Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 29 (101. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - HOMA JÁNOS (Fidesz):
2436 sajtóban vagy a tévében is volt egy hasonló jellegű vita. Annak idején, amikor gyakorló polgármester voltam, évente megközelítőleg 20 millió forintot tettünk el a költségvetésben a fiatal házasok támogatására kamatmentes hitelként ahhoz, hogy utána az OTPhez el tudjanak menni, és az OTP biztonsággal adja nekik a hitel t. Így körülbelül 160 fiatal házasnak sikerült segíteni, és határozottan tudom mondani és garantálni, hogy ezek a fiatalok mind bérből és fizetésből élnek. Ezek a fiatalok ahhoz, hogy az önerőt be tudják mutatni, a szülők, nagyszülők segítségét vették igén ybe, és azzal számoltak, hogy az adóvisszatérítésnél körülbelül 240 ezer forintot leírhatnak, jóváírhatnak, ezért vállaltak magasabb törlesztési részleteket, hisz ezt is bekalkulálták. De ha most, fogalmazzunk úgy, ez csökken vagy le fog csökkenni, ezzel nem élhetnek; még szerencse, hogy további öt évig ezt talán igénybe vehetik, mert szerencsés volt ez a módosítás ebből a szempontból. Ha nézzük a mostani közüzemi díjak növekedését, ezeknél a fiataloknál nincs olyan nagy mérvű keresetmegugrás, mert lakásra invesztáltak, közben gyerek, család is született. Ezért is mondom én azt, hogy nem minden fiatal házas rendelkezett azzal a joggal és lehetőséggel, hogy 15, 20, 30 vagy 60 milliót vegyen fel. Én tudom, legalábbis Ajka környékén nem ezek az emberek élnek. Nagy többsége, zöme, azt lehet mondani, hogy 90 százaléka sajnos ezek figyelembevételével nyúlt a hitellehetőséghez, szülők, nagyszülők segítségével, és e mellé vállaltak még egy vagy két gyereket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra köve tkezik Homa János, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. HOMA JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Furcsa érzések fogalmazódnak meg az emberben a költségvetési vita sorá n, mely egyre inkább számháborúhoz hasonlít. Ennek a számháborúnak a lényege, hogy a kormánypártiak azt kívánják bebizonyítani, hogy a kevesebb a több, a kisebb a nagyobb, s csodálkoznak azon, hogy ezt nem hiszik el nekik, hogy ezt senki nem hiszi el. Furc sa érzések fogalmazódnak meg bennem amiatt is, hogy itt, a parlamentben, tehát az ország házában a szavak elveszítették becsületüket. Egyesek a vereségről azt kívánják bebizonyítani, hogy az maga a győzelem, a leépítésről pedig mint építkezésről szólnak. E z a költségvetés kulturális téren is építés helyett a leépítés költségvetése. Különösen ez jellemzi a nemzeti örökség programmal, a múzeumi rekonstrukcióval és a világörökségi értékeink megóvásával kapcsolatos elképzeléseket, merthogy egyre kevesebb pénzt fordítanak múzeumi felújításokra, illetve a műemlékek rekonstrukciójára. Minderről ékesen beszélnek a számok is. Tessék figyelni! 2002ben 23 milliárd 825 millió forintot fordított a polgári kormány kulturális beruházásokra. Aztán mi történt az idén? Erre a területre 9,1 milliárdot biztosítottak. A jövő évi költségvetés szerint ez az összeg alig változik, de úgy, hogy a nemzeti örökség program támogatása 60 százalékkal csökken. A nemzeti örökség program tervezett támogatási összege ugyanis 370 millió forint . Ugyanez az összeg 2002ben 1,8 milliárd, de még az idén is közel 900 millió forint volt. Mire lehet ebből következtetni? Elsősorban arra, hogy a kulturális tárca nem fogja finanszírozni a műemléki helyreállításokkal, az örökségvédelmi törvényből adódó fe ladatokkal kapcsolatos teendőket, magyarán lelassul a felújításokkal, régészeti feltárásokkal kapcsolatos munka. Ennek következménye: elpusztul nemzeti örökségünk. Tehát a nemzeti örökség programra az Orbánkormány 1880 milliós támogatásához képest a Medgy essykabinet 370 millió forintot ad. Ha ebben az ütemben folytatódik a támogatások megvonása, jövőre már annyi pénzt sem fordítanak erre a célra, mint a miniszterelnök úr duplájára emelt fizetése. Érdemes folytatni a sort a múzeumi rekonstrukciók ügyével. Erre a területre az Orbánkormány 3,6 milliárdot biztosított 2002ben, most ugyanerre 1,5 milliárdot szánnak. Micsoda különbség! De visszalépés történik a Medgyessykormány idei, 2,7 milliárdos támogatásához képest is. Tavaly még a baloldal is fontosnak ér ezte ezt a területet. Az ember azon tűnődik, hogy hová kerül az adófizetők