Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 26 (51. szám) - Dr. Nagy Andor (KDNP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Tehetetlen minisztérium? Szennyezett Csepel?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár:
481 Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök által felügyelt környezetvédelmi hatóságok már 2004ben és 2005ben is eljártak az ügyben. 2005. január 21én született egy jogerős határozat, amelyben az érintett céget arra is kötelezték, hogy szállíttassa el é s ártalmatlanítsa is a területen lévő veszélyes anyagot. Ennek a határozatnak azonban mind a mai napig nem sikerült érvényt szerezni. A galvániszap tonnái időzített bombaként továbbra is ugyanúgy állnak a lassan szétrohadó hordókban. Több mint két év után a lakossági tiltakozások hatására indult el a környezeti terhelés vizsgálata, és tettek intézkedést az ügy megnyugtató lezárására. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezek alapján a következőket kérdezem öntől. 1. Mit gondol, az ön által felügyelt környezetvédelmi sz ervek a kötelező határozatok meghozatalán túl miért nem intézkedtek mindeddig a csepeli lakosok és a Duna mellett élők érdekében? 2. A környezetszennyezés esetleges megállapítása esetén megtörténike az ügyben érintettek felelősségre vonása, a galvániszap elszállítása, ártalmatlanítása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , valamint az érintett terület kármentesítése? Tisztelettel várom a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő ú r. Megadom a szót Kovács Kálmán államtitkár úrnak. KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy úgy, mint a többi mintegy 20 ezer veszélyeshulladék- vagy hulladékterületen, itt is, ezen a szennyezett területen is folyamatosan végez ellenőrzést a felügyelőség, illetve eljárásokat indított. Tekintettel arra, hogy a felügyelőség ez ügyben tett eddigi lépései nem hozták meg a kívánt eredményt, folyamatban van a kft. tulajdonosai elleni büntetőeljárás, amit a másfél évvel ezelőtt elfogadott törvény lehetővé tesz, amelyben az iratok vádemelési javaslattal át is kerültek már az ügyészségre. A kft. felszámolási eljárása megindult, ezért a területileg illetékes felügyelőség a két csepeli telephelyre állapotvizsgálatra adott ki kötelezést. Mindkét területen rendszeresen ellenőrzik a tárolt hulladék állapotát, ahogy szerintem ezt a képviselő úr is tudja. Sőt azt is tudja, hogy a csepeli önko rmányzattal közösen újabb vizsgálatot végeztet el a tárca. Az analitikai vizsgálatok mellett állandó monitoringkutak is létesülnek, éppen azért, hogy folyamatosan megállapítható legyen a környezet veszélyeztetettsége. Szeretném felhívni a figyelmét a képvi selő úrnak, bizonyára ön is tudja ezt, hogy Magyarországon mintegy 3040 ezerre tehető a szennyezett területek száma, és mintegy 1000 milliárd forintnyi az a költség, amivel ezt a veszélyeztetettséget meg lehetne szüntetni. Az elmúlt időszakban, mintegy tí z év alatt közel 100 milliárdot költöttünk ilyen feladatra. Éppen ezért az állam csak azokon a területeken tudja elvégezni a kockázatelemzésnek megfelelően ezt a munkát, amelyiken a leginkább sürgős. A többi helyen megpróbáljuk bevonni azok munkáját és pén zét, akik a szennyezést okozták, és csak végső esetként fordulunk a közpénzhez. Meg kell mondanom, amennyiben az emberéletet vagy a természetet közvetlenül veszélyezteti, természetesen azonnal intézkedünk közpénzen, hogy aztán megpróbáljuk ezt a közpénzt v alamilyen peres úton ráterhelni azokra, akik valójában a szennyeződést okozták. Köszönöm szépen, hogy meghallgatott.