Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - DR. HADHÁZY ÁKOS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
964 mint ha valaki a kandallóba egyszerre bedobja a fát. Az lehet, hogy nagyonnagyon meleg lesz egypár pillanatig, aztán ellobban az egész, elég néhány perc alatt, és utána pedig ott lesz a h ideg, ott fogunk fázni. A meleg káros is lehet, ha túl meleg van. Ugye, ha nagyon sok ilyen pénzt adunk olyan cégeknek csak azért, hogy elégessük azt a pénzt, amelyek tudottan nem fogják azt felhasználni, nagyon sok ilyen példát mutattam be, az egyik kedve ncem a bicskei tápszergyár, ahol körülbelül 50 gödröt ástak az 500 millió forintból, tehát ha ilyen cégeknek adjuk ezeket a pénzeket, akkor a végén ezek a cégek jutnak előnybe, és egyre több svindler cégünk lesz, ahelyett, hogy egyre több életképes cégünk lenne. Egy jó hír van ebben a nagy rohanásban. Az az, hogy önök sem bíznak abban, hogy 2018ban kormányon lesznek, vagy legalábbis megkérdőjelezik ezt a dolgot, ezért próbálják elkölteni, lekötni minél inkább ezeket a pénzeket. Hadd mondjak egy másik hason latot is, amihez lehetne ezeknek a pénzeknek az elköltését hasonlítani. Ha valaki Erdély felé Bánffyhunyadon átutazik, akkor látja azokat a félkész, sokemeletes, réztetejű palotákat, amiket roma vállalkozók építettek, amikor valamilyen pénzhez jutottak, va lószínűleg nem túl tisztességes módon. Ezeket megépítették, és amikor a pénz elfogyott, ezek ott maradtak emlékművekként. (Bánki Erik: Ez hogy jön ide?) Úgy jön ez ide, tisztelt képviselőtársam, hogy tele van az ország ilyen emlékművekkel. Nagyon sokat fel lehetne sorolni, többek között Bicskén ez az 50 gödör, amire 500 millió forintot költöttünk. Egyet mondtam. Van egy híd is, ami nem épült meg, híd a munka világába. Az ön képviselőtársa építette volna, de inkább aztán azt az 1,6 milliárd forintot már le s em merték várni. És lehetne folytatni. Nagy bűn ez, történelmi bűn ez. Sajnos, most már az új ciklusról beszélünk, és azt látjuk, hogy az új ciklusban ugyanaz folytatódik, mint a 200713as ciklusban. Hiába mondanak mást, látjuk, hogy ugyanúgy mennek a rom aprogramok, ugyanolyan mentorok vannak. Az országos romavezetők nagyapja is, az apja is meg az unokatestvére is mentor, a tanodákat láttuk, hogyan osztották ki azoknak az embereknek, akik soha életükben ilyennel nem foglalkoztak. Megkapták a 30 millió fori ntot, a nemzeti rugalmassági terv tovább dübörög, és a „családbarát ország nonprofit kft.” is, amelyik átvedlett egy magyar vitorláskikötő kft.ből, az is megkapott 6 milliárd forintot. (Gelencsér Attilát a jegyzői székben Földi László váltja fel.) Azonba n talán a legfontosabb kérdés, amit itt a mai adatokról el kell mondanunk, az az, hogy hogyan merik ezeket megcsinálni. Én nagyon sokat gondolkodom, hogy merik ezeket a költéseket, ezeket a nyílt lopásokat megcsinálni. Azért merik megcsinálni, mert nagyon jól tudják, hogy Brüsszel, az átkozott Brüsszel nem ellenőrzi ezeket a pénzeket. Ez nem igaz. Azt mondják, arra hivatkoznak, hogy van egy OLAF. Az OLAFban összesen dolgozik, mondjuk, 150 ember, Magyarországra jut, mondjuk, 6 ember. Ezért merik ezt megcsin álni, ezért tudnak mosolyogva belemenni ezekbe a dolgokba. Azt mondják, borzasztó cinikusan, eszméletlen volt ma hallani, hogy ezeknek a pénzeknek csak az 5 százalékát tették el a kormányhoz közeli emberek, a miniszterelnök veje, a miniszterelnök jóbarátja , a felcsúti gázszerelő. A 10 ezer milliárdnak az 5 százaléka 500 milliárd forint. 500 milliárd forint! Illetve van egy másik szám, amivel itt dobálóztak, hogy elvileg 2014ig az Európai Unió a számláknak csak 8 százalékát kifogásolta, utána csak 3 és 5 sz ázalék között volt ez a szám. Persze, ha azt nézzük, hogy 2014 és ’15 között tízszer annyi pénzt költöttünk el, annak a 35 százaléka jóval több, mint az azt megelőző pénzek 4 százaléka. Hogyan merik tehát megtenni? Nincs olyan szerv igazán Brüsszelben, am elyik ezeket a pénzeket ellenőrizné. Ezeket a pénzeket magáncégek ellenőrizték, sok milliárd forintból ellenőrizték ezeket a pénzeket, olyan magáncégek, amelyek hétfőn ellenőriztek, kedden meg benyújtották a projektet, és utána, mondjuk, a Széchenyi Progra mirodánál napi 200 ezer forintért 2015. december 22én csináltak valamilyen oktatást. Ilyen ellenőrzések voltak. (16.10)