Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 14. szerda (234. szám) - Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihird... - A 2017. év Szent László-emlékévvé nyilvánításáról szóló határozati javaslat összevont vitája - ELNÖK: - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik):
4055 Ugyanakkor zárójelbe n nekem is el kell mondanom, jómagam is sajnálom, hogy ilyen megkésve kerül sor e javaslat elfogadására, kellő előkészítés folyamán ez már múlt év végén megtörténhetett volna. Önkritikával azért nem tudok élni, mert számos esetben nyújtottunk be emlékévre vonatkozó javaslatot, amit sajnos nem fogadott el a kormánypárt. Úgy gondolom, nem rajtunk múlott, hogy ez a kezdeményezés nem időben lett elfogadva. Tényleg az időkeret korlátos voltára tekintettel csak néhány apróság egykét szó erejéig, a javaslat konkr ét szövegét érintően. Sajnálom, hogy bár Szent László esetében az ő keresztény hite is fontos volt és példaértékű számunkra, nincs a javaslatban a keresztény egyházakra való utalás, az azokkal való szoros kapcsolatra nincs hivatkozás. Mi ezt nagyon fontosn ak tartjuk. Bízom benne, hogy ha a szövegben ez nem is szerepel, a gyakorlatban így fog megvalósulni, hogy a keresztény egyházak is be lesznek vonva ebbe az emlékévbe, és az ő támogatásukkal, közös szervezésekkel, segítségükkel minél több emberhez tudunk e ljutni. Szintén nagyon fontosnak tartom a fiatalok megszólítását. Bízom benne, hogy prioritást fog élvezni a Szent Lászlóemlékév gyakorlati megvalósulásának kivitelezésében. Illetve talán az is fontos lenne, mint ahogy minden más emlékév esetében, hogy eg yegy konkrét napot is hozzárendelnénk ehhez az emlékévhez. Tudjuk nagyon jól, hogy az ’56os emlékév esetében október 23a nyitásként, Nagy Imre kivégzésének évfordulója, június 16a zárásként szerepel, az Arany Jánosemlékév esetén az ő születésének dátu ma volt, amikor számos rendezvénnyel megemlékeztek országszerte. Itt is érdemes lenne egy ilyet találni. Összességében tudjuk támogatni ezt a javaslatot, örülünk a javaslatnak, a megkésettsége ellenére is. Engedjék meg, hogy zárásként Prohászka Ottokár sza vaival méltassam Szent Lászlót: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté, a kereszténység ezen túl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.” Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszö nöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Vágó Sebestyén jelentkezik.) Vágó Sebestyén képviselő úrnak adok szót, a Jobbikképviselőcsoportból. Parancsoljon! VÁGÓ SEBESTYÉN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy ilyen vita előtt az ember átgondolja, hogy az adott történelmi személy számára milyen legfontosabb erényt mutatott meg. Számomra és úgy gondolom, a magyarság számára is azt mutatta meg, hogy hogyan lehet egyszerre valaki lovagkirályként harc os, aki egy csatában a csapatot vezeti nagyon sok esetben, és emellett hogyan lehet egyszerre a hazáját védő, nemzetben gondolkodó ember is, és emellett hogy tud a keresztény értékek mentén, a keresztény értékek szerint is élni. Úgy gondolom, hogy Szent Lá szló példája a legjobb ebben, számunkra, magyarok számára az ő példája a legfontosabb. Ő ezt tökéletesen tudta ötvözni. Nem véletlen, hogy a mai napig szentként tiszteljük. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak az adott korban volt fontos, hanem a következő és a m ostani generáció számára is intő példa kell hogy legyen. Egy zsinórmértéke lehet akár a saját életvezetésünknek, akár olyan pillanatokban is, amikor meg kell határoznunk, hogy mi az a határ, amit átléphetünk akár szeretetteink, akár hazánk, akár a hitünk v édelmében. Úgy gondolom, hogy ezek a példák azok, amiket a felnövekvő generációnak is át kell adnunk. Nagyon sok emlékév vitájának keretében már elmondtam, és itt is megragadom az alkalmat, hogy elmondjam: Szent László élete lenne az, ami méltán kiérdemeln e egy nagy történelmi kalandfilmet. Úgy gondolom, nem kellene arra kényszerítenünk a fiatalokat, hogy külföldi hősök példáját kelljen követniük, mert csak ilyen mozifilmekhez jutnak hozzá, akár amerikai, akár római korból vett, akár középkori más európai h őst kelljen példaként tekinteniük egy moziélmény után.