Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-595

À nemzetgyűlés 595. ütése 1926. csak 1550-ig- volt igy!) 1608-ig volt igy, t igaz­ságügyniinister ur, mert ha _ néha a főnemes­ségnek tetszett is Achillest játszani és félre­vonult a maga sátorába, azért a törvényes alap mégis csak az volt, hogy az ország nemesi és főúri társadalma egyhelyre gyűlt össze és ha később a megyék éltek is azzal, hogy csak elect! nobiles-eket küldtek az országgyűlésekre, ez nem jelentette azt, hogy a többi nemesnek pedig tilos volt ott megjelennie. Minden nagy királyunk idejében tehát még egy táblás volt a törvényhozás s csak az 1608. évi koronázás utáni I. tcikkel. kezdődik a két­táblás rendszer. De milyen Magyarországon kezdődik? Mohács után vagyunk, a török ráter­peszkedik az ország nagy részére, Erdély külön áll. Akkor a megmaradt kis foszlányok és a királyi hatalom megalkotják a főúri táblát, a főpapi táblát, a főrendiházat. Olyan defektu­sokban szenvedett már a megalakulás is, ame­lyek sokkal nagyobbak, mint amilyen defektus az, hogy mi most csonka Magyarországon nemzetgyülésesdit játszunk. És játszunk ugy, hogy mi majd igen szivesen vesszük, ha az egész országnak országgyűlése vagy nemzet­gyűlése valamikor együtt fog ülni, _ szivesen vesszük azt, hogy majd azok azt mondják, hogy semmire sem voltunk jog'osultak, mert az országnak egy kis foszlánya, egy kis darabja volt csak, amely rendelkezett. Akkor még kisebb foszlánya volt ennek az országnak, közepén ott volt a török, egész ke­leti része különállót! s csak néhány kis fosz­lány megye volt a Felvidéken, egy kis sáv s ezek csinálták az 1608. évi koronázás utáni I. teikket. És kinek a segitségével csinálták? Egy olyan urolkodóház segitségével, amely 1541-ben egyszerűen adás-vétel utján jutott hozzá ehhez az országhoz. Méltóztassanak megkérdezni a történetirókat: Spanyolországban a legutóbbi időben találták meg az alkulevelet, amelyben elmondatik, hogy melyik pap, melyik püspök­séget kapja, melyik főúr melyik uradalmat, birtokot kapja meg, sőt hogy biztosabbá tegye magát a Habsburgház, még a püspökök utód­jának utódját is kijelölték, hogy milyen szuk­cesszió mellett következnek egymásután a püspökök. De egyébként is ez az egész korszak, mig csak fel nem szabadultunk, az önkénynek, az elnyomásnak a korszaka volt, a szuronynak uralma, a könnynek, a vérnek uralma. Az eper­jesi törvényszék ideje, Rákóczi száműzetésének és meggyalázásának ideje, a Martinovicsok ki­végzésének ideje, később pedig Arad, Kufstein, a Neugebäude, Olmütz ideje volt. Az eltiprás, a meggya lázas, a megszégyenítés ideje volt ez, t. Nemzetgyűlés. Ezt a multat nevezzük mi ősi­nek, amikor nem a nemzet akaratában gyöke­rezett a törvény, amikor tehát az alkotmány lé­nyege sértve volt — amint a ministerelnök ur is kifejezte? Ez a mi ősi alkotmányunk? Soha sem láttam egy nemzetet sem, amely a maga szégyenét tartotta volna meg jogforrásának, jogalapjának, tradicióinak. Hiszen ebben az országban mérgezés folyik, a magyar önérzet tiprása folyik, amikor arra akarják megtaní­tani ezt a nemzetet, hogy ezek neki tradíciói, hogy az ő tradíciói a bécsi kapucinusok kriptá­jában fekvő egy csomó csontváz, azoknak az embereknek csontvázai, akik ezt az országot mindig csak ölték, gyilkolták és végül elpusz­titották, egyharmadországgá tették. Ezt nevezik önök ősi alkotmánynak? Azért nem fogadhatjuk el ezt az 1608-tól idáig való korszakot az ősi alkotmány korsza­évi november hó 8-án, hétfen. 221 kának, mert az a felsőtábla, amely azóta itt Magyarországon működött, egyszerűen nemzet­ellenes irányban működött, szembeszegült a nemzet minden érdekével, Vágyával, érzelmei ­vei. Az önkénynek, a szuronyoknak törvényho­zása volt az, a nemzet akaratából teljesen kü­lönvált törvényhozás. Az ilyen törvényeket nemhogy tradicióknak, hanem még érvényes törvényeknek sem fogadhatjuk el. Épen az önök soraiból hivatkozott itt Wolff Károly t. képviselőtársam arra, amire én ebben a Házban már igen sokszor hivatkoz­tam, hogy a forma maga nem teszi még tör­vénnyé a törvényt, ha az az erkölcsi renddel ellentétben áll. Hivatkozott az 1715. évi tör­vényre — amelyre én is sokszor hivatkoztam — amely Rákóczi Ferencet expatriálta, haza­árulónak nyilvánitotta és jószágait elkobozni rendelte. Hivatkozott az 1879. évi L. tc-re is, amely expartriálta Kossuth Lajost s kimondta róla, hogy megszűnt magyar állampolgár lenni. Mi az ilyen törvényeket soha sem ismerhetjük el érvényes törvényeknek, amig magyar sziv dobog bennünk és amig a magyar érzés regulái szerint gondolkozunk. Akkor miért tradicióink az 1608-tól idáig való törvények, még azok is, amelyek nemzet­ellenesek voltak? Láttuk a felsőtáblát felvo­nulni a legjobb magyar emberek ellen, láttuk felvonulni még a magyar nyelv ellen is, ugy, hogy csak 38 üzenetváltás stb. után lehetett el­érni, hogy ennek az országnak törvényhozási nyelve magyar legyen. Érdemtelenségből, sőt bűnökből sohasem származhatik jó. Miért hi­vatkoznak az 1608. évi koronázás utáni I. tc-re és annak fejleményeire, hogy ezek tradicióink? Nincs meg tehát a nemzeti múltban nem­zeti tradicióink között a kétkamarás rendszer s ezért is ragaszkodnunk kell a nemzetgyűlés­hez. Ennél is van egy szerencsétlenebb érve a javaslatnak a felsőház mellett. Az, hogy ez azért szükséges, hogy az intelligencia befolyá­sát biztositjuk. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Igaza van t. képviselőtársamnak, hogy ennél nagyobb szédelgést, ennél nagyobb bűnt és szerencsétlenséget, mint amit ez a kijelentés tartalmaz, elképzelni sem lehet. A t. pap-minis­ter ur. Vass József minister ur járja az orszá­got és mindenütt arról beszél — ami persze nincs összhangzásban az ő tényeivel — hogy nem szabad lövészárkokat ásni, nem szabad frontokat csinálni az országban. Hát mikor az intelligenciát kidesztillálják az ország organiz­musából egy külön kaszttá, mi egyéb ez, mint lövészárkok mint szembeállítása osztá­lyoknak és — ami még nagyobb bűn — most már a polgári osztálynak a polgári osztály­beliekkel, ami társadalmilag sincs meg, még tényként sem szerepel, nem hogy jogintézmény­nyé kellene tenni. Ez a kihivás az ország mil­lióival szemben és prédául való odadobása az intelligenciának, hogy a tömegek gyűlöljék meg, amint mindenféle ilyen privilégiumnak, kivételes helyzetnek, kedvezésnek vég3 ez szo­kott lenni. De az intelligencia nem is kér ebből a védelemből. Visszautasítja ezt a veszedelmes tant azért is, mert nem akar különválni a ma­gyar néptől, mert nem akarja, hogy mestersé­gesen tartsák femi, hanem a maga érdemével akar magának létjogosultságot biztosítani eb­ben az országban. Hogy mi az a középosztály, intelligen­ciavédelem, erre nézve hadd ismertessem meg Kossuth Lajos álláspontját, amely, tekintve származási helyének tekintélyét is, talán mégis csak nagyobb értékű gróf Bethlen Istvánnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom