Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész, a napirendi pont előadója:
1402 méghozzá úgy is, hogy erre nincs jogszabályi kötelezettség. Remélem, hogy ezek a magyarázatok és indokok elérik majd a bírói kar minden egyes tagját. Ami ezen a fórumon is felmerült - és köszönöm a védelmező hozzászólásokat, különösen azokat, amelyek általában a bíróság és a bírók védelméről szó ltak , bizony mi ezekbe az adokkapok versenyekbe nemigen tudunk beszállni, hiszen egy másik versenypályán működünk. Mi nem tudjuk ilyen vehemens hozzászólásokkal színesebbé tenni a parlamenti légkört. De még az újságok vagy akár a bírósági honlapok oldal ain sem volna illő a részünkről, ha ilyen módon válaszolnánk. Aki ebben a helyzetben rajtunk segíteni tud, az egyedül a jogalkotó lehet. S ha már itt állok a hollós címer alatt, akkor muszáj, hogy idézzek egy 1492es, azaz több mint 400 éves törvényt Mátyá s királytól. Ez Mátyás király 70. törvénycikkelye: azoknak a büntetése, akik az ország rendes bíráit rossz hírbe hozzák. Azt írja ez a törvény: „Elő szokott néha fordulni, hogy a per- és jogvesztesek bíráikat rágalmazzák, rossz hírbe hozzák és igazságtalan ul gyalázzák, mintha ezek nem szolgáltattak volna nekik igazságot, akiknek igazságtalan és kárhozatos kiabálása miatt többnyire igen sok botrány és másféle bajok támadnak.” Az 1. §a azt rendeli: „Azért, hogy ezek nyelvére féket rakjunk, mindnyájunk közös szavazatával végeztük, hogy egyáltalán senki se merészelje a törvényszék rendes bíráit vagy azok ítélőmestereit és ülnökeit becsmérelni vagy igazságtalanul ócsárolni.” Nem sorolom a büntetéseket, nem mondom, hogy bármelyikünk is kívánna ma olyanfajta tortú rás büntetések alanya lenni, mint amilyenek ebben az időben voltak. Összességében óriási megtiszteltetésnek tartom azt a fajta érdeklődést és nagyon alapos, részletes, a problémák vagy az ügyintézések lényegét érintő hozzászólásokat, amelyek elhangoztak. N incs idő és lehetőség ezekre mind egyenként válaszolni, de a következő hetekben, hónapokban azon leszek, hogy mindannyian választ kapjanak akár a civil szervezetekkel kapcsolatos felvetésekre, akár pedig azokra a felvetésekre, amelyek az ítélkezés időszerű ségét illetik. Köszönöm szépen, hogy itt lehettem. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ügyészség 2014. évi tevékenységéről szóló B/4680. számú, a legfőbb ügyész által benyújtott beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló H/6384. számú, az Igazságügyi bizottság által benyújtott határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig . Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem dr. Polt Péter legfőbb ügyész urat, dr. Belovics Ervin és dr. Lajtár István legfőbbügyészhelyettes urakat és dr. Eperjes Krisztián főtitkár urat, valamint a meghívott vendégeinket, akik a helyszínen kísérik figyelemmel munkánkat. Tisztelt Országgyűlés! Elsőként megadom a szót Polt Péter legfőbb ügyész úrnak, a beszámoló előterjesztőjének. Legfőbb ügyész úr, maximum 30 perc áll rendelkezésére. Parancsoljon! DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész, a napirendi pont előadója : Igen Tisztelt Elnö k Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örömömre szolgál, hogy egymást követő két évben is előterjeszthetem az előző évekről, idén az előző évről szóló legfőbb ügyészi beszámoló szóbeli kiegészítését. Azt gondolom, nagyon fontos az, hogy időről időre - és ezek az idő közök