Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 17 (181. szám) - A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai című politikai vita - ELNÖK (Jakab István): - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz):
3121 Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1956os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádárdiktatúrána k szembe kellett néznie az Egyesült Nemzetek Szervezetének elítélő határozataival, az úgynevezett magyar kérdés napirenden tartásával. Az igen feszült nemzetközi helyzet 1962 decemberéig állt fenn, amikor Magyarország teljes jogú tagságát visszaállították, az ügy lekerült az ENSZ napirendjéről. A lépés a megelőlegezett és véleményem szerint elhamarkodott bizalom jele volt, ám ha a döntéshozók ismerték volna a magyar pártvezetés valós szándékait, valószínűleg soha nem követték volna el ezt a hatalmas politik ai baklövést. Az 1963. esztendő cezúra a magyar történelemben. A politika színpadán befejeződött a megtorlás, a megfélemlítés és a rettegés eszközeinek nyílt használata. Tízezrek ültek még Kádár börtöneiben, amikor a kommunista elit felkészült a második fe lvonásra, ami a kádári konszolidáció, a gulyáskommunizmus, a puha diktatúra, a legvidámabb barakk szóképek emlékeként él a magyar közösség tudatában. A diktatúra lényege, az elnyomás nem változott, csak eszközrendszere finomodott. A politikai felszínen vál tozást hozó esztendő azonban a színfalak mögött jól bevált, begyakorolt technikát alkalmazott, és ezen módszerekkel biztosította azt, ami a kommunisták számára a legfontosabb volt, saját hatalmuk mindenáron való fenntartását. Az MSZMP, amelynek nyíltan bev allott utódpártja az MSZP, és a bábkormány nem késlekedett. Kádár János 1963. március 21én e falak között jelentette be második amnesztiarendeletét. A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1963. évi 4. számú törvényerejű rendelet értelmében mintegy 3500 fő poli tikai elítélt kerülhetett szabadlábra. Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy mellettük jelentős számban maradtak még forradalmárok a diktatúra börtöneiben, itt van példának Wittner Mária képviselőtársunk. Az államszocializmus kétarcúságát és a kádári diktatúra valóságát hűen tükrözik azok az állambiztonsági dossziék, amelyek azokról a börtönben megfigyelt személyekről szólnak, akik az amnesztiarendelet hatálybalépése után kerültek szabadlábra. Ezen politika által meghurcolt személyek hányattatása azonban szabadu lásukat követően még nem ért véget. Az állambiztonság tudatosan és előre eltervezett módon két kategóriát állított fel közöttük: a besúgókét és a megfigyeltekét. A kontroll teljes volt. Az egykori elítélteket szabadulásukat követően volt cellatársaikkal fi gyeltették meg. Ördögi kör volt ez, amelyből, ha valakit belerántottak, soha többé nem lehetett szabadulni. Tisztelt Képviselőtársaim! Arról, hogy ez hogyan történt a gyakorlatban, egy nagyon rövid csepeli történetet mesélnék el, amelynek érdekessége, hogy témáját egy 1964ben írott állambiztonsági szakdolgozat is feldolgozta. Főszereplője egy csepeli srác, akinek tevékenységén keresztül betekintést nyerhetünk a kádári konszolidáció mármár elfeledett világába. Az 1956os tevékenységéért elítélt hősünk szab adulását követően egykori bajtársairól, a gyűjtőben szerzett kapcsolatairól, mentorairól, kollégáiról, közeli barátairól és a feladatokban megjelölt személyekről adott jelentéseket. Egészen 1971 tavaszáig szolgálta az állambiztonsági szerveket, amikor egys zerűen leselejtezték, mert már nem bírta feldolgozni azt a feszültséget, amelybe belekényszerítették. 33 évesen magányos alkoholistává vált. Munkadossziéját lezárták, központi irattárba helyezték, az állambiztonság elkönyvelte, hogy egy ügynökkel kevesebbe l kell számolniuk; statisztikai adatot csináltak belőle. A történet hátterében megismerhetjük, hogyan válhattak testvéri közösségben együtt harcoló bajtársak egymás besúgóivá, esküdt ellenségeivé. A dossziékban olvasható jelentésekből megfélemlített, megtö rt, paranoiába, depresszióba hajszolt emberek életébe nyerhetünk bepillantást. Vesztesek vagy áldozatok ők? Összetett ez a kérdés. Kérdőjelek ugyanakkor emellett tucatszámra sorakoznak előttünk. Mi lett az egykori párt, munkásőr, szakszervezeti, úttörő- és KISZvagyon sorsa? Mi lesz a kommunista nyugdíjak kiegészítő járadékaival? Mi a titkuk a sikeres privatizátoroknak? Hogyan működött az állambiztonság politikai irányítása? Milyen feladatokat láttak el a szovjet összekötők? Volte egyáltalán a szovjetekt ől független szuverén érdek Magyarországon? Mindezen kérdések megválaszolása nagyszabású történészi feladat, amelynek megválaszolásában azonban a kormány már elkötelezte magát.