Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-352

Az országgyűlés képviselőházának 35 hiszen ha az alapbért aranykoronával számítanám, ez a százalék természetesen még jóval alacsonyabb volna. Ehhez a kérdéshez nem kívánok hozzányúlni. A kérdés egy részének megoldása ott rejlik, hogy az olyan ágazat lakástermelést kell majd elősegíteni, ami, nézetem szerint, a székesfőváros feladata, hogy azok, akiknek fogyasztóereje lényegesen megcsökkenvén, a kötött forgalomban még ezt a mérsékelt lakbért sem tudják megfizetni, azok mérsékeltebb lakbér mellett ilyen fővárosi vagy állami telepen nyerhessenek elhelyezést. A lakbérnemfizetés vagy más címen hozott bírói ítéletek hatályának felfüggesztéséről is nagyon gyakran esik szó. Ezt a kérdést is bátor vagyok egy mondattal elintézni. Nekem^ és a kormánynak bírói érvényes,. jogerős^ ítéletek, illetőleg mivel ez nem jó szó: jogálló ítéletek felfüggesztéséhez nincsen jogunk. En mindössze azt tehetem meg, hogy a jogálló ítéletek végrehajtásához nem adok közeget, amennyiben t. i. a bíróság tőlem ilyent kérne. Ehhez van jogom. A lakásügyi főosztály -miniszteri biztosságát tehát utasíthatom, —, amint meg is tettem, — hogy az ilyen jogálló ítéleteket saját hatáskörükben, tehát az állami lakótelepeken, csak abban az esetben hajtsák végre, vagy engedjék végrehajtani, amely esetekben nyilvánvaló, hogy az illető tudna, de nem akar fizetni, mert azért ilyen esetek is vannak. Minden más esetben, amennyire csak lehet, a szociális szempontokat próbáljuk érvényesíteni. Ismétlem azonban, hogy a független bírói végérvényes ítéletek hatályát nekem nincsen jogom s a kormánynak sincs joga semmiképpen sem módosítani vagy felfüggeszteni. T. Ház! Körülbelül ezek azok a kérdések, amelyek t. képviselőtársam interpellációjának nagy komplexusába beletartoznak és amelyek az én tárcámat közvetlenül és nagyjában érintik. Ismétlem azt, amit ezelőtt egynéhány héttel voltam bátor ebben a matériában elmondani, hogy tulajdonképpen az én feladatom, a szociálpolitikus feladata, a mostani gazdasági helyzetben már teljesen átment a gazdasági tárcák minisztereinek kezébe. A szociálpolitikus feladata megszűnik abban a pillanatban, amikor nincsenek meg a szükséges gazdasági adottságok ahhoz, hogy a szociálpolitikus ágálhasson, teremthessen, vagy intézményeket tarthasson fenn. A munkahiány ellen az egészséges gazdasági élet a legjobb orvosság. Munkaalkalom, kereseti lehetőség, a fogyasztó erő növelése a kereseti lehetőségek megadásával, ez a legeslegjobb orvosság. En magam is ezt az orvosságot várom, sürgetem, kérem, és kérem a t. Házat, hogy az interpellációra adott választ tudomásul venni szíveskedjék. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr óhajt szólani. Bud János kereskedelemügyi miniszter: T. Képvislőház! Ha a népjóléti miniszter után én szólalok fel, teszem ezt azért, mert Peyer igen t. képviselőtársam interpellációjában, amikor a munkanélküliségről beszélt, egészen helyesen, szóvátette a nagyobb és erősebb közmunkák kérdését. (Halljuk! Halljuk!) En viszszaemlékszem arra, hogy körülbelül két hónapja foglalkoztunk hasonlóképpen ezzel a kérdéssel és én akkor rámutattam azokra a tervekre, amelyekkel a kormány ezt a kérdést, a munkanélküliség kérdését bár nem megoldani, de mindenesetre lényegesen enyhítni óhajtja. (Halljuk! Halljuk!) Sajnáltam azt, hogy különösen baloldali igen t képviselőtársaim akkor bizonyos szkepszissel fogadták azokat a beje2. ülése 1930 február 12-én, szerdán. 69 lentéseket és tulajdonképpen inkább mint terveket bírálták el azokat, nem mint valóságokat. A magam részéről csak arra akarok rámutatni, hogy a kormány tisztában van a nehéz gazdasági viszonyokból folyó munkanélküliséggel és a maga részéről kész minden intézkedést megtenni, amely ennek enyhítésére és csökkentésére alkalmas. Éppen ezért nem is fogok én sem foglalkozni igen t. képviselőtársam adataival, nem azért, mert hiszen nem ismerem most hirtelenében annyira részletesen azokat, de másrészt talán sok vita is keletkeznék közöttünk, mert én például a munkanélküliségnek azt a percentuális kialakulását, amelyet igen t. képviselőtársam előadott, nem egészen fogadnám el, t. i. nem egészen helyes az összehasonlítási alap, de nem foglalkozom azért, mert én az érdemre kívánok súlyt helyezni, hogy t. i. tulajdonképpen mit kívánunk tenni a munkanélküliség kérdésében. Abban a kedvező helyzetben vagyok, hogy ez alkalommal egypár igen erős, konkrét cselekvést kívánok a t. Ház tudomására hozni, amelyek — azt hiszem — tényleg alkalmasak lesznek arra, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetet lényegesen enyhítsék. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak emlékezni, körülbelül decemberben foglalkoztam a Ház előtt az útépítés kérdésével. Annak idején bejelentettem azt, hogy milyen módon kívánok eljárni, ma már konkrétumokról beszélek. Méltóztatnak tudni azt, hogy az ősz folyamán, helyesebben inkább még a nyár végén meghirdettem 1200 kilométer út építését. Erre beérkeztek a pályázatok, azoknak egy részét, még pedig 17 millió pengő értékben, elfogadtuk, a többire vonatkozólag pedig a pályázatok a tegnapi napon érkeztek be, és amint látom az anyagot, körülbelül tlZ cl helyzet, hogy rövid időn belül ebben a kérdésben is tudok majd dönteni. Ezen a réven tehát három évre eldől az állam részéről való útépítés munkája; 17 millió pengőnyi értékű útépítést már kiadtunk, most következik körülbelül 33 millió pengőnyi értékű, úgy, hogy 50—54 millió pengő között fog váltakozni az az^ összeg, amellyel az állam három^ éven át útépítés formájában ellátja az országot. Ezek a munkák ennek a hónapnak folyamán meg fognak indulni, a munkanélküliségen tehát lényegesen enyhítünk. Ha vissza méltóztatnak emlékezni, ^ mint közgazdasági miniszter a kormány részéről ezzel kapcsolatban bejelentettem, hogy több, mint ezer községe van az országnak, amelyek sem valamely útvonalba nem kapcsolódnak bele, sem vasúthoz nincs kivezető útjuk. En felszólítottam a vármegyéket, terjesszenek elő javaslatot ebben a »tekintetben, mert a pénzügyminiszter legerősebb támogatására számíthatok. Ezek a javaslatok beérkeztek s közel 5000 kilométernyi utat kérnek. Ezt nem tudjuk elfogadni, mert egyrészt félek, hpgy bizonyos túlzás van benne, másrészt pedig bizonyos elvet is kívánok érvényesíteni ezeknél az útépítéseknél, hogy bizonyos határon túl ne terheljék meg a vármegyék közönségét, mert különben nem fogják elbírni azokat a terheket, amelyek ebből származnak; határt kell tehát szabni ezeknek az útépítéseknek. Amint azonban látom, ezen a határon belül is nagy terjedelmű útépítésről lehet szó: 1500—2000 kilométer út építéséről. Ezek a javaslatok most vannak elbírálás alatt; a rendszert, amelyen ezek költségeinek fedezése alapul, méltóztatnak tudni: egyharmadrésszel a megye, egyharmadrésszel a község, egyharmadrésszel az állam járul hozzá a költségekhez. Törekvésünk az, hogy ha lehet, tőké10»