Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 10 (148. szám) - Mécs Imre (SZDSZ) - az informatikai és hírközlési miniszterhez - “Hogy áll most az e-Magyarország pont program végrehajtása?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
3087 vállalkozások, szervezetek, intézmények - jutnak info rmatikai eszközökhöz, és kapnak lehetőséget arra, hogy új vagy már működő közösségi internethozzáférési helyeket működtessenek. A program végrehajtásának eredményeként olyan nyilvános internethozzáférési helyek jönnek létre, ahol megfizethető áron, jó mi nőségben azok is hozzájuthatnak az internetes információkhoz, akiknek nincs otthoni vagy munkahelyi, iskolai hozzáférésük. Ennek jelentőségét - úgy gondolom - nem kell külön méltatnom. Most, a csatlakozásunkat követően különösen az érdeklődés középpontjába kerülhet a program azért is, mert ezáltal mindenki számára elérhetővé válnak az Európai Unióval és pályázataival kapcsolatos információk is. Tudjuk, hogy az ország minden településén több ezer ilyen közösségi hozzáférési pont létesítését tervezi a miniszt érium. Kérdezem ezért: hogy halad a program végrehajtása; milyen konkrét információkhoz és lehetőségekhez jutnak azok, akik elmennek egy ilyen programot tartalmazó helyre. Válaszát várom. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kér désre Csepeli György államtitkár úr válaszol. DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Épp ma voltam átadni egy eMagyarország pontot Miskolcon. Ú gy gondolom, hogy amikor ezer évvel ezelőtt Szent István király úgy intézkedett, hogy minden tíz falu állítson egy templomot, melynek nyomai Árpádházi templomok formájában ott vannak az ország különböző pontjain, akkor ez volt az Európához való csatlakozá s legbiztosabb módja. Ma az Európához való csatlakozás legbiztosabb módja és útja a digitális mód és út. 2500 helyen fog nyílni év végéig közösségi internethozzáférési pont, az eMagyarország program keretében, és valóban a költségvetési alapok mintegy 3 milliárd forint értékben rendelkezésre állnak. Ez az eMagyarország állomás annyival több, mint egy átlagos közösségi hozzáférési pont, hogy bizonyos szolgáltatási minimum társul hozzájuk. Például minden egyes ilyen állomáson ECDLvizsga letételére nyílik lehetőség. Van egy oktatócsomag, amely akár öntanítás útján, akár csoportos tanítás útján hozzáférhető; egy 30 órás számítógépkezelői minimáltanfolyam keretében is lehetőség nyílik arra, hogy aki ezeken a pontokon megfordul, félprofi módon tudjon informác iókat kezelni. Széles társadalmi összefogást próbáltunk mozgósítani annak érdekében, hogy világnézettől, pártállástól, osztályhovatartozástól függetlenül, aki kíván és akar, megjelenhessen ezeken a pontokon, és részesüljön az információs társadalomból. Eg yezséget kötöttünk a református és az evangélikus egyházzal, a Kereskedelmi és Iparkamarával, az Agrárkamarával, a Magyar Teleház Szövetséggel, a Magyar Honvédség művelődési házaival, és tárgyalások vannak folyamatban még egyéb társadalmi és polgári szerve zetekkel. Összességében tehát, úgy gondolom, ha ez a program megvalósul, akkor a digitális szakadékra vonatkozó szociológiai elméletek bár nem veszítik el érvényüket, de Magyarországra sokkal, de sokkal kevésbé lesznek igazak, mint más országokban. (15.50) Van még egy eMagyarország portál is, amelynek kifejezetten célja, hogy az eMagyarország pontokon megfordulókat naprakész információkhoz juttassák. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egy perc viszontválasz illeti a képviselő urat. MÉCS IMRE (SZDSZ) :