is; majd a válaszomból ez ki fog derülni. A szerelvényhiányból és a vonalon kitűzött 30 kilométer/órás sebességkorlátozásból eredő többletmenetidő miatt visszavonásig a MÁVHÉV ezen a vonalon - a hogy ön is mondta - 10 perces ütemű menetrend bevezetésére kényszerült. A kerekek javítása és a járművek üzemek közötti logisztikája, szükség szerinti átcsoportosítása folyamatos, így biztosítható, hogy a leállított járművek javításuk után mielőbb forgalom ba kerülhessenek. A rendkívüli helyzetben meghozott gyors intézkedésnek köszönhetően - és talán ez egy új információ önnek is - a helyzet már úgy néz ki, hogy rövid távon is javulni fog, ugyanis 2018. június 16tól a csúcsidőszakban már rövidebb, 8 perces követéssel tudnak közlekedni a csepeli HÉVvonal járművei. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, Cseresnyés államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra adom meg a szót Szabó képviselő úrnak.