Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HEGYI GYULA (MSZP):
1050 miniszterelnökünk, Batthyány Lajos golyó, illetve kötél általi kivégzésével nemzetünket fejezte le a nagyhatalmi politika; nemzetünket, amely azért küzdött, hogy hazánk szabad, egyenjogú és másokkal egyenértékű európai állammá váljon. Nekünk, tisztelt képviselőtársaim, most ugyanez a kötelességünk. Bennünket nem az elnyomói zsarnokság, nem a nemzeti identitásunkat megnyomorító birodalom kényszerít; nem, bennünket választóink, a magyar nemzet kötelez arra, hogy demokratikus eszközökkel, tiszta erkölccsel és a jogállamiság normáival közösen vezessük vissza hazánkat oda, ahova ezer éven át mindig is tartozott: Európába. De nemcsak választóink követelik meg ezt tőlünk, ezt követeli a z elnémított hősök emléke is, a bűnözők módjára felakasztott és a golyó általi halál cinikus kegyelmében részesített aradi tizenhármak. Az ő összefogásuk, tábornokok és honvédek, arisztokraták és közrendiek egyetlen közös célért folytatott küzdelme figyelm eztessen bennünket: a politikussá emelő nép bizalmával nem élhetünk vissza, közös sorsunkat, közös nemzetünk jövőjét nem szabad százfele szakítanunk. Demokratikus jogállamban természetes, sőt nélkülözhetetlen a különféle nézetek, értékrendek egyidejű jelen léte, a pártosodás. Ez szükséges is és jó is; jó, mert jogot ad a szabad gondolkodásra, és jó, mert a parlamenti patkó különböző színű székeiben ülve több oldalról támogathatjuk nemcsak hazánk, hanem nemzetünk boldogulását is. Kedves Honfitársaim! Kedves K épviselőtársaim! Emlékezzünk főhajtással az aradi hősökre, s legyünk méltók a ránk hagyományozott örökségre. Ehhez kívánok mindannyiuknak lelkiismeretes és kitartó munkát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) Bejelentés frakció vezetőhelyettesek megválasztásáról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja az október 67ei ülésnapokra Hegyi Gyula és Balogh Miklós képviselő urakat frakcióvezetőhelyettesnek megválasztotta . Kí vánok a megválasztott frakcióvezetőhelyetteseknek ezen napokra eredményes munkát. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hegyi Gyula frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából: “400 ezer aláírás egy szelídebb világért”. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Én is megrendülten hall gattam kegyeletteljes megemlékezését, az élet azonban más napokat, más megemlékezéseket is tartogatott számunkra, így került sor nemzetközi rendezésben, nem a magyar történelemmel összefüggésben egyébként: a hét végén rendezték meg az állatok világnapját. Ebből az alkalomból az állatvédő egyesületek megemlékeztek arról, hogy közel 400 ezer aláírást sikerült összegyűjteni azért, hogy az állatkínzás kerüljön be a Btk.ba, szó szerint legyen bűncselekmény az állatkínzás. Ez szerepelt azon az íven, amit közel 4 00 ezer honfitársunk, pontosan 379 ezer felnőtt állampolgár írt alá. A szervezők egyébként gondoltak azokra is, akik még nem nagykorúak, ők egy külön, természetesen hivatalos dokumentumnak nem számító aláírásgyűjtő íven