Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz):
2148 Úgyhogy kérem, ezeket a tényeket is vegye figyelembe (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret letelt ét.) , a korlátozott lehetőségeink között igyekszünk a maximumot kihozni a bölcsődések érdekében is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalá sra jelentkezett Varga István fideszes képviselő: “Krasznahorka büszke vára” címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! “Krasznahorka büszke vára, / Rászállott az éj homálya, / Magas tornyá n az őszi szél / Régmúlt dicsőségről beszél.” Magyarok milliói éneklik ezt a dalt, amelyet II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalakor, 1906ban a vár akkori grófnője, Andrássy Gyuláné szerzett. Milyen felemelő, hogy pontosan a mai napon, 1676. március 27én született a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc, és milyen tragikus is egyben, hogy a szülőhely, Borsi ma már nem Magyarországon található. Krasznahorka vára ugyanolyan felvidéki jelkép a magyarság számára, mint a Zápolyák ősi fészke, Szepesváralja , mint a pozsonyi vár, a betléri Andrássykastély, a késmárki Thökölyvár és mauzóleum és persze az orvul elpusztított dévényi és Zoborhegyi millenniumi emlékmű és a kalapáccsal megsemmisített, carrarai márványból készült Fadruszalkotás, Mária Terézia lo vas szobra. A krasznahorkai mesepalota örökös urai a Bebek nemzetségbeliek és az Andrássyak. A vár évszázadokon keresztül háborítatlanul hirdette jelenlétünket és történelmünket, és még azután is épségben maradt, hogy a gyalázatos és azóta is szégyenszemre megmaradt Benešdekrétumok alapján államosították az Andrássyak vagyonát, és az a Szlovák Nemzeti Múzeum tulajdonába került. A Jókai Mór alapította I. Magyar Nemzet 1913. február 27én a krasznahorkai vár és kastély utolsó uráról ezt írta: “Kevesebb ember rel foglalkozott annyit a közvélemény, kevesebb főúr nagylelkűségét áldotta annyi szegény, kevesebb mecénás áldozott annyit a kultúráért, mint Andrássy Dénes gróf, és kevesebb híres embert ismertek oly kevesen, mint a remete életet élő, kimeríthetetlen áld ozatkészségű, hívságok, ünneplés és a fórum kétes értékű zsivaja elől megbúvó nagyszerű embert.” A gróf hőn szeretett nejével, Franciska grófnéval együtt nagyon szép példáját adta a szolidaritásnak és a felelősségnek az elesettek iránt, hiszen egész vagyon t költött a szegényekre és a szenvedőkre. A nagy kiterjedésű grófi uradalomban templomok, iskolák, árvaházak, menhelyek, bölcsődék épültek, amelyeket nemzetiségi vagy felekezeti hovatartozás nélkül vehettek igénybe a rászorulók. A történelmi Magyarország e gyik legnagyobb és legmeghatározóbb főúri családjának sarja nemcsak címerén hirdette, hanem maradéktalanul be is teljesítette történelmi családjának ősi jelmondatát: “Non videri, sed esse”, vagyis: nem látszani, hanem lenni. A kassai polgár, Márai Sándor i s számtalanszor járt Krasznahorkán, és 1938. november 10én a Pesti Hírlap munkatársaként így tudósított: “Egy vasajtón át a kápolna magas erkélyére tévedtünk, s egy csapat ember, magasra emelt lobogó fáklyákkal és gyertyákkal kezében, a krasznahorkai vár magas kápolnájának erkélyén, jeladás és összebeszélés nélkül egyszerre énekelni kezdi a Himnuszt. Ezek a pillanatok, mikor az emberek lelke megtelik a kimondhatatlan életérzés bőségével és kicsordul. Nem hallgatja senki ezt a Himnuszt, csak a halott András syak a szarkofágokban, a halott ’lőcsey fehér asszony’ az üvegkoporsóban, s Rákóczi fegyvertársainak szelleme a kihűlt termekben. A várőr velünk énekel, s mikor végeztünk, sírástól rekedt hangon elmondja, hogy az elmúlt húsz esztendőben egyetlenegyszer han gzottak csak fel a magyar Himnusz igéi a termekben: néhány év előtt a szepesi cipszerek jártak itt, s hűségfogadalmuk jeléül, a megjelent csehek legnagyobb ijedelmére és megdöbbenésére elénekelték a Magyar Nemzeti Imát.”
