Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 14 (281. szám) - Biztonságot „és igazságot a gyerekeknek!” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár:
5061 teljesítményét, és ha valamivel nem értenek egyet, akkor tegyenek jobb javaslatokat. Ennek van értelme, ezzel haladunk előre. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Kös zönöm szépen, államtitkár úr. Felszólalásra következik Csepeli György államtitkár úr. Parancsoljon! Öné a szó. DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak! Pokorni Zoltán személyesen is megszólított, de azt hiszem, indokolt, hogy néhány szóban elmondjam, hogy a fiatal generáció, amelynek életéről és sorsáról itt beszélünk, alapvetően egy forradalmi korszakban lépett be az életbe. Nemcsak azért, mert az ország az Európai Un ió tagja lett, hanem azért is, mert az információs korszak kiváltképp kedvez ennek a generációnak. Kiváltképp kedvez ennek a generációnak: a készségei kibontakozásának, kreativitásának, innovációjának, problémafelismerő képességeinek és annak, hogy megtart sa bennük ez a kor azt, ami bennük a legértékesebb, a gyermeki világképet, a spontaneitást, a szabadságot. Azt kell mondjam, hogy az információs forradalom nyertese az a generáció, amelyről beszélünk, és bizonyos értelemben véve ha a vita csak azon a szint en zajlik, hogy ki mennyit kap, mennyi készpénzt, akkor, azt hiszem, félrevisz a vita. Mert sokkal fontosabb, hogy milyen készségeket kapnak ezek a gyerekek, mert nem a pénzhiány fogja megnyomorítani az életüket, mint ahogy a mi életünket sem a pénzhiány n yomorítja meg elsődlegesen, hanem az információhiány. Tehát az, aki képes lesz, megtanulja az információk megszerzését, képes lesz arra, hogy megváltoztassa saját sorsát. Otthagyja azt a helyet, amelyik fojtogatja őt, akár azért, mert szó szerint csak a di sznók és a marhák kipárolgása van jelen, más nincs, és elmegy egy városi légkörbe, elmegy egy eMagyarország pontra, elmegy olyan helyre, ahol kinyílik előtte a világ, akkor érzésem szerint nem kell siratnunk ezt a generációt. Európai összehasonlításban eg yébként a 18 év alatti generáció, és erről beszélünk, 87 százaléka rendszeres internethasználó. Ez fölötte van az Európai Unió átlagának. Az, hogy Magyarországon nagyon rosszak a statisztikai mutatók, nem a fiatalok miatt van, hanem az idősek miatt. Azon v agyunk többek között, hogy a fiatalok tanítsák meg az időseket. A fiatalok tanítsák meg az időseket, fordítsák meg a szocializációnak azt a rendjét, amely eddig mindig úgy zajlott, hogy az idősebb tudott mindent, és a kicsit, a fiatalt csak tanította. Most a fiatal tanítja őket. Nemrég volt alkalmam egy unokanagyszülő versenyen részt venni, ahol saját szememmel láttam: 45 éves gyermekek, 6070 évesek, nálam idősebbek, vagy az én korosztályom számára adtak ismereteket úgy, hogy cserébe viszont azt kapták, amit a szüleik, nagyszüleik tudtak. Tehát egy új szövetség van kialakulóban a digitális készség bázisán. Felmerült a Sulinetprogram. A Sulinetprogram iskolai alkalmazása nyilvánvalóban hozzájárult ahhoz, hogy ez a generáció be tudott lépni a digitális ko rszakba. Ami a családok PCellátottságát jelenti, ott azt tapasztaljuk, hogy 47 százaléka a családoknak jelenleg PCvel rendelkezik, és 17 százaléka széles, vagy keskenysávú internethozzáféréssel. Az elmúlt három évben az ugrás inkább az internethozzáfé rés tekintetében jelentkezett, nem a PChozzáférés tekintetében. Valóban, az a tendencia nem változott, hogy a gyermekes családoknak 2002ben sokkal inkább hajlandóságuk volt személyi számítógép beszerzésére, mint a gyermektelen háztartásoknak. (Az elnöki széket dr. Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A minőségi cserék, amelyekről szó volt, és nyilvánvalóan a Sulinet Expressz program hozzásegítette a családokat, azok mégis a gyermekeket preferálták. Tehát lehetett volna nagyobb a penetráci ó, lehetne nagyobb azoknak a családoknak az aránya, akik rendelkeznek internettel, és rendelkeznek személyi számítógéppel, de a 47 százalék önmagában véve nem kevés. Azt akarom mondani tehát, hogy a digitális forgalom kedvezményezettjei a fiatalok, az óvod ás korosztálytól