Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - Dr. Rétvári Bence (KDNP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Mit tervez a Kormány a Dunakanyar turisztikai, azon belül a gyorshajózás fejlesztése érdekében?” címmel - DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): - ELNÖK:
2735 eredm ényeként 17 esetben meg is szüntették az ellátás folyósítását. (Szávay István: 17?! Ne már!) Amikor megszüntetésre kerül a folyósítás, akkor ez jogalap nélkül felvett ellátásnak minősül, tehát a korábbiakat is vissza kell venni. És fokozott az ellenőrzés a z új kérelmek benyújtásakor, ebben az esetben 61 fő részére már meg sem állapították ezeket a juttatásokat. Fokozottan odafigyelünk, hogy valóban életvitelszerűen ott tartózkodike valaki, ahol a bejelentés szerint tartózkodnia kell, másrészről pedig igyek szünk az egyezményt egy modern, arányosabb egyezménnyel leváltani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Képviselőtársaim, most pár másodperc türelmüket kérem, amíg Rétvári Bence államtitkár úr a helyére megy, és a helyé ről teszi föl az általa föltett és elhangzásra következő kérdést. Dr. Rétvári Bence (KDNP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Mit tervez a Kormány a Dunakanyar turisztikai, azon belül a gyorshajózás fe jlesztése érdekében?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Rétvári Bence képviselő úr, a KDNP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Mit tervez a Kormány a Dunakanyar turisztikai, azon belül a gyorshajózás fejlesztése érdekében?” címmel. Rétvári Bence képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon, képviselő úr! DR. RÉTVÁRI BENCE ( KDNP ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Már itt a korábbiakban a Dunakanyar közlekedési fejlesztése kapcsán az M2es fejlesztéséről beszéltünk, és láthatóan jól is alakul ez a beruházás, hiszen még a hétvégén is folynak a munkák. Ugyanakkor a vasútvonal is igencsak jelentős a Dunakanyarban, nemzetközi tranzitforgalom, gyorsított és zónázó vonatok, sőt még időszakosan nos ztalgiavonatok is közlekednek itt. Ugyanakkor a térség fejlesztésében jelentős szerepet játszik a közlekedésnek mindenfajta ága, így a vízi közlekedés fejlesztése is. Az elmondható, hogy mindig is magas volt nyilván a dunai közlekedés, a dunai hajózás irán ti érdeklődés a Dunakanyarban, ezt a hétköznapi gyakorlatban vagy az ottani hajózási múzeumokban is kiki láthatja, de ez az érdeklődés talán még inkább megnőtt. És biztatólag hatott a kormánynak az a döntése, amely a Dunakanyart kiemelt turisztikai fejlesz tési térséggé nyilvánította, hiszen így újabb és újabb források nyíltak meg. A kormány biztosított is 12,5 milliárd forintot a Budapest és Esztergom közötti gyorshajózás fejlesztésére. Ezzel kapcsolatban kérdezném tisztelt államtitkár urat, hogy mely kiköt őknek a fejlesztése várható akár Vácon, Sződligeten, Verőcén, Kismaroson, Nagymaroson, Zebegényben vagy Szobon. Tervezneke hajóbeszerzéseket, hogy új hajók is szolgálják azokat, akik akár hétköznap, akár hétvégén, akár szezonban, akár szezonon kívül igény be akarják venni nemcsak a közutat, nemcsak a vasutat, hanem akár a hajójáratokat is. Nyilván az is kérdés, hogy milyen gyorsan ér Vácról Budapestre vagy Vácról Szobra a hajó, de az is fontos kérdés az ott élők számára, hogy nemcsak a nagyobb kikötőkben, a nagyobb városokban, a Duna ezen partján Vác, túloldalán Visegrád vagy Esztergom tekintetében, hanem a kisebb településeken is, a kisebb kikötőkben is meg fognake állni hajók, leszneke olyan hajók, amelyek menetrendszerűen ezeket a kisebb településeket i s összekötik egymással, Váccal, illetőleg Budapesttel. Köszönöm előre is a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK :