Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-65

Az országgyűlés képviselőházának 65. Az történt t. i., hogy a Madarász-utcai ( állami lakótelepnél, amely tizenhat esztendővel ezelőtt épült fel, a helyi hatóságok, éspedig úgy a kormányzat, mint a város részéről kiküldött közegek, — egyrészt az államépítészeti hivatal, másrészt a székesfőváros és a kereskedelemügyi minisztérium szakközegei — megállapították azt, hogy ezek a lakások, illetőleg ez a ház a beomlás veszélye előtt áll, és a^ lakók érdeke, illetőleg személyi biztonsága kívánja meg azt, hogy a kilakoltatások eszközöltessenek. En nem a kilakoltatások ellen emelek szót, mert hiszen senki sem vállalja a felelősséget az emberéletért, ha ezek az intézkedések késedelmesek, hanem igenis azért emelek szót, mert «most már ötödik napja, és ezeknek a kilakoltatott egyéneknek részére állandó, illetőleg végleges lakás még nem biztosíttatott. Ez a lakótelep az állani tulajdona. Az előbb említettem a hatáskörök és kötelességek kérdését, hogy t. i. ennek a mikénti magyarázata az oka annak, hogy ez a kérdés még

; mindig nem intéződött el véglegesen. Engem, őszintén megvallva, nem is ez érdekel, hanem egyrészt — amint mondottam — az, hogy méltóztassék intézkedni aziránt, hogy a kilakoltatottaik a lehető legsürgősebben végleges hajlékhoz jussanak, másrészt pedig az érdekel, hogy mindazideig, amíg ez nem fog megtörténni, méltóztassanak intézkedni aziránt, hogy ennek a 400 léleknek megfelelő ellátása biztosíttassék. Mélyen t. Ház! Magam is voltam a helyszínén és láttam, tapasztaltam, hogy mind a város, mind a kormányzat, illetőleg a belügyminisztérium részéről történtek intézkedések éspedig helyes intézkedések abban az irányban, — bár mondhatom, hogy nagyon kellemetlen volt, amikor este 6 órától 11 óráig zuhogó esőben történtek ezek a kilakoltatások — hogy már az első napon se maradjon senki hajlék, illetőleg fedél nélkül. De viszont azt a helyzetet, amely akkor adódott elő, én nem tudom sehogy sem véglegesnek tekinteni, ennek haladéktalan megváltoztatását kérem és kívánom az igen t. kormánytól. Mert például a Madarász-utcai telepen az egyik pavillonban két szoba-konyhás lakásban, nem kevesebb, mint 7 család, —« 14 felnőtt, 41 gyermek, Összesen 55 személy — zsúfoltatott össze. (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) Egy másik helyen egy kis óvodában, ahol egy kis terem van és egy kis szoba, 27 család helyeztetett el, 55 felnőtt, 92 gyermek, összesen 147 személy. Hogy ez így marad egy vagy két napra, talán meg tudom érteni, de nem tudom megértem és helyeselni, hogy immár az ötödik napon miért nem méltóztatnak olyan intézkedést kiadni, hogy ezek a családok megfelelő hajlékhoz jussanak. Meg kell állapítanom, hogy ebben a kérdésben annak ellenére, hogy hatásköri összeütközéseket látok a város és az állam között, mégis mindkét részről történtek bizonyos helyes intézkedések. Egyrészt az állami lakótelep kirendelt gondnoka mindent megtett, éjjel-nappal^ helyesen intézkedett és a rendelkezésére álló eszközöket felhasználta; a gyermekeknek tejet adott, a családoknak pedig a kormányzóné ő főméltósága akciójából, ő főméltósága rendeletére több mint 2000 élelmiszer jegyet adott ki. Ez a tény az egyik oldalon. De viszont tény a másik oldalon az, hogy a városnak, minthogy az a ház állami tulaj don

% nem kellett volna olyan messze elmenni a segítségben, mint ahogy helyesen elment. A székesfőváros ugyancsak élelmiszer jegyeket osztott ki. ülése 1935 november 27-én szerdán. 267 A székesfőváros a tarnál pusztán egy telefonkérésre rögtön 18 családot helyezett el. Azonkívül a főváros ezen a nyomortanyán, — mert hiszen^ csak annak nevezhető — kiterjesztette az ebédeltetési akciót. Csak az tudja megérteni, megszívlelni és érzékelni, hogy micsoda lehetetlen állapotok vannak odakinn, aki maga a helyszínen járt és azt megtekintette. Kérem az Igen t. belügyminiszter urat, méltóztassék eltekinteni attól, hogy ezek a hatáskörök és kötelességek most miképpen ütköznek össze, és méltóztassék minél hamarább intézkedni aziránt, hogy az állam tulajdonát képező házakban az állam gondoskodjék arról, hogy ezek a kilakoltatottak minél hamarább hajlék alá kerüljenek. Nagyon jól tudom,^ hogy a székesfővárosnak és az egyes községeknek kötelességük az ínségeseket ellátni, azonban csakis a teljesítőképességnek a határáig. Már pedig Budapest székesfőváros a múltban és a jelenben is mindent megtett és a jövőben is meg fog tenni aziránt, hogy a főváros Ínségesein segítsen; messzemenőleg túlment a jelenlegi helyzetben is a teljesítőképesség határán az Ínségesek ellátásánál és azoknak lakáshoz való juttatásánál, akik hajlék nélkül maradtak, úgyhogy a főváros most már alig-alig tud továbbmenni ezen a téren. Kérem az igen t. belügyminiszter urat, hogy méltóztassék megadni a módot arra, hogy a székesfővárosnak errea célra az anyagi eszközök is rendelkezésére álljanak, amely anyagi eszközökről a székesfőváros az Ínségesek megsegítése és a róluk való szociális gondoskodás terén a múltban is olyan messzemenőleg gondoskodott, Kéremi az igen t. miniszter urat, hogy azokat a hajléktalanokat a legrövidebb idő alatt méltótassék végleges hajlékhoz juttatni, és addig is (méltóztassék azokat a segélyezéseket, amelyek ma fennállanak, továbbra is fenntartani. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólni! vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: T. Képviselőház! A Homonnay Tivadar igen t. képviselőtársam által felhozott ügyet ismerem az első perctől fogva és ismerem ennek a kérdésnek egyéb vonatkozásait is úgy személyes tapasztalatok alapján, amennyiben kint voltam ezeken a lakótelepeken, mint teóriában. A konkrét helyzet a következőképpen áll. A hivatalosan arra illetékes hatóság megállapította, hogy életveszélyes ebben a Madarász-utcai barakkban való tartózkodás. Az iparügyi minisztérium szakvéleményének kikérése után el kellett tehát rendelni a kilakoltatást. Az ilyen kilakoltatás természetesen nem öröm sem annak, akit kilakoltatnak, sem pedig annak, aki kilakoltat, azonkívül pedig a lakók egy részének nincs meg az a belátása sem, hogy egy váratlanul és mindenki hibája nélkül előállott helyzetben kénytelen kellemetlenségeket a nyakába venni. Tény, hogy a lakók a kilakoltatásra vonatkozó felszólításnak eleget tenni nem akartak. A legnagyobb tapintattal és jóakarattal sikerült ezt a kilakoltatást véghezvinni, és annak a rendőrlegénységnek, amely ott résztvett ebben a kilakoltatásban, itt fejezem ki köszönetemet, mert személyes sértések özöne mellett is hidegvérüket megtartva, szociális érzékkel és gyönyörűen intézték el ennek a kérdésnek igen keserves részét. A kilakoltatás azonnal megtörtént az emeletről, amelyet azért kellett rögtön kilakoltatni, mert az a nyomás is számít ott, amely