Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 29 (209. szám) - Mécs Imre (SZDSZ) - az informatikai és hírközlési miniszterhez - “Milyen út vezet a szabad szoftverek használatának elterjedéséhez?” címmel - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár:
1307 MÉCS IMRE (SZDSZ) : Köszönöm, elfogadom, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten egy azonnali kérdésre adott válaszból megtudtuk, hogy aláírás előtt áll az államigazgatásban, az önkormányzatokban és az oktatásban alkalmazott szoftverek további legális használatát biztosító megállapodás. Köztudott, hogy mind több országban, így hazánkban i s, sok felhasználói szervezet szeretne nyílt forráskódú szoftvereket használni, és még többen gondolkodnak az ilyen szoftverek használatba vételének különféle módozatain. A szabad szoftver olyan szoftver, amely a program forráskódjához történő hozzáférés m ellett annak szabad módosítását, terjesztését, valamint ugyanezen jogok továbbadását is biztosítja a jogos felhasználók számára. Ahhoz, hogy ez a piac valóban versenyképes legyen, szükség lenne állami támogatásra. Látszik az is, hogy megfelelő fejlesztés e setén ezen a területen kialakulhatna verseny az állami piacokért is. Véleményem szerint érdemes lenne ezért kormányzati eszközökkel is támogatni a fejlesztő munkát. Az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak is részt kellene vennie ebben a folyamatban. Ennek eredményeként e területen is megindulhatna a különböző szoftverfejlesztési technológiák valóságos versenye. Ahhoz azonban, hogy a szabad fejlesztésű szoftverek bekerülhessenek az államigazgatás és az oktatás rendszerébe, komoly előkészítő munkára van szükség. Ezért kérdezem, hogy a szakminisztérium mit tesz annak érdekében, hogy a nyílt forráskódú szoftverek elfoglalhassák az őket megillető helyet az állami és az önkormányzati felügyeleti intézmények szoftverparkjában. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kérdésre Csepeli György államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr. DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! T isztelt Képviselő Úr! Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium sok feladata közül az egyik legfontosabb, hogy az informatikai piac alakulását figyelemmel kövessük és monitorozzuk, hiszen enélkül nem lehetne elképzelhető, hogy egy versenyképes információs társadalom jöjjön létre Magyarországon. Jól ismerjük, képviselő úr felvetésével összhangban, az állami és önkormányzati intézmények szoftverigényét. (13.30) Elhatározásunk ennek megfelelően közismert: a nyílt forráskódú szoftvereknek meg kell kapniuk az őket megillető helyet az intézmények szoftverparkjában. Kérdés az, hogy mit teszünk, és mit fogunk tenni ennek érdekében. Ezt az elvet alkalmaztuk akkor, amikor több mint kétezer eMagyarország pont számára a Magyar Offic e irodai programcsomagot vásároltuk meg. Ez a programcsomag már teljesíti azokat a feltételeket, amelyeket az irodai alkalmazásokkal szemben támasztunk. Emellett az eMagyarország pontokon, mind a köztisztviselők továbbképzése során alkalmazott ECDLprogra mok is tartalmazták a Linux alapú programot. Ahhoz azonban, hogy a szabad szoftverek felvehessék a versenyt, a piacon elfogadott termékekké váljanak, további fejlesztésekre van szükség, elsősorban a fogyasztók érdekeinek védelmében. Ebben a munkában az IHM eddig is segítő partner volt. Jelenleg széles körű egyeztetést folytatunk a szabadszoftveres szervezetekkel az elterjedés és a biztonságos, költségkímélő használat érdekében. Ahhoz, hogy az államigazgatásban, illetve az oktatásban ezek a szabad szoftverek széles körben alkalmazhatók legyenek, az állami beszerzésekért felelős Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által felállított szakértői csoporttal közösen olyan normarendszer kialakításán dolgozunk, amely lehetővé teszi a nyílt forráskódú szoftverek besze rzését a közbeszerzési eljárás keretében is. Ezt követően a nyertesek már szállíthatnak majd szoftvereket az iskoláknak, illetve az önkormányzati és