Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 30. hétfő (158. szám) - Ügyrendi kérdésben felszólaló: - Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről című politikai vita - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
3981 Otthon nem merték, otthon a jobbikos képviselő az önkormányzatban megszavazta, de itt végig ellene voltak. Mondják meg, hogy miért. Miért nyújtottak segédkezet ebben az ügyben? Vagy nem ismerték és felelőtlenül megtették, amit megtettek Csepeli Munkásotthonügyben, és továbbra is ott tartják egyébként a lehetőséget arra, hogy lenyúlhassák. Igaz, hogy ha most már a bíróság fogja alkalmazni a törvényt, egy éve hoztuk meg a törvényt , de még a bíróság nem döntött, de ha esetleg méltóztatik egyszer alkalmazni, akkor nagy valószínűséggel nem tud másképp dönteni, mint hogy nem engedi, hogy offshore cég kezébe kerüljön, mondjuk, a Csepeli Munkásotthon. Tehát én azt gondolom, hogy akkor, a mikor ezt a vitanapot elhatároztuk, akkor tényleg abban a mederben kellett volna menni, amit az államtitkár hölgy és az államtitkár urak itt próbáltak képviselni. Szerintem nagyon szakmai volt a hozzászólásuk, nagyon tisztességes, a történelmi hátteret is bemutatta Fónagy államtitkár úr, hogy gyakorlatilag mekkora melóval kell itt küzdeni. Ez nem fog úgy menni, nem tudjuk úgy a saját közös dolgainkat rendezni, nem tudjuk hazánk életét úgy intézni, ha türelmetlenek vagyunk, és folyamatosan azt nézzük, hogy k ibe hogyan vághatnánk bele a fejszét. Tehát azt gondolom, hogy az irány jó, hallottuk a jogszabályi környezetet, a gazdasági környezetet, és azt, amit a kormány és a parlament itt elindított 2010ben, azt kell, azt hiszem, betetőznünk. Ma minden biztosíték megvan arra, hogy ilyen, a Vörös Csepel című könyvben összefoglalt Csepeli Munkásotthont, a Csepel SCt, és akkor mondom, még nem beszéltem a csepeli gyárról, amely a végén teljesen összeér az offshore céggel. Tehát ma a csepeli gyár kétharmada annak az o ffshore cégnek a tulajdona, akik egyébként le akarták nyúlni a Munkásotthont is, és le akarták nyúlni a Csepel SC vagyonát is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Rendes felszólalásr a az LMP képviselőcsoportjából Sallai R. Benedek képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Beszélgessünk nagyobb békességgel! Nem tudom, mi vál t ki ilyen heves indulatokat. (Németh Szilárd István: Talán a Csepeli Munkásotthon vagy a Csepel SC, nem tudom.) Tehát a Csepel SC, vagy nem tudom, hogy mi az oka. Kezdem azzal, azért, hogy a békességet hozzam, hogy Hollik képviselőtársamnak rögtön arra re agálok, amivel egyetértek teljes mértékben. Ezt a szót mondta, az offshore alapvetően rossz és erkölcstelen. Teljes mértékben egyetértünk ebben, és ez nagyon messze van attól, amit Fónagy képviselőtársam mondott, aki elkezdte megkülönböztetni azt, hogy köz pénzes offshore meg magánpénzes offshore, meg hogy milyen célra használjuk; mondta azt a kést, hogy valakibe bele lehet vágni meg kenyeret lehet szeletelni. Tehát egyetértek Hollik képviselőtársammal, ez a mondata tipikusan erről szólt, szerintem alapvetőe n nem erkölcsös és rossz az offshore, emiatt üldözni kell, és ezért kell róla beszélni, ezért kell az, hogy a problémákkal szembenézzünk, hiszen nézzük meg, hogy önök mit tesznek. Az egyik szavukkal azt mondják, hogy a kormány mindent elkövet annak érdekéb en, hogy megszüntesse, a másik szóban meg azt mondják, hogy itt a hatalmas offshore botrány tőlem jobbra mindenkit érint. (18.50) Most akkor van offshore vagy nincs offshore? Ha önök szembenéznek ezzel és elismerik azt, hogy van bármilyen háttere ennek Ma gyarországon, akkor gyakorlatilag megteszik azt, hogy szembenézést valósítanak meg, miközben tagadják mégis a létét. Dömötör Csaba államtitkár úr a propagandaminisztériumból kezdte itt a felszólalásokat. Nagyon érdekes szavakat és kifejezéseket mondott: vé gre a Fidesznek rendet kellett vágni. Ezt a kifejezést mondta. Ma már minden világos, ezt is elmondta; nem vitathatja senki, hogy mindent megtett a kormány, és utána felhozta az online pénztárgépeket. Mielőtt az online pénztárgépekre rátérek, hadd