Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 8 (309. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár:
1256 feladat, mint a szabadságharc alatt volt. Helyesen felmérni és képviselni érdekeinket a jelenlegi szabadon választott Országgyűlésnek és kormányn ak is komoly erőpróbát jelent. Csatákat ma is szükséges vívni, ha másfajta csatatereken is. Ellenfeleink, sőt ellenségeink is akadnak ebben a harcban, és az eszközeink is sokfélék lehetnek. Ugyanakkor a célt, a magyar szuverenitás védelmét nem adhatjuk fel , és nem nélkülözhetjük az ehhez szükséges bátorságot sem. Ilyen értelemben sem engedhetünk a negyvennyolcból. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem feledkezhetünk meg arról a fontos tényről sem, hogy a tizenhárom aradi vértanú közül sokan nem magyar származásúa k voltak, többen közülük még a nyelvünket sem beszélték. Nemcsak köztük, de a megtorlás más áldozatai között is találunk idegen ajkú szabadságharcosokat. Minket ma különös büszkeséggel tölt el az ő kiállásuk. Hasonlóképpen büszkék vagyunk arra a sokszínű g enetikai és kulturális örökségre is, amit magunkban hordozunk itt a Kárpátmedencében. A tény, hogy sokan kockázatot vállalva is mellénk álltak, arra enged következtetni, hogy a magyarok sajátos célkitűzései túlmutattak a nemzet belügyén. Ma sincs ez máské nt, hiszen a szabadság és önrendelkezés kérdése soha nem pusztán nemzeti belügy. Amikor napjainkban a magyar érdekekért dolgozunk, azt tapasztaljuk, hogy sokan szimpátiával tekintenek ránk, és mellénk állnak olyanok is, akik ebben a küzdelemben közös célt látnak. Az aradi vértanúkra való emlékezéskor nem feledkezhetünk el a szabadságharcnak erről az örökségéről sem. Tisztelt Képviselőtársaim! A határon túli ügyekért különleges felelősséget érezve szólnom kell az 1890ben felállított aradi szabadságszobor so rsáról is. 1925ben eltávolították, és ezután csak a magyar és román kormány között létrejött 1999es megállapodás nyomán kerülhetett ismét a helyére kilenc évvel ezelőtt. Ebben a sikerben és harcban komoly szerepe volt a helyi magyarságnak is Aradon és kö rnyékén; ez örömteli jele a határon túli magyar közösség életerejének. Az emlékmű története szimbolikus, hiszen a közös emlékezet, a nemzethez való tartozás alappillére. Aki ura a múltnak, ura a jövőnek is. Ezért fontosnak tartjuk határon túli honfitársain kat segíteni identitásuk megőrzésében, egyúttal biztosítani kívánjuk számukra azt a lehetőséget, hogy a nemzethez való tartozásukat formálisan is megélhessék. Ez az állampolgárság felvételének lehetővé tételével már megtörtént. Ahogy az emlékmű helyreállít ását sikerként könyvelhetjük el, úgy ezt a lépést is rendkívül fontos mérföldkőnek tekintjük a Kárpátmedencei magyarság életében. Tisztelt Ház! Az aradi vértanúk halálukkal a magyar nemzet életét és önrendelkezési jogát, tágabban a szabadság ügyét védté k. Az a hazaszeretet, amely alapján a legnagyobb áldozatot is készek voltak meghozni, minket egyrészt főhajtásra kötelez, másrészt határozott cselekvésre sarkall. Méltó módon akarunk emlékezni rájuk, és ezt elsősorban tettekkel kell bizonyítanunk. Így tudu nk élni azzal a lehetőséggel, amit többek között az ő hősiességüknek is köszönhetünk. Ezért én ma elsősorban erre szeretném emlékeztetni önöket. A szabadon választott Magyar Országgyűlés az elmúlt időszakban fontos szimbolikus és gyakorlati tartalmú döntés eket hozott meg. A kormány határozott lépéseket tett a nemzeti szuverenitás erősítésére a gazdaság, a külpolitika és az élet számos más területén. A magyarság kinyilvánította abbéli akaratát, hogy a nemzet életét befolyásoló kérdésekben maga kíván dönteni. A mi feladatunk pedig az, hogy ennek a legjobb tudásunk szerint eleget tegyünk. Tisztelet az első magyar miniszterelnök és az aradi tizenhárom tanúsága előtt, tisztelet a magyar nemzet szabadsága előtt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kérdezem, hogy a kormány nevében kíváne válaszolni államtitkár úr. (Vargha Tamás: Igen.) Vargha Tamás államtitkár úré a szó. VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm. Tisztelt Ház! Amikor gróf Batthyány Lajosra és az a radi tizenhárom vértanúra emlékezünk, érdemes felidéznünk Illyés Gyula “Ne feledd a tért...” című versének egy gondolatát.