Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. szeptember 27. hétfő, őszi ülésszak 7. nap (325.) - Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - A helyi önkormányzatok 1993. évi új induló címzett támogatásáról, továbbá a felülvizsgált kórház-rekonstrukciókról szóló törvényjavaslat kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Vörös Vince): - SZÉL PÉTER, DR. (független)
451 Dunakanyar szennyvizének a tisztításáról, s még csak nem is azért — gondolom — , mert akár a korábbi kormány, akár a jelenlegi Kor mány oly nagyon szerette volna a Dunakanyart — bár szeretetre méltó — , hanem azért, mert meg kívánták védeni a fővárost, a főváros vízkészletét a szennyeződéstől. Ugyanis a Szentendreiszigeten, illetőleg a Dunakanyarnak ezen a részén található csáposkutak nagy része biztosítja Budapest, a főváros ivóvízkészletének jó részét, és ezek elnitrátosodása mindenféleképen olyan szituációt teremt, amely később komoly beruházásokat igényel, vagy pedig a fővárosi vízművek kerülnek ennél lényegesen kínosabb helyzetbe, mint amiben most vannak. Ez csak azért érdekes és kiemelendő, mert Sóvágó képviselő úr ugyan idézett egy paragrafust egy bizonyos törvényből, de ez a törvény tovább folytatódik, amit, ha megengedi a tisztelt Ház érdeklődő része, majd folytatni kívánok. (1 9.10) Ez a bizonyos beruházás, amely — ismétlem — tehát kormányprogramként elkezdődött, 1993 márciusában az első részében befejeződött. Ez az évszám azért érdekes, mert ez annyit jelent, hogy a jelenlegi Kormány átvállalta ennek a döntésnek, a korábbi korm ány döntésének az ódiumát, és az úgynevezett gerincvezeték létesítését finanszírozta minden további nélkül. Tehát gyakorlatilag elkészült a Dunakanyart és Pomázt összekötő gerincvezeték, ahonnan most már akadálytalanul hömpölyöghetne a szennyvíz Szentendre szennyvíztisztítójába, csak éppen nem fér be. Szentendre korábban "elégedett" város volt, tehát saját szennyvíztisztítóval rendelkezett, saját maga végtermékének az ellátása biztosítva volt, azaz egy kívülről ráruházott feladata félbehagyatta, és most azt mondják, hogy oldja meg úgy, ahogy tudja, csináljon vele azt, amit akar. De nem tud vele azt csinálni, amit akar, mert ez bizony pénzbe kerül. Tehát itt komolyan fölmerül az a kérdés — és itt idézném Sóvágó úr által citált törvényhely második részét — , ho gy vane válsághelyzet, vagy nincs válsághelyzet? Ugyanis az 1992. évi LXXXIX. törvény 1. §ának (2) bekezdése azt mondja, hogy a válsághelyzetek problémáinak a kezelésére az (1) bekezdés, tehát a Sóvágó úr által idézettektől eltérő körben is adható címzet t támogatás. Magyarul: megtöri azt a szigorú szabályt, amit az 1. § fölállít, pontosan azért, hogy bizonyos helyzetek kezelhetők legyenek, és ne kelljen ezekben a helyzetekben parlamenti döntésre várni, illetőleg 40%os önkormányzati támogatást — nem lévén ennyi pénz az önkormányzatnál — megkövetelni. Hogy igazam van, ezt a kétkedő kormánypárti képviselők felé azzal is szeretném igazolni, hogy az önkormányzati bizottság elnöke a vita során megkérdezte a Kormány jelen lévő államtitkárhelyettesét, mivel tudj a igazolni, hogy bizonyos alapfokú oktatási intézmények, amelyek alapvetően céltámogatási körben lennének megvalósítandók, itt most címzett támogatást kapnak. Erre a minisztérium képviselője — megítélésem szerint kicsit megvezetve a bizottságot is — azt a választ adta, hogy erre az 1993. évi L. törvény ad lehetőséget, amely bizonyos iskolákat kiemel a céltámogatási rendszerből, és azt mondja, hogy címzett támogatás keretében kell, hogy felépítsék ezeket. Nem szó szerinti az idézet, de a tartalma mindenfélek éppen pontos. Jelezni szeretném, hogy ez így nem igaz. Így nem igaz. Ugyanis az 1993. évi L. törvény nem azt mondja, hogy ezeket az iskolákat címzett támogatás keretében kell fölépíteni, hanem ez a bizonyos törvény azt mondja, hogy a Parlament vizsgálja me g annak lehetőségét, hogy címzett támogatás keretében hogy építhetők föl ezek az iskolák. Ez, ugyebár, nem ugyanaz. Mert ha azt mondom, hogy törvénytelen az a fajta előterjesztés, amit a Dunakanyar érdekében én tettem, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a Parlamentnek az 1993. évi L. törvénye alapján egyetlenegy válaszlehetősége lenne erre a bizonyos három iskolára, az, hogy nem, mert törvénytelen. Vagy pedig azt mondom, hogy elfogadom a válsághelyzetet mint fogalmat, amit senki nem definiált tulajdonképpen sehol. Ha pedig elfogadom, hogy ez létező fogalom, és elfogadom a Kormánynak azt a jogkörét, hogy ő ki tudja tölteni tartalommal, és azt tudja mondani, hogy itt márpedig válsághelyzetet állapítok meg ezért és ezért és ezt, áttörve a céltámogatási szabályt , címzettbe sorolom, akkor azt mondom, hogy igenis, a jelen szituáció is minimum annyira éles és annyira sürgős, hogy belefér az úgynevezett válsághelyzet
