Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-23

1497 Az Országgyűlés 23. ülése, 1983. október 21-én, pénteken 1498 ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés ! A beszámolóhoz több hozzászóló nincs. Méhes Lajos ipari miniszter elvtárs kíván szólni. MÉHES LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! A másfélnapos vita során 27 képviselő elvtárs szólalt fel. Valamennyi hozzászólásban tükröződött az elmélyült, felelősségteljes és széles körű munka, amellyel az elmúlt hetekben-hónapokban készültek a képviselő-társak erre az országgyűlési ülésszakra. Felidézték a Központi Bizottság júliusi határozatának több megállapítását, hivatkoztak tudományos irodalomra, hivatkoztak szakmai vitákra, hivatkoztak munkásvéleményre, de lényegében minden felszólaló elsősorban a saját tapasztalatára alapozva mondta el felszólalását. Természetesen hivatkoztak régebbi országgyűlési beszédekre is — egészen addig, hogy még Kossuth Lajost is idézték ebben a teremben! Azt hiszem, a legfontosabb mégis az volt, amit megállapíthatunk most a vita lezárásakor, hogy a tényeket bemutatták, joggal büszkén szóltak az ipar eredményeiről, higgadtan és tárgyilagosan beszéltek az ipar gondjairól és tájékoztatást adtak jövőbeni törekvéseikről. A felszólalásokból kiérződött az ipar szeretete, a hozzáértés ós a feladatok felelősségteljes vállalása. Ezt én mindannyiuknak, akik a vitában részt vettek, szívből köszönöm! Külön szeretném kiemelni az ipari bizottság munkáját ; azt a rendkívül aktív részvételt az egész előterjesztés előkészítésében, — azt az őszinte eszmecserét, amely az ipari bizottságban elhangzott, — azokat a legfőbb megállapításokat, amelyeket ott elmondtak, — azokat a javaslatokat, amelyeket ott hallottam és amelyekről Gorjanc Ignác elvtárs, a bizottság elnöke itt nagyon szavahihető, jó összefoglalót adott az országgyűlés előtt. Érdeklődéssel és tisztelettel végighallgatva a hozzászólásokat, nem is nevezhetem ezt vitának, — inkább alkotó eszmecserének ^minősíteném, hiszen teljes volt az egyetértés az ipar jelentőségéről, az iparban dolgozók elért eredményeiről, érdemeiről. Többen kiemelték az ipartelepítés kedvező hatását környezetükre, megyéjükre, településükre. Voltak, akik szívesen hallottak volna többet is saját ágazatukról, így például Kosztolánczi Jánosnó elvtársnő a ruházati iparról, vagy Eperjesi Iván elvtárs a bányászatról, különösen — ha jól értettem — a külszíni bányászatról. De ón ezt sem tekintem vitának, hiszen teljesen egyetértünk abban, hogy ezek az ágazatok nagyon fontosak, és természetesnek tartom, hogy ki-ki a maga területét tartja a legfontosabbnak. Ilyen szempontból Csapó Jánosné elvtársnőnek is igaza volt, aki a cipőt és ebből következően a bőripart szinte a kenyérrel azonos fontosságúnak tekintette. De kérem, fogadják el attól, akinek az a tiszte és szép hivatása, hogy az egész ipart képviselje, hogy az ipart egységes egésznek tekintse és annak minden részletét egyformán fontosnak tartsa. Hiszen nekünk éppen ez a dolgunk, mert csak egységes felfogással és egységes megítéléssel tudjuk elősegíteni az egészen belül a részek összehangoltságát, megfelelő arányait, és tudjuk felfedezni esetleges aránytalanságait is. Minthogy^vitáinknincsenek, ezért — azt hiszem — nem szükséges minden felszólalásra külön visszatérnem. Ehelyett néhány kulcsfontosságú, sok felszólalásban felmerülő témával csatlakozni szeretnék az előttem elhangzottakhoz. Legtöbben az iparban dolgozó emberek szerepével: a létszámmal, az érdekeltséggel, a szakképzéssel foglalkoztak. Űgy érzem, teljes volt az egyetértés abban, hogy a létszámcsökkenést termelékenység-növeléssel kell ellensúlyoznunk. Ezt hangoztatta például Gorjanc elvtárs. Abban is teljes volt az egyetértésünk, hogy ehhez a teljesítményeket jobban kifejező bérekre van szükség. Géczi János elvtárs, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek példájával igazolta, hogy a mai szerényebb bérezési lehetőségek mellett is mód van a jó szakemberek kiemelt anyagi megbecsülésére. Takács Imréné elvtársnő textilipari példával bizonyította, hogy a jobb szervezés milyen jelentősen javíthatja a termelékenységet. Mátyus Gábor és Haj mer Imre elvtársak arról szóltak, hogyan csökken az ipari értelmiségi munka iránti érdeklődés. Gajdos Ferenc elvtárs arra hívta fel a figyelmet, hogy a létszámcsökkenés néha túl gyors, vagy túlzottan koncentrálódik egy-egy vállalatra, sőt azon belül egy-egy ágazatra, szakmára. A létszámgondokat a legtöbb felszólaló összefüggésbe hozta a bérszabályozás problémáival. Ebben sincs vitánk, hiszen mi is tudjuk, hogy szükséges és ezért változtatni kívánjuk a bérszabályozás egyes elemeit, ahogy erről most legutolsó felszólalónk, Rácz Albert államtitkár elvtárs részletesebben szólt. Reméljük, hogy minél hamarabb enyhíthetők lesznek a melegüzemekben, a folytonos munkarendben és a három műszakban dolgozók bérezésének gondjai. Jóllehet központi intézkedésekre is szükség van, ismét szeretném hangsúlyozni, hogy a legfőbb megoldás a nagyobb teljesítmény és a teljesítmények következetesebb vállalaton belüli elismerése! Ezen van a hangsúly. Többen hangoztatták a szakmunkás-utánpótlás problémáit. Gajdos elvtárs elemezte az oktatás hiányosságait és sürgette: tegyük vonzóbbá az egyes szakmákat a fiatalok számára. Én ezzel teljesen egyetértek és a jelenségek okainak elemzését is társadalmilag szükségesnek tartom. Űgy vélem, ez a gond túlnő az ipar lehetőségein és az iparban megoldható kereteken. Hiszen, amikor a gyermekek arról döntenek, hogy gimnáziumba mennek, vagy szakmát tanulnak-e, akkor tulajdonképpen még nem a gyermek dönt, hanem rendszerint a szülői felfogás, a szülői gondolkodás határozza meg a pályaválasztást. Tehát a gondunk tulajdonképpen valahol ott van, hogy a szülőknek, nekünk a saját felfogásunkban nincs elég presztízse a szakma tanulásának! Meg kell ebben változnia társadalmi közfelfogásunknak is! A szakmunkáshiányt felnőttek képzésével próbáljuk pótolni. Örvendetesen növekszik is "a felnőtt vizsgázók száma, de sajnos, nem annyira, hogy ellensúlyozni tudná a fiatal szakmunkástanulók számának a csökkenését. Úgy vélem, a vállalatok is többet tehetnének azért, hogy a hozzájuk kerülő fiatal szakmunkások jobban beilleszkedjenek a munkáskollektívába, és jól érezzék magukat az új munkahelyükön. Akkor talán kevésbé kívánkoznának el onnan. Négy képviselőtársunk is foglalkozott az ipari árrendszer kérdéseivel. Tollár ós Hegedűsné elvtársak hangsúlyozták, hogy az árban nem fejeződik