Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-415
À nemzetgyűlés à iL ülése Ú2i Friedrich István: Én nem abban a tudatban beszéltem, hogy eltérek a tárgytól, mert amikor választójogról és "u.i képviselőház statuálásáról beszélek (Szilágyi Lajos: Színvonalról!), amikor a háznak arról a színvonaláról beszélek, melyet az igen t, képviselő urak is sürgetnek, nem esem bele abba a hibába még az u;i házszabályok szerint sem, hogy eltérek a tárgytól. Sőt figyelmükbe aján]ok még valamit. Mikor Lendvai képviselőtársam egyszer ilyen hasonló kritikát mondott, akkor a mélyen t. többség és magunk is azon az állásponton voltunk, hogy ki kell adnunk őt. (Úgy van! half elől.) A ház ki is adta, a bíróság el is Ítélte, azt hiszem, két és fél millió koronára. Ez az eset, minthogy a ház elnökétől származik, nézetem szerint még súlyosabb megítélés alá esik. (Szilágyi Lajos: Reméljük, hogy az elnökség perbe fogatja Scitovszky Bélát!) T. Nemzetgyűlés! Amikor ezt a javaslatot átolvastam, arra a meggyőződésre jutottam, hogy az két célt szolgál (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) és két alapgondolatból indul ki. Az egyik az, hogy a polgári társadalmat megvédje, a másik pedig, hogy a társadalmi egyensúlyt biztosítsa. Ezt a két főcélt ugy állítják be, hogy ez egyenlő a nemzet és haza érdekeinek megvédésével. A javaslat két részre osztja a nemzetet. Az egyik a polgári társadalom, a másik pedig az azon kívül eső munkásság. Az elsőről megállapítja az indokolás, hogy hivatásánál, hagyományainál, képzettségénél, világfelfogásánál és létérdekénél fogva alkalmas arra, hogy a törvényhozásban vezetŐKzerepet játsszék. A munkástársadalomról azonban épen ellenkező felfogáson van az indokolás. A munkásságot egyéb kategóriákkal, amelyekről szintén szólni fogok, a nem kívánatos elemek közé sorolja, mocsárnak nevezi és attól fél, hogy ebben esetleg a magyar géniusz el is süllyed. Hivatkozik az indokolás a forradalmak és az összeomlás tanúságaira. Én nem látom a polgári társadalmat olyan erős sziklának, amelyre egyedül fel lehetne építeni az egész magyar jövőt. Ne méltóztassék hivatkozni a forradalmak tanulságaira. Én a forradalmak alatt ugy láttam, hogy a polgárság nem viselkedett mindenütt ugy és nem bizonyult olyan gerincesnek, mint kellett volna. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) Emlékszem a riadó-alakulatokra. Ha akkor meg lehet alakítani a riadó-alakulatokat, soha Magyarországon bolsevizmus ki nem tör. (Meskó Zoltán: Megriadt a polgárság, az volt a baj!) De miért nem lehetett megalakítani? Azért nem, mert nemcsak a polgár nem állt be a riadó-századokba, hanem, sajnos — és ezt szomorúan kell bevallanunk —, a tiisztikar egy nagy része sem" volt erre kapható, sőt beléptek épen a szociáldemokrata pártba. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Emlékszem egy szomorú esetre. Amikor Szatmárnémetiben a székely hadosztályt megszerveztük, ez a hadosztály ott állt 12.000 emberrel, muníciójuk, ágyújuk, mindenük volt. Azt terveztük, hogy kiindulunk Szatmárnémetiből s a hadosztály Budapestre jön és rendet csinál. Gondolkoztam, hogy kik azok az alkalmas székely politikusok, akiket oda lehetne küldeni a székely hadosztályhoz, hogy azzal együtt működjenek. (Ulain Ferenc: Bethlen István!) Tárgyaltam erdélyi politikusokkal — nem akarom valamennyinek à nevét elmondani —, tárgyaltam' Ugrón Gáborral, Urmánczyval és másokkal, beszéltem akkor Károlyi Mihállyal is erről a dologról. Azt mondtam neki, hogy ha észre nem tér, most már jön a leszámolás. Azt >. évi május hó 25-én, hétfőn. 165 vettem észre, hogy Károlyi Mihály meghökkent. Ha akkor ez sikerül, akkor az egész magyar történelem utolsó fázisa más irányt vett volna. Kerestem azután egy jó vezérkari főnököt. Ajánlottak nekem egy jó vezérkari főnököt, aki azóta nagy szerepet is játszik Magyarországon, és el is küldtem hozzá valakit Szegedre azzal a kérelemmel, (Egy hang a baloldalon: Ki volbf) — nem fontos — hogy menjen el Szatmárnémetibe, vegye át ott a vezérkari főnökséget és a többit bízza Kratochwillra. Az én küldöttem visszajött azzal, hogy baj van Szegeden, a kiszemelt vezérkari főnök ur épen m est halad a proletár felvonulás élén és a tömeg énekli lelkesedéssel: „Ez a harc lesz a végső!" Tisztelt Nemzetgyűlés! Higyjék el nekem, a tömegek, a munkások, a földmivesek már akkor is kaphatók lettek volna a leszámolásra és szégyennel kell bevallanom, én, akinek^ akkor ezek a tervek mind a kezemben voltak, és minden hatalmam is megvolt, nem voltam képes semmire. Miért? 1 Nem kaptam megfelelő intelligens embereket, akik odaálltak volna ennek a leszámolásnak irányitóiul. (Eckhardt Tibor: Akkor is a középutat keresték!) Önök apellálnak a polgárságra, mint megdönthetetlen sziklára 1 ! Tévedni méltóztatik. Én nem tettem fogadalmat a köztársaságra és azt mondottam: nem megyek nektek esküdni, mert ez csak ki van kiáltva, de nincs megcsinálva. De kikiáltották a köztársaságot, és a polgárság elment oda, nemcsak védelme alá helyezte magát, hanem őszinte meggyőződéssel fel is esküdött az akkori köztársaságra. (Mozgás a jobboldalon.) A polgári társadalomban akkor semmi polgári meggyőződés nem volt. És miért? Azért, mert a polgárság teljesen elpuhult. (Maday Gyula: Szó sincs róla! Mi voltunk a fronton, a polgári társadalom! A munkásság itthon volt a műhelyben! — Zaj és mozgás a haloldalon. — Maday Gyula: Csak tájékozatlan volt akkor a polgárság, nem tudta, hogy nemzeti irányban feilődnek-e a dolgok, vagy nem! — Brozdy Győző: Ma sem tudja! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Friedrich István: Azt mondja az igen 1. képviselő ur, hogy a polgárság még akkor nem volt tájékozva, hogy a polgárságot félrevezetlek. T. képviselőtársam, engedje meg, hogy egészen őszintén és nyíltan elmondjam erről élettapasztalataimat. Azt hiszem, ez kötelességem, mint olyan politikusnak, aki ilyen helyen állottam, és talán a legkritikusabb pillanatokban tehettem volna olyasmit, amit kötelességem lett volna, de nem tudtam ezt megtenni, és ha ma valaki ezért felelősségre von, csak azt felelhetem: azért, mert a polgárságban nem találtam támaszt. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Kiss Menyhért: Ugy van ma is!) Mikor a kommün kitörése előtt a Károlyikormány választásokat akart elrendelni (Zaj. — Hátijuk! Halljuk!), akkor Vass Józseffel, Ernszt Sándorral, Pallavicinivel, Kubinek Gyulával, Meskó Zoltánnal megalakítottuk a polgári frontot. Lajstromos választás volt tervezve, tehát ebben a polgári frontban egységesen állítattunk volna jelölteket. Én Ernszt Sándorral együtt a pestmegyei listán voltam listavezető. Nem tudtunk azonban seholsem beszélni, mert leterrorizáltak. Erre én megszerveztem az ellenterrort és kimenteni két-három ülésbe. Jobbról-balról előkerültek a fütykösök, de végre mégis beszéltem. A polgárság azonban akkor arra az álláspontra helyezkedett: ez nem nekünk való, verekedni nem akarunk (Rassay Károly: Nem a fejét, csak a kalapját féltette!), inkább jöjjenek a szociáldemokraták. w>
