Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

A nemzetgyűlés 374. ülése 1925. évi február hé íí-én, szerdán* 28J Elnök: Szólásra következik! Petrovits György jegyző: Petrovácz Gyula! Elnök: A szó Petrovácz képviselő urat illeti. Petrovácz Gyula: T. Nemzetgyűlés S A kereskedelmi tárcának bárom olyan kérdésével szándékozom foglalkozni, amelyekre sem az egyébként mindenre kiterjedő előadói beszéd, sem a minister ur expozéja egyáltalán nem nyilatkozott, nevezetesen először az ipari oktatás kérdésével, másodszor az építőipar mai helyzetével, és harmadszor a rádió-kérdés rendezetlen voltával. A kereskedelmi tárca költségvetésének 9. címe ezt a. nagyhangn nevet viseli: Ipari és kereskedelmi szakoktatás. Mindenekelőtt kénytelen vagyok megállapitani, hogy ez a cím a tartalmat egyáltalán nem fedi, ebben a kereskedelmi szakoktatásról egyetlenégy tétel sem gondoskodik, köztudomású lévén, hogy a kereskedelmi szakoktatás a kultusztárcához tartozik. Ennek következtében a kereskedelini szakoktatás költség-ei ebben a címbein nem foglaltatnak benn. Konstatálni kívánom meg azt is, hogy az ipari oktatás sem foglaltatik teljes egészében benne. Az iparoís tanoncoktatás megint csak a kultuszministeriumhoz tartozik, ugy hogy tehát magának az ipari oktatásnak is csak magasabb tagozata, vagy mondjuk helyesebben: középtagozata tartozik ide, mert hiszen az ipari oktatás alsó tagozata a tanoncoktatás, a felső tagozata a műegyetem, tehát itt csak az ipari oktatás középső tagozatáról lebet szó és arról van ebben a költségvetésben gondoskodás. Szomorú szívvel kell megállapítani azt, hogy ipari oktatásunkat Trianon rettenetes megosonkulás elé állította, szomorú sziwei kell megállapítani, hogy amíg nagyMagyarországon 29 ipari szakoktatási intézet volt, addig ma csonka Magyarországon csak 11 maradt, mert hiszen a trianoni okmány következtében elvesztettük a kassai felsőipariskolát, az aradi, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, temesvári, brassói állami fa- és fémipari szakiskolákat, elvesztettük az igiói szakiskolát, a szatmárnémeti, eperjesi, besztercebányai, gölniebányai, pozsonyi, fiumei, székelyudvarhelyi, ungvári, zalatnai és késmárki ipari szakiskolákat, vagyis ipari oktatási intézeteinknek körülbelül 62%-át, és csak 38 százalék maradt meg- csonka országunk területén. E miatt nem csupán a trianoni hatalmakat hibáztatom, de hibáztatnom kell a kereskedelmi kormányzatnak azokat a régmúlt szerveit is, amelyek általában arra törekedtek, hogy összes iparoktatási intézeteinket a perifériákon helyezzék el, úgyhogy a nagy magyar alföldi városok iparoktatási intézethez jutni soha nem tudtak. Nem ismerek egyetlenegy nagy alföldi várost sem, Szegedet kivéve, ahol iparoktatási intézetünk volna; sem Kecskemét, sem Nagykőrös, sem Kalocsa, sem Baja, Kaposvár, szóval egyik nagyobb alföldi város sem jutott ahhoz a szerencséhez, hogy iparoktatási intézetet kapott volna. Általában mindig azt hagsúlyozzuk, hogy a magyar ipar fejlesztését meg kell előznie a szakszerű iparoktatásnak, és így kezdettől fogva arra kellett volna törekedni, hogy magyar iparoktatási intézeteinknek zömét a nagy magyar alföldi városokba koncentráljuk. Ebben az esetben ma ez a trianoni átok nem sújtaná olyan hatalmasan iparoktatásunkat. Egy másik szintén nem egészen helyeselhető álláspont az, amely az ipari szakiskolákat favo-i rizálja a felső ipariskolák rovására. Méltóztat! nak tudni, hogy az ipari szakiskolák különösebb kvalifikációt nem adnak, azoknak tulajdonkénem célja tisztán csak az ipari nevelés, és hogy ezeket az ipari szakiskolákat nagy ösztöndíjak és szubvenciók ellenére is csak vérszegény módon tudjuk tanuló anyaggal ellátni. Minden képviselőtársam igen jól tudja, hogy ezzel szemben viszont a felső ipariskolák olyan bevált tipust képviselnek, ahova csak ugy özönlik az ifjúság. Hiszen szeptember elején sem a minister, sem a ministerium illetékes ügyosztálya nem tud ellenállni annak a sok protekciót kérő levélnek és közbenjárásnak, mely odairányül, hogy egyes fiatalemberek bejuthassanak ezekbe a felső ipariskolákba. Felső ipariskolánk ugyanis rendkívül kevés van, az oda törekvő ifjúság, illetőleg a felvételre igényt tartók száma pedig négyszer, ötször, sőt tízszer is felülmúlja az iskolák befogadóképességét. Csak a népszinházuccai felső ipariskolára utalok, ahol minden év szeptemberében a felvételi vizsgánál óriási tumultus van, és köztudomású, hogy milyen boldogság- és szerencse az, ha valaki ide bejuthat. Meg kell állapítanom, hogy ez az a típus az ipari oktatásban, amely a legjobban bevált és amelyet fejlesztenünk kell, szemben azokkal a szakiskolákkal, amelyek általában népteleneknek nevezhetők. À kereskedelmi tárcának ez a címe végtelenül szűkmarkúan van dotálva. Végtelen szűkmarkúságnak kell neveznem azt, hogy alig háromnegyed millió aranykorona az az összeg, amely iparoktatási célokra a tárca rendelkezésére áll. 11 iparoktatási intézet fentartását, fejlesztését, további program előkészítését, háromnegyed millió aranykoronából fedezni teljes képtelenség. Képtelenség ez annyival is inkább, mert ebből az összegből csaknem egy fél millió személyi kiadásokra esik, míg a dologi kiadásokra csupán egynegyed millió jut. A személyi kiadásoknál, vagyis ennél a félmillió koronás tételnél kénytelen vagyok a minister ur figyelmét arra a körülményre felhívni, hogy azok a generális létszámcsökkentési elvek, amelyek más igazgatási ágaknál érvényesek, az iparoktatásnál mereven nem érvényesíthetők ; hiszen iparoktatási személyzetünk annyira megfogyatkozott, hogy ezt a 11 intézetet is alig bírjuk rendes tanárokkal ellátni, nem bírjuk pedig ellátni azért, mert végtelen kevés azoknak a száma — később említendő okoknál fogva —, akik magukra vállalják azt a nagy áldozatkészséget, hogy iparoktatási intézetben oktassanak» Emiatt iparoktatási intézeteink- nagy részben óraadó és bejáró tanárokat kénytelenek alkalmazni, olyan óradíjak, olyan díjazások mellett, amelyek sokszor még* az illetők közlekedési költségeinek fedezésére sem elég*ségesek. Mondom, a létszámcsökkentést itt olyan formában, amilyen formában végre lehet hajtani más igazgatási ágakban, keresztülvinni lehetetlenség és ezért kérem a minister urat, álljon el teljesen attól, hogy az iparoktatási személyzet létszámából egyetlen ember is elbocsáttassék, mert hiszen itt épen ellenkezőleg uj erők nagy mennyiségére volna szükség. Második észrevételem a dologi kiadások minimális tételére vonatkozik. Ha megnézzük a dologi kiadásokra előirányzott összeget, azt látjuk, hogy az 30.000 aranykoronát tesz ki; ha pedig nézem az egész előirányzatot, azt látom* hogy az összesen 33.000 aranykoronára rug. Megállapítható ebből, hogy a költségvetés szerint 11 intézet fűtési, világítási és egyéb felszerelési dologi kiadásai összesen 33.000 aranykoronával vannak felvéve, intézetenkint tehát 3000 aranykoronával, már pedig' világos, hogy egy intézet dologi kibdá-