Országgyűlési Napló - 2012. évi nyári rendkívüli ülésszak
2012. július 6 (213. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz):
1382 találni az ön fölszólalásában, hogy ha nem is egy szemléletmódváltozáshoz, de egy korszakhoz érkezett a magyar gazdaságpolitika, ami logikus következménye az el múlt két évnek. Az elmúlt két év vagy két és fél év gazdaságpolitikája alapvetően - és nem akarnék hosszabb időt szentelni ennek, hiszen önök ezt állandóan szóvá teszik – nem a romok eltakarításáról szólt. Ahogy önnek is említettem, ön is tudja, hogy 2004 óta volt a magyar kormány az Európai Unió eljárása alatt. Ezt sikerült lezárni, és ezt nem önök ismerik el, hanem az Európai Unió elismerte, hogy sikerült konszolidálni a magyar költségvetés számait. (8.50) Úgy sikerült konszolidálni, még egyszer jelzem, h ogy a terheket, és ez a reálkeresetek alakulásából látszik, és egyébként látszik a belső fogyasztásból is, mert a belső fogyasztás egyébként a tavalyi évben, ha minimális szinten is, de növekedett Magyarországon, ellentétben például a nagyon jól teljesítő Lengyelországgal vagy Szlovákiával, ahol csökkent a belső fogyasztás a tavalyi évben. Tehát mielőtt ön kudarcról beszél, érdemes a számokat megnézni, még akkor is, ha tudjuk, hogy nagyonnagyon sok teendő van a kormányzat előtt az elkövetkező két évben. De összességében azt gondolom, hogy ha megpróbálom valóban lehántani az ön felszólalásából az ellenzéki kötelező kritikákat, akkor örömmel kell konstatálnom azt, hogy önök alapvetően támogatják a járulékcsökkentés politikáját, tehát támogatják egyébként azt, hogy a 25 év alattiak és az 55 év felettiek járulékai jelentősen csökkenjenek, támogatják azt, hogy a szakképzéssel nem rendelkező munkavállalók járulékai csökkenjenek, támogatják azt egyébként, hogy a tartósan munkanélkülieket foglalkoztatók járulékai cs ökkenjenek, és a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatása is megkönnyebbedjen. Ugyanakkor azt gondolom, egyébként támogatható az is, ami az adók területén történik, és ezt akár valóban korszakváltásnak is lehetne nevezni. Ezt azért lehet megtenni, mert az el múlt két évben a kormányzat tudta stabilizálni a költségvetés helyzetét, és ez többek között az önfoglalkoztatóknak egy külön adókategória megalapítását, egy átalányadózás bevezetését jelenti. Nagyon fontosnak tartom egyébként a pénzforgalmi szemléletű áfa bevezetését, amely a körbetartozások felszámolásának egyik nagyon fontos eszköze lehet, a számviteli szabályok és a házipénztár rendszerének az egyszerűsítését. Ezek mindmind arról szólnak, hogy reményeink szerint ezekkel az intézkedésekkel akár egyrészt több százezer munkahelyet lehet megvédeni, de akár százezer munkahelyet lehet teremteni is az elkövetkező időszakban, és hozzájárulnak ezek az intézkedések ahhoz, hogy valóban a 2013as év a növekedés és a vállalkozások és a háztartások számára is az emel kedés éve lehessen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Fidesz képviselőcsoportjából Németh Szilárd István képviselő úr, Csepel polgár mestere, “Csepel, a 300 éves örökség” címmel. Mielőtt megadnám a szót a képviselő úrnak, köszöntöm a karzaton helyet foglaló csepeli polgárokat, akik jelenlétükkel megtisztelik az Országgyűlés ülését, itt a helyszínen követik a vitát. Képviselő úr, parancs oljon! NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2012. július 18án lesz három évszázada, hogy a török pusztítás után úrbéri szerződésbe foglalták Csepel újjáépítését. Ez a neves alkalom úgy kívánj a, hogy itt a tisztelt Házban is megemlékezzünk a magunk mögött hagyott 300 év neves eseményeiről. Csepel története nem 300 évvel ezelőtt kezdődött, hiszen a honfoglaló magyarok koráig nyúlik vissza. Csepel, amely nevét a legenda szerint Árpád lovásza után kapta, 973ban már fejedelmi