Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 4. hétfő, őszi ülésszak 9. nap (327.) - Az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat és a honvédelemről szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WACHSLER TAMÁS (FIDESZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - INOTAY FERENC, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
587 valószínűleg ma e z a beszéd így nem hangozna el. Mindenesetre ez a hozzászólás engem akkor nagyon elkeserített, mondhatnám azt is, hogy kétségbeejtett. Hiszen már akkor tudtuk, hogy egy új honvédelmi törvényt kell hoznunk, mert a régi alkalmatlan és használhatatlan. Hölgye im és uraim! A magyar katonai erő a történelem során csak akkor nem tudta megvédeni ezt a hazát, amikor a honvédelem pártügy és pártpolitikai csatározások színtere lett. A "mi lett volna, ha…" meditáció ugyan célszerűtlen és történelmietlen, de épp ennek a bizonyítására — követve Perjés képviselőtársamat, aki szintén a történelemhez nyúlt — én is a történelemhez nyúlok. A középkorban a pártok ugyan egész mást jelentettek, mint ma, de a honvédelem akkor is lehetett a pártoskodás áldozata, a mai szóhasználato t alkalmazva pártpolitikai viták témája. Én szerencsémre olyan középiskolába jártam, ahol a hadtörténelem önálló, független és nagyon szigorú tantárgy volt. Megvan akkori hadtörténelmi tankönyveim egy része, és azokból tudom, hogy a muhi csatavesztést és m ajdnem országvesztést annak idején a megelőző pártviszályok, a központi akarat és hatalom hiányának a számlájára lehet írni. Mohácsnál a kellő időre nem érkezett meg Szapolyai János, aki később az ország egyik királya lett. Olvastam olyan történelmi vélemé nyt, hogy késése pártoskodási okokra vezethető vissza, bár ismerek olyan véleményt is, hogy objektív tényezők miatt nem tudott részt venni teljes csapata a csatában. A mohácsi csatát megelőző pártoskodás azonban tény, és ennek a hadvezetésre történő kihatá sa szerintem nem vitatható. Az 1848 — 49. évi szabadságharcból talán politikai, mondhatnám azt is, hogy pártpolitikai, de esetleg propagandacélból erőltetett Budavár bevételét említem, az erre fordított idő és a csapatösszevonás sajnos az ellenfelet időhöz j uttatta. Tudjuk, hogy a sportban is mit jelent az idő. A pillanatnyi és a propagandában felhasználható akkori sikerért tulajdonképpen valószínűleg mindent akkor veszítettünk el. Az első világháború végéről a honvédelmi törvény és a honvédelem pártpolitikai nehézségeiről és abból, hogy amiatt a haza védhetetlenné válik, már nem az esetleg ellentmondásos történelmi forrásokból, hanem szemtanúk beszámolójából kell néhány tényt említenem. A saját apám tapasztalatából, aki 36 hónap után győztesként tért haza, me rt az oroszokat megverték; és mi történt? Kisvárdán az ezred kipakolt — puskák gúlába, élelmiszerosztás — , majd utána az intakt 310es gyalogezred amikor a fegyverét magához akarta venni, gépfegyveres katonákkal, az úgynevezett akkori Tanácsköztársaság Kár olyihuszáraival találta magát szemben és azzal a paranccsal, hogy azonnal takarodjon haza mindenki. A pártpolitika győzött, és az a pártpolitikai szlogen, hogy "nem akarok katonát látni", nemcsak ezt, hanem nagyon sok hasonló intakt, ütőképes, harcedzett katonai alakulatot vert szét. (16.20) A Tanácsköztársaság, az úgynevezett Tanácsköztársaság vezetése is pártpolitikai céloknak alárendelve rendelte vissza hadseregét a felvidéki győztes hadjáratból — Bártfa, Eperjes, Kassa — , bízva abban, hogy a harc nélk ül átadott területek ellenértéke gyanánt párturalmukat a megmaradt országrészben megtarthatják. Ezzel a visszavonulással viszont a hadsereg megmaradt harci kedvét is teljesen tönkretették. Ha a Károlyiék által szétvert ezredek megmaradnak vagy azoknak egy része, akkor talán nincs Tanácsköztársaság, de mindenképpen más erőviszonyok alakulnak ki a Kárpátmedencében! Ahogy a törököket, Törökországot megnyirbáló seversi békét követően Kemal a megmaradt katonai erejére támaszkodva ki tudta erőszakolni a lausann ei szerződést, úgy a trianoni békét is minden bizonnyal követhette volna egy másik, egy második, a magyarságra kevésbé szégyenletes és végzetes, a török lausannei szerződésnek egy magyar megfelelője. Mindezeket mindenekelőtt azért mondtam el, hogy minden ki előtt megkíséreljem tudatosítani, hogy a honvédelem ügyében ha pártszempontok szerint történik a döntés, az az egész nemzetre, az országra, a hazára csak végzetes lehet. Sokan gondolják azt, hogy az ütőképes hadsereg, a katonai erő helyett a szerződéses garancia, a nemzetközi biztonsági ígéretek vagy a papíron megállapodott
