Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 13 (287. szám) - Erdész Zoltán (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Százmilliók a semmiért?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár:
281 Mint most megtudtuk, ezt a drága hálózatot a kormány a piac szereplőinek áron alul kívánja elkótyavetyélni. A kormányzati ráfordítás ugyanis 4 milliárd forint körül alakult, a tervezett eladási ár azonban ennél mintegy 540 millió forinttal kevesebb. Kovács Kálm án miniszter úr, a kakaóbiztos számítógépek nagy barátja tehát ismét jó üzletet csinált, csak nem az államnak és nem az adófizetőknek. És ha igazak a nyilatkozatokban megjelenő számok, akkor ez folytatódik a jövőben is. A miniszter szerint ugyan olcsóbb le sz a következő három évben a rendszer, hiszen 7300 végpont üzemeltetésére 36 hónap alatt 11 milliárd forintot szándékoznak elköltetni. Azaz havonta és végpontonként 42 ezer forintot fizetnének a szolgáltatásért. Ez öthatszorosa a mai egydarabos ADSL piaci árának. Normális ember, aki valóban odafigyel Kovács Pistikére, ilyesmivel nem dicsekszik. Ha az ön minisztere mégis ezt teszi, annak csak egy oka van: az eddigi végpontonkénti mintegy 120 ezer forintos havonkénti díjhoz képest ez valóban egy olcsóbb mego ldás. De mindkét megoldás olyan, amiért egy miniszternek mennie kell, még két hónappal a választások előtt is. Tisztelt Államtitkár Úr! Visszavonjáke a közháló eladására kiírt pályázatokat? Itt az ideje, hogy elszámoljanak a közhálóra költött milliárdokka l. Mikor kerül erre sor? És mi az oka, hogy az informatikai miniszter székét nem rendítik meg ezek a botrányok? Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Csepeli György államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! (Általános, folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) A képviselő úr kérdése teljes és széles körű tá jékozatlanságról árulkodik. Nem tudom, de nem is akarom eldönteni, hogy a képviselő úr ismerie a valódi adatokat (Dr. Bagó Zoltán: Ezt olvasni kell?) , és célja csak a megtévesztés, a demagóg hangulatkeltés, vagy pedig nem is színleli a tájékozatlanságot, és tényleg olyan tudatlan, mint amit a kérdés mutat. (Dr. Bagó Zoltán: Ezt ki írta?) Én írtam! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ülj le!) És én is mondom! (Moraj a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) Vegye elő az Állami Számvevőszék jelentésé t, amelyben a Számvevőszék megállapította, hogy az IHM helytelenül járt el a közháló finanszírozása során. Ez a jelentés, az igazi jelentés, amit a kezemben tartok (Felmutatja.) , a 2005ben elvégzett átfogó vizsgálat alapján azt mondja, hogy a program sike res. A kiépítési és üzemeltetési költségekkel kapcsolatban semmifajta kifogást ez a jelentés nem tartalmaz, amely egyébként nem bánt kesztyűs kézzel a minisztériummal. Kettő: képviselő úr, ha egyszer az informatikai bizottság tagja, akkor tudhatná - legalá bb onnan , hogy a közhálóvégponton nem egy számítógép üzemel, hanem több, átlagosan huszonhárom. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És még mi van a papírra írva?) (15.00) Ha a képviselő úr számításait bárki is komolyan venné, akkor huszonhárom ADSLelőfizeté s árával kellene számolnia, nem pedig öttelhattal. Kétezer olyan településen van már közháló, ahol egyébként piaci szolgáltatáson alapuló ADSL nincsen. Miféle összehasonlításból indul ki akkor, képviselő úr? Siker vagy nem siker a közháló? Lehet, hogy ebb en a körben a közháló nem sikeres, az Európai Unió mindenesetre az egyik legsikeresebb, angolul szólva, best practiceként emlegeti. (Dr. Bagó Zoltán: Nem ezt mondtad!) Az Unióban összesen csak három olyan ország van - három, beleértve Magyarországot , ah ol minden iskolában van szélessávú hálózat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ülj át a másik oldalra!) Múlt heti tárgyalásain Kovács Kálmán úr nem kisebb szaktekintélytől, mint