Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 28 (22. szám) - A polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TÍMÁR GYÖRGY, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HOMA JÁNOS, a kulturális és sajtóbizottság előadója:
1447 Mindezen érvek alapján - köszönöm az elnök úr türelmét, és elnézést, hogy túlléptem az időt - és számos más érv alapján a bizottság kisebbsége az alkotmánnyal és a jogrenddel ellentétes előterjeszt ésnek tekinti Pokol Béla T/34. számú javaslatát. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Tímár Györgynek, az emberi jogi bizottság előadójának. DR. TÍMÁR GYÖRGY , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előa dója : Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Hallottuk Hack Péter képviselő úr előttem elhangzott szavait, és azt hiszem, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság többségi véleménye kapcsán módomban van reagálni az általa el mondottakra. Előrebocsátom, hogy a bizottság többsége egyértelműen megtárgyalásra alkalmasnak minősítette Pokol Béla képviselőtársunk indítványát. Miről van itt szó valójában? Egyrészt nem lehet eltagadni azt a tényt, hogy egy demokratikus berendezkedésű á llamban a média önálló hatalmi ág. Nem lehet eltekinteni attól, hogy a média mint olyan, nem tartozik az Országgyűlés, a parlament közvetlen felügyeleti hatáskörébe. Ezzel szemben tényként kell leszögezni azt is, hogy a médiumok nem az újságírók szabadságá nak a fórumai, hanem a közvéleményé. Azzal a helyzettel szemben tehát, amely az elmúlt években kialakult, hogy a médiumok egy bizonyos politikai irányzat befolyásoltságát fejezik ki - egy részükben , meg kell találni azokat az alkotmányos és törvényes leh etőségeket, hogy az érintett személyek valamilyen formában gyakorolhassák a kontradiktórius elvekből következő jogaikat. Mint ahogy a parlamentben, itt, ennek a Háznak a falai között is megvan az érintettek válaszadási joga, ugyanígy meg kell kapniuk a has onló válaszadási jogot azoknak a személyeknek is, akik úgy érzik, hogy érintettek bizonyos cikkekben, újságcikkekben. Az egy teljesen más kérdés, hogy a Ház elé terjesztett konkrét javaslat netán kiegészítésre, módosításra szorule; ez majd az érdemi tárgy alás, az általános és részletes vita során kifejtésre kerülhet. De azt a tényt, hogy az érintettnek valamilyen formában meg kell kapnia a demokratikus viszonyok között a reagálás jogát, nem lehet pusztán csak azért elvitatni, mert valaki vagy valakik, mond juk, egy évtizedes múlt alapján már rendelkeznek olyan médiumokkal, amelyekkel igenis befolyásolni tudják a közvéleményt; mindannyian tudjuk, hogy a közvéleményt nemcsak tényekkel, hanem ráutaló magatartásokkal is lehet valamilyen irányba befolyásolni. (Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Messzemenőkig egyetértek azzal, amit ez az előterjesztés szellemiségében jelezni kíván; a részletek természetesen nem a jelen tárgyalási fórum elé tartozóak. Ezekre való tekintettel jelz em, hogy az általam képviselt bizottság többségi véleménye érdemi megtárgyalásra alkalmasnak minősítette Pokol Béla képviselőtársam indítványát. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. A kulturális bizottság állásfoglalásának ismertetésére megadom a szót Homa János úrnak. HOMA JÁNOS , a kulturális és sajtóbizottság előadója : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága október 26án megtartott ülésén megvitatta a polgári törvénykönyvről szóló 1959 . évi IV. törvény módosítását kezdeményező T/34. számú törvényjavaslatot, és azt 10 igen és 8 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta. (14.00) A bizottság megbízott azzal, hogy a törvényjavaslat vitájában ismertessem a legfontosabb észrevétele ket. A kisebbségi véleményekre nem kívánok részletesen kitérni, hiszen azokat ellenzéki képviselőtársam ismerteti, pusztán annyit szeretnék megjegyezni: az MSZP és az SZDSZ képviselői